A fogyatékossággal élők sportmúltja közel száz évre nyúlik vissza, mégis sokáig láthatatlan munkát végeztek. Az első paralimpiai éremre 50 évet kellett várni, azóta viszont nincs megállás. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke osztotta meg gondolatait velünk parasportolóink szerepéről, társadalmi integrációjáról.
A legjobban az a szlogen fogalmazza meg a fogyatékos emberek versenysportban elfoglalt helyét, hogy: „fogyatékos embernek lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni.” A parasportolók a legklasszikusabban, legerőteljesebben mutatják meg, hogy a legkülönbözőbb fogyatékosság mellett is eljuthat valaki a sikerhez, esetükben a dobogó tetejére. A versenysportban részt vevő sportolók azt bizonyítják, hogy a maguk korlátai között a legkiválóbbak tudnak lenni és ezzel példát mutatnak akár az épek számára is.
Kihívások
Kevesen jutnak el a csúcsig, ez az ép sportolók között is így van. A legjobb parasportolók a testi és lelki erő szimbólumai, hiszen rengeteg látható és láthatatlan korlátot ugranak át. Kívülről nem feltétlenül látszik így, akik viszont közelről szemlélik a parasportolók felkészülését, azok látják, hogy nagyon nehéz út ez. A feladás nagyon sokszor megkísérti a sportolókat. Ez nem virágszirmokkal teleszórt út. Sokszor kerülnek elő kételyek. Sorakoznak a kérdések: alkalmas vagyok én erre? Tényleg ezt akarom? Elég erős vagyok ehhez? Megéri? Ez az én utam?
A Magyar Paralimpiai Bizottság egy sportszervezet, figyelünk arra, hogy saját kereteink között maradjunk. De azt is tudjuk, látjuk, hogy a parasportolók az összes fogyatékos ember számára példát nyújthatnak, így a sportolás segítése mellett más típusú támogatásokat is nyújtunk. Például figyelünk arra, hogy a sport mellett koncentráljanak más fontos területekre is. A magánéletükre, a civil életükre is, a leendő - vagy már meglévő - munkájukra is. Egyik fontos programunk például a munkaerőpiacra való belépésüket segíti elő. Ez a program arra fókuszál, hogyan készülhetnek fel igazán jól a munkaerőpiac kihívásaira. Ez azért fontos, hogy a sportpályafutásuk végeztével a munka világában is megállják a helyüket.
Hogyan alakul a társadalmi integráció, hogyan tekintenek a paralimpikonokra ma hazánkban?
Pozitívnak értékelem a folyamatokat. Úgy látom, hogy a magyar társadalom rengeteget fejlődött ezen a területen. Ma már a közbeszéd része a társadalmi integráció és túljutottunk azon a gondolaton, hogy milyen jófej is az, aki egy eseményen gondoskodik arról, legyen megfelelő szélességű rámpa vagy kerekesszékkel is megközelíthető és használható mosdó. Ez ma már nem „jófejség”, hanem természetes elvárás. Úgy látom, növekszik a fogyatékos emberek elfogadottsága és megbecsülése. Ám rendkívül sérülékeny még a kép. Elég egy rossz mondat, egy át nem gondolt megjegyzés vagy nyilatkozat. Egy rossz üzenet. Egy odavetett szó is sokat tud rombolni. Ezért van az, hogy a fogyatékkal élő emberek még úgy érzik, van mit javítani a társadalmi elfogadáson. De az tény, hogy egyre ritkábbak vagy halkabbak az olyan jellegű vélemények, amelyek az egyenlő bánásmódot sértenék.
Nagyon komoly tapasztalatunk, hogy az elfogadásra való felkészítést egészen kicsi életkorban el lehet kezdeni. Amióta 2017-ben az Országgyűlés február 22-ét a Magyar Parasport Napjává nyilvánította, mi ezt a napot ennek a célnak szenteljük. Ezen a napon rengeteg óvodába, iskolába eljutunk, a parasportolókon keresztül visszük a hírét annak, hogy a fogyatékkal élők értékes társaink, becsülnünk, tisztelnünk és támogatnunk kell őket. Idén már közel félezer óvoda, iskola fókuszált erre február 22-én. Beszélgetünk az ovisokkal, diákokkal a parasportról, kipróbálhatják azokat, játékokban vesznek részt.
Mindettől tágul világképük, növekszik bennük az elfogadás és hazaviszik mindezt a saját családjukba.
Ezek a gyerekek azok, aki edukálják a saját szüleiket ezen a területen és ez pozitív jövőt ígér.
