null

Bennünk is ugyanaz a szív dobog – a kifutón sem akadály a fogyatékosság

A nő mindenképpen nő, lényegtelen, hogy fogyatékossággal él, vagy sem – üzente decemberi divatbemutatójával az Ability Fashion, amelynek modelljei a székesfehérvári Hiemer-házban léptek kifutóra három tervező ruháiban. A másfél-kétórás fashion show nem csak a csodás öltözetekről szólt, hanem egyben az esélyegyenlőségről és az integrációról is.

Decemberben csaknem húsz fogyatékossággal élő modell lépett közönség elé Székesfehérváron, a Bennünk is ugyanaz a szív dobog 2.0 fashion show keretében. A rendezvényt a Hiemer-ház báltermében tartották, a tavalyelőtti online bemutató után immár élőben. „Azt az üzenetet szerettük volna közvetíteni, hogy a nő mindenképpen nő, lényegtelen, hogy fogyatékossággal él-e vagy sem. Bennünk is ugyanolyan szív dobog, ugyanolyanok vagyunk, mint mások. Míg a korábbi, online bemutatónkat a Valentin naphoz kötöttük – akkor nyolc modellel álltunk színpadra –, addig a mostanit a Fogyatékossággal élők világnapjához. Mivel az Ability Fashion szépen fejlődik, megdupláztuk a modellek számát is. Közel húszan léptek színpadra, köztük férfiak is. Társadalmi vállalkozásunk modelljei vegyes arányban mozgás, látás és értelmi sérültek” – mondja Lengyel Zsófi, az Ability Fashion event menedzsere és a rendezvény társszervezője, a Mindenki Képes Egyesület ügyvezetője. Zsófi idén nem modellként, hanem műsorvezetőként vett részt a bemutatón.

A rendezvény két főszervezője, Lengyel Zsófi és Együdné Bolbás Andrea (Zsófi a Mystic Day ruháját viseli), fotó: Akli István

A fogyatékossággal élő modellek – akik közül sokan most léptek először kifutóra – három magyar divattervezőtől mutattak be ruhákat. Egyikük Réti Éva, a Réthy Fashion tervezője, aki elsősorban farmerből és csipkéből készít újrahasznosított ruhákat a fenntartható divat jegyében. A divattervező maga is érintett, minimális beszédproblémával él. Láthatóak voltak a kifutón a Mystic Day tervezőjének, Lőrincz Ildikónak a koktélruhái is, amelyek kékes és zöldes árnyalatokban pompáztak.

Tóth Tímea a Réthy Fashion ruhájában, fotó: Nagy Nikoletta

Míg a két divatszakemberrel az Ability Fashion már többször együttműködött, addig a mostani eseményen újként mutatkozott be Pálfi Luca, a Nova Luna Couture dizájnere. A show-t az ő esküvői ruhái, menyecskeruhái zárták. „Lucát tavalyelőtt ismertük meg, amikor modelleket delegáltunk egy pécsi bemutatóra. Később felvettük vele a kapcsolatot és megkérdeztük, csatlakozna-e a kezdeményezésünkhöz. Örömmel vett részt a bemutatónkon, a modelljeink szépek és látványosak voltak az ő ruháiban is” – mondja Lengyel Zsófi. A bemutatón viselt frizurák és a sminkek egységesek voltak – négy hajopció közül lehetett választani, a makeup pedig natúr volt – engedték, hogy a hangsúly a öltözeteken legyen.

Jánosa Leonetta a Nova Luna Couture ruhájában, fotó: Süle Zsolt

A ruhák felvonultatását művészi produkciókkal tagolták az esemény szervezői. „Az első szünetben a ParaDance Company kerekesszékes táncosai léptek színpadra, a következőben pedig Erdélyi Zita énekelt az integráció jegyében. Ő egy fiatal, nemfogyatékos előadó, a közönség őt is nagyon szerette” – mondja Lengyel Zsófi. A másfél-kétórás divatbemutatót és a hozzá kapcsolódó produkciókat közel százharmincan nézték meg. Az eseményt önkéntes fotográfusok örökítették meg, készül róla film is, ugyancsak karitatív módon. Ugyanez volt igaz a fodrászokra és a sminkesekre, akik szintén önkéntesként tettek meg mindent a rendezvény sikeréért.

Csorba Kinga és Krupánszky Gergő a Nova Luna Couture ruháiban, fotó: Akli István

„Segíteni szeretnénk, hogy a végtaghiányra ne csak negatívan gondoljanak a gyerekek”

Több mesekönyv és ismeretterjesztő kiadvány után egy társasjátékot is készített A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány, nemcsak az érintett kicsiknek és nagyoknak, hanem az átlagos gyerekeknek és felnőtteknek is. Segítségével még több emberhez eljuthat annak üzenete, hogy ha vannak is nehézségek, de végtaghiány mellett is lehet boldog és teljes életet élni.

Elolvasom