null

„A kutya nem azért segít az embernek, mert tanulta, hanem mert vigyázni akar rá”

Már sokféle segítőkutya van, de a legismertebb egyértelműen a vakvezető, hiszen az a legrégebbi. Képzésükről viszont keveset tudunk, mert csak akkor találkozunk velük, amikor vak gazdájukat kísérik az utcán. Hogyan tesznek szert képességeikre ezek az ebek, és mi kell ahhoz, hogy feladataikat mindig jól végezhessék?

Magyarországon a vakvezető kutyák képzésének nagy hagyománya van, ilyen ebek már a ’70-es évek óta jelen vannak az utcákon. Az első hivatalos képzőintézményt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hozta létre Csepelen, a ’80-as években. A képzésbe első civilszervezetként a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kapcsolódott be. Az alapítvány iskolájában a 2006-os indulás óta képeznek vakvezetőket, ma ez a legnagyobb ilyen jellegű kutyaiskola. „Saját tenyészkutyáink vannak, mind labrador retriever. Ez a fajta eredetileg vadászkutya, de segítőként is ez alkalmazható a legjobban. A fajtán belül van egy olyan vérvonal, ami a vakvezetői feladatokra a legmegfelelőbb, világszerte közülük kerülnek ki az ilyen kutyák már legalább 40-50 éve. A mi állataink is ebből a vérvonalból származnak, annak idején New York államból, Kanadából és Angliából érkeztek hozzánk. Azóta is együttműködésben vagyunk a világ többi vakvezetőkutya-iskolájával” – mondja dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A vakvezető kutyák eleve családi körben – lakásban – születnek, már a szüleik is úgy élnek. Gondozóik nem vakok- és gyengénlátók, hanem olyan civilek, akik önkéntesként segítik az alapítvány munkáját.

Zina és kölykei, fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Szerte az országban 250 önkéntes kollégánk van, a kiskutyáink születésük után náluk töltik életük első másfél hónapját. Ezt a gyakorlatot a nyugati minták alapján követjük, fontosságát az adja, hogy így a kutyák már életük elején közvetlenül érezhetik az ember közelségét. A kiskutyák 8 hetes korukban kerülnek olyan családokhoz, akik szintén önkéntesek, de már kölyökneveléssel foglalkoznak. Ez az időszak a kutyák 12-15 hónapos koráig tart” – mondja Mezősi Tamás. Az önkéntes családot hivatásos kutyakiképzők mentorálják, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy rendszeresen felkeresik őket és biztosítanak számukra írásos tananyagot, szerveznek nekik foglalkozásokat és képzéseket, kölyöktalálkozókat. Ugyanakkor a munka dandárját az önkéntes család végzi, ők gondoskodnak arról, hogy a kiskutya szocializáltsága a lehető legszélesebb körű legyen, jól kijöjjön emberekkel és a legkülönfélébb állatokkal, ne jöjjön zavarva a macskáktól, lovaktól sem. Az is fontos, hogy a kiskutya a lehető legtöbb helyzettel megismerkedjen, vigyék például étterembe, legyen hajón és iskolában, gyerekek között. Ez azért fontos, hogy a környezetet, ahol majd a jövőben dolgoznia kell, a lehető legismerősebbnek érezze.

Főszerepben a kötődés

A kölyökkutya remekül kötődik nevelőgazdáihoz, és később éppen emiatt lesz képes a lehető legszorosabban kötődni végső gazdájához is. Az erre való képesség ugyanis a fiatalkori szocializáció során alakul ki, és később is megmarad.

A 4 hónapos Kepi kölyöknevelőjéhez szalad, fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola 

A kölyöknevelési időszak után az eb a kiképzőjéhez kerül, aki már az alapítvány hivatásos szakembere. „Hat ilyen kollégánk van, egyszerre mindegyikük három kutyával foglalkozik. Az ebeket ők is az otthonukban tartják, családtagként tekintenek rájuk. Kiképző leckéik egymásra épülnek, fokozatosan nehezednek. A kiképzők 6-9 hónap alatt tanítanak meg mindent a vakvezetőknek, ezt követően teszik le vele az úgynevezett kiképzői vizsgát. Ezen lefedett szemmel bízzák magukat az ebre, úgy közlekednek vele a városban. Ez nagyrészt már a felkészülési időben így zajlik, a kiképzőnek akkor sem csak eljátszania kell a tájékozódási képtelenséget, hanem tényleg képtelennek kell arra lennie. Amikor a kutya már túl van a kiképzővizsgán, és nagyjából 20 hónapos, találkozhat a reménybeli gazdájával is, aki már látássérült” – mondja Mezősi Tamás.

A leendő gazdának a kutyát mindig igényelnie kell az alapítványtól, de a képzést nem neki kell finanszíroznia, azt nagyrészt magánadományokból oldja meg a civilszervezet. Mivel a képzés idő és erőforrás-igényes, nem adnak át sok kutyát – tavaly 15 képzett eb került tőlük végleges gazdához –, de hazai viszonylatban ez is soknak számít. Magyarországon ugyanis évente csak 25-30 vakvezető áll újonnan munkába, míg például Angliában ezer.

 

Aszú a kiképzőjével gyakorol a buszon, fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A gazda és a kutya első találkozása mindenhol úgynevezett szimpátiatalálkozás, amelynél azt mérik fel, hogy a gazda és a kutya között adott-e a „kémia”, megvannak-e azok a jelek, amelyek az egymásra hangolódást jelzik. Ha igen, akkor elkezdődhet a közös tanulás, ami egy több hónapig tartó folyamat. Ez már rehabilitációs munka, amely magába foglalja a vak vagy látássérült gazda közlekedési képességének fejlesztését is, és azt, hogy abban egy kutya nyújt neki segítséget. „Ehhez azt kell tudatosítani, hogy a kutya nem gép, és a feladatokat sem oldja meg a gazdája helyett, hanem csak vele együtt, vele együttműködve. Ezt az együttműködést sokáig kell finomítani, javítani, és azzal együtt erősíteni a kötődést is. A kutya ugyanis nem azért segít az embernek, mert tanulta, hanem azért, mert félti, és mert vigyázni akar rá. Ehhez a képzés során csak az eszközöket tanulja meg, az akarat már rajta múlik, és kell hozzá a kötődés” – magyarázza Mezősi Tamás.

Kezdődhet a közös élet

Ha a képzésnek ez a szakasza is lezárult, akkor sor kerülhet a közlekedésbiztonsági vizsgára. Ilyenkor kerül „állami pecsét” is arra, hogy a gazda és a kutya megtanultak megfelelő szinten együttműködni. Ez már egy komoly vizsga, jellegében hasonlít az autósokéra. A párosnak egy sorsolt útvonalon kell végigmennie, és kezelnie kell minden váratlan helyzetet. Például a járdára felparkoló autókat, a tömött buszmegállót, bármilyen nehézséget. A biztonságos célba érés után vehetik át azt a tanúsítványt, ami kettejükre, mint összetartozó párosra vonatkozik.

 

Vakvezető kutya, fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Az alapítvány feladatai ezen a ponton nem érnek véget, a páros utánkövetését is ők végzik. Ez azért fontos, mert az életükben sok újdonság történhet, például költözés vagy új útvonal, új munkahely, bármi, ami esetleg fennakadást okozhat. Megesik az is, hogy az alapítvány önkénteseinek az állatorvoshoz való eljutást kell fuvarral megoldaniuk, vagy éppen a sétáltatást. A hivatásos kollégák amiatt keresik fel rendszeresen a gazdát és kutyáját, hogy megnézzék, minden rendben van-e velük, nincs-e szükségük bármilyen tanítási segítségre. A nagyobb összegű állatorvosi kiadásokat is az alapítvány fizeti a kutya teljes élete során, és a „nyugdíjazás” után is ők gondoskodnak az eb jövőjéről. Erre a kutya 10-11 éves korábban kerül sor, amikor már nehezebben teljesíti a feladatait. Erre az alapítványnak háromféle megoldása van. Az egyik lehetőség, hogy a vak ember az új kutyája mellett maga mellett tartja a nyugdíjazottat is, amire sajnos nem mindenhol van mód. A második megoldás, hogy a kutya gondozását a látássérült ember családja, közvetlen környezete vállalja el. Ha erre sincs lehetőség, akkor az ebet az egykori kölyöknevelők fogadják vissza. Az alapítványnál önkéntesek is jelentkeznek ilyen feladatra. Az ilyen családokról van külön lista is, ugyanis sokan vállalkoznak örömmel arra, hogy magukhoz vegyenek egy nyugdíjazott vakvezetőt. A nyugdíjazáshoz komoly állatorvosi vizsgálat is kötődik, amelynek során alaposan felmérik a kutya állapotát. A vakvezetők ellátásáról, egészségéről életük végéig az alapítvány gondoskodik.

Túl a kiképzésen

A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány szemléletformálással is foglalkozik, erre már 20 éve nagy hangsúlyt fektet a szervezet.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„A kollégáink folyamatosan járják az iskolákat, munkahelyeket és rendezvényeket, hívják őket sok helyre. Éves szinten országszerte mintegy 70 rendezvényen vesznek részt, amit nehéz összeegyeztetniük a képzéssel, de megoldják, mert ezt a feladatot is fontosnak tartják. Ehhez elég belegondolni abba, hogy itthon az aktívkorú látássérült emberek foglalkoztatottsága csak 7 százalék, ami jóval a nyugati, 40 százalék körüli mutatók alatt van. Ezen fontos lenne változtatni, és ezt igyekszünk mi is segíteni. Ennek a vakvezető kutyák remek eszközei lehetnek, hiszen kicsit mindenkinek megdobogtatják a szívét. Velük ezt a fajta fogyatékosságot is közelebb tudjuk hozni az emberekhez, be tudjuk azt mutatni.”

Kézenfogva ballagunk – középiskolások egy jó ügyért

Tíz éve fut a Kézenfogva Ballagunk program, amit a Kézenfogva Alapítvány hívott életre annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő fiatalok képzését, munkavállalását a középiskolások is támogatni tudják ballagásuk alkalmából. Egyfajta érzékenyítés is ez a végzős diákok, és rajtuk keresztül a társadalom egésze felé.

Elolvasom

Jókedv és pörgő kerék – a tánc mindenkit összeköt

A tánc felüdít és összeköt, közösséget formál, jótékony hatását a fogyatékossággal élő emberek is érzik. Ez hívta életre a Gördülő Tánccsoportot, amely ma már a kombitánc és a szemléletformáló programok felé is nyitott, vezetője rekreációs táborokat is szervez – nem csak kerekesszékes sorstársaknak, hanem nehéz sorsú embereknek is.

Elolvasom

Fogyatékossággal is versenyképesen

Sok vállalat pusztán azért alkalmaz megváltozott munkaképességű kollégát, hogy ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie, pedig lehetne ok az is, hogy az inklúzióval a cég saját működését javítsa – az erre való ráébredést próbálja katalizálni a Skilly. Fontos ugyanis, hogy a leendő munkavállalók és a feléjük nyitni próbáló cégek megkapják a szükséges segítséget.

Elolvasom