A segítőkutyák nem csak jelzéseikkel és fizikai közreműködésükkel tehetik könnyebbé a fogyatékossággal élő emberek életét, hanem lelkileg és szociális értelemben is támogatást jelentenek, segíthetik a társadalmi szemléletformálást. Ezt ismerte föl a NEO Egyesület csapata, amelynek tagjai a kutyáktól magánéletükben és önkéntes munkájukban is elválaszthatatlanok.
Főképp hallás-, látás- és mozgássérült-segítőkutyák gazdáiból áll a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet csapata, amelynek tagjai nem csak a sorstársak kutyáinak kiképzését segítik, hanem az esélyegyenlőség megteremtését, a társadalmi szemléletformálást is zászlajukra tűzték. A szervezetet 2011-ben alapította egy kisebb baráti társaság, azóta pedig sokan csatlakoztak hozzájuk. A létszám most nagyjából 50 fős, akik közül húszan-huszonöten folyamatosan aktívak, a többiek pedig időszakosan kapcsolódnak be a programokba. A munkatársak többsége nem csak négylábú segítővel rendelkező érintett, hanem egyben szakember is – például habilitációs kutyakiképző, gyógypedagógus-szociológus, pszichológus.
„A tagjaink mind önkéntesek, valamennyien főállásuk mellett segítik a munkát. A kutyakiképzések költségeit adományokból és pályázati forrásokból fedezzük, az utóbbi években pedig már van külön kampányunk a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiért is. Vakvezetőt nem képzünk, de minden mást igen. Foglalkozunk például a hallássérültek hallókutyáival, a mozgássérült- és autizmusban érintett emberek segítőivel, diabéteszes és epilepsziás betegek rohamjelzőivel – mondja Mányik Richárd, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület elnöke, aki maga is kerekesszéket használ.
Fotó: Neo Egyesület
Itthon talán az autizmus-segítő kutyák a legkevésbé ismertek – ezek főképp Angliában elterjedtek –, amelyeknek képzése igen nehéz. Mivel itt egy spektrumzavarról van szó, a skála pedig nagyon széles, a négylábúak betanítása ugyanolyan egyedi, mint a rohamjelzőké, ami egyfajta szimbiózisban történik a gazdával. „Autizmusnál az is kérdés, hogy a szülők – ilyen kutyát jellemzően gyerekek kapnak – miképp tudják kiaknázni az ebekben rejlő lehetőségeket. Az egyik tagunk például elmesélte, hogy amikor a kisfiát óvodába vitte, esett az eső, viszont nem volt náluk esőkabát. Mivel a szabály az volt, hogy anélkül a kocsiból nem szabad kiszállni, az autizmusban érintett kisfiú tartotta magát ahhoz, és nem volt hajlandó kilépni az autóból. A helyzetet a kutya oldotta meg azzal, hogy az anyuka azt monda: ráadjuk a hámot, és bemegyünk az óvodába keresni egy esőkabátot. Ezzel föloldotta azt a szabályt, ami a gyereket gátolta a cselekvésben” – mondja Mányik Richárd. A játszótéren is hatalmas segítség egy barátságos eb, hiszen az autizmusban érintett gyerekek amúgy nehezen lépnek kapcsolatba a kortársaikkal. A felnőtteknél is segítik a kutyák a társas kommunikációt.
Értékes kapcsolat
A nemfogyatékos emberekhez történő kapcsolódást az egyéb fogyatékosságoknál is támogathatják a négylábúak. „A kutya jelenléte az én életemre is hatással van. Például ha a kerekesszékemmel elmegyek bevásárolni, akkor gyakran megbámulnak, de nem mernek hozzám szólni. Viszont ha az okos kutyámmal megyek, akkor már őt nézik, az ismerkedést is vele kezdik meg, olyan számomra, mint egy jégtörő” – emeli ki Mányik Richárd.
Fotó: Neo Egyesület
A kutyák a siket embereknek – akiknek fogyatékossága jellemzően nem is látszik – is komoly szociális segítséget jelenthetnek. Ezzel kapcsolatban dr. Loványi Eszter, a NEO egyesület társalapítója és alelnöke, önkéntes segítője osztotta meg velünk tapasztalatait. „Ugyan a mi segítőkutyáink alapfeladata a különböző zajok és hangok – például a vekkercsörgés, a kopogtatás, a babasírás és a gazda nevének szólítása – jelzése, számomra a legnagyobb lelki segítséget az jelenti, hogy kommunikációs hidat képeznek az idegen, halló emberek felé. Nélkülük például többször kerültem olyan szituációba, hogy utcán a járókelőket annyira váratlanul érte a »furcsa« kiejtésem, hogy amikor megszólaltam – mert például eltévedtem, és egy utcanevet kérdeztem –, csak elfordultak és otthagytak. Valószínűleg azért, mert amikor hirtelen hallhatóvá vált az én láthatatlan fogyatékosságom, nem tudták, hogy lehetne kezelni ezt a helyzetet. Viszont amikor a segítőkutyával voltam, ilyen szinte sosem fordult elő velem. Még ha az emberek zavarba is jöttek, leguggoltak és egy ideig simogatták a segítőkutyámat, majd miután átgondolták az eseményeket, felálltak és újrakezdhettük a beszélgetést” – mondja Loványi Eszter.
Terápia ebekkel
A civil szervezet terápiás kutyákat is képez, önkéntesei pedig folytatnak velük állatasszisztált terápiát is. Ezen a területen sok kórházzal és egészségügyi intézménnyel együttműködnek, járnak például az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe és a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe.
„Az állatasszisztált terápiákhoz szintén fontosak a képzett kutyák. Például ha egy négyéves kisgyerek halmozottan sérült, akkor nehéz őt rábírni arra, hogy a mozgásfejlesztés miatt kússzon el az egyik pontból a másikba, hiszen az hiába tesz neki jót, fájdalommal jár. De ha a rendszerbe bevisszük a kutyát, és azt mondjuk: ha elkúszik hozzá, akkor megsimogathatja, akkor a feladatot szívesen elvégzi. Kúszhat a gyerek a kutyával együtt is – innentől kezdve már nem is feladatról, hanem játékról van szó –, így a történet még pozitívabb lesz. A terápiás kutyák segítséget jelenthetnek az idősek otthonában, a drogrehabilitációban és a gyerekek nevelésében, oktatásában is” – veszi vissza a szót Mányik Richárd.
Kellenek a programok
Az egyesület társadalmi szemléletformálással is foglalkozik, ami szintén nagyon fontos. Kezdetben csak a legnyitottabb korosztályoknak, az óvodás és kisiskolás gyerekeknek tartottak ilyen programokat, de később elérhetővé tették azokat felső tagozatosok, középiskolások, illetve felnőttek számára is, eljutottak munkahelyekre is.
Fotó: Neo Egyesület
„A hazaiak mellett tettünk már eleget szlovák óvoda és iskola meghívásának, de érkezett hozzánk felkérés Törökországból és Erdélyből is. Az interaktív programokban mindig nagy hangsúlyt kap a hallás-, látás- és mozgássérült, illetve más élethelyzetben – például autizmusban – érintett emberek mindennapjainak a bemutatása. A résztvevők forgószínpadszerűen haladnak az állomások között, ott találkozhatnak a különböző fogyatékossági típust képviselő »szekcióvezetőkkel«, játékos feladatokkal. Kipróbálhatják az érintettek segédeszközeit is” – mondja Loványi Eszter.
A programokon a csapatépítő játékok sem maradnak el, azoknál a központi szerep a terápiás kutyáké és felvezetőiké. Sokszor maguk az önkéntesek is meglepődnek azon, hogy a nagy cégek dolgozói mennyire élvezik a közös tevékenységeket a segítőkutyákkal, és közben észrevétlenül mennyi információt adhatnak át nekik a fogyatékossággal és az esélyegyenlőséggel kapcsolatban.
Ne legyen ismeretlen
Mint azt Mányik Richárd egyesületi elnöktől megtudtuk, a céges felkérések jellemzően abból erednek, hogy egy-egy vállalathoz valamilyen fogyatékossággal élő munkatárs érkezik, és a kollégákat a vele való közös munkára szeretnék felkészíteni. Megesik, hogy az önkéntesek segítségével a várható szituációkat, illetve a megfelelő szóhasználatokat tanulhatják meg és gyakorolhatják az alkalmazottak. Sokan például még ma sem tudják, hogy az önállóságot is jelképező kerekesszéket bántó tolószéknek nevezni, és hogy a süket megnevezés is sértő egy siket ember számára. Ezekre az apróságnak tűnő, de fontos különbségekre leginkább maguk az érintettek tudják felhívni a figyelnek, ők tudják elmondani, hogy miért kulcskérdés a megfelelő szóhasználat.
A vállalatoknál a biztonsági őrök szemléletformálása is külön kérdés, ugyanis a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy ők gyakran nincsenek tisztában az segítőkutyák szerepével. Ma is gyakori, hogy csak a vakvezetőket ismerik, a többi segítő ebre gyanakodva tekintenek, függetlenül attól, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat ma már törvények is rögzítik. Ennek kapcsán a NEO egyesület tartott már szemléletformáló programot az egyik nagy áruházláncnál is, aminek eredményeképp a biztonsági őrök felkészülten fogadhatják a négylábú segítőket is.
