null

Gondoltad volna, hogy a játékboltokban is vannak társadalmi érzékenyítő és edukáló játékok?

Most egy érdekes témáról készítettem összeállítást, ám ahogy haladtam a megírásával, eszembe jutottak újabb és újabb kapcsolódó kérdések. Nap mint nap tapasztalom, hogy sokan észre sem veszik, hogy egy épület akadálymentes-e vagy sem, a bejáratnál vagy a liftben találtak-e braille írást, feljöttek-e két lépcsőn a bejárati kapunál vagy sem. Ugyanígy nem vesszük észre a fogyatékosságot megjelenítő, körülöttünk lévő érzékenyítő termékeket gyártó cégek törekvéseit sem – Drávucz Rita jegyzete.

Érzékenyítő játékok igenis léteznek!

Most mutatok nektek párat belőlük. Szerintem elképesztően jók, hiszen ezek segítségével szerepekbe tud helyezkedni a szülő és a gyermek is valamint viszontlátja magát és társait.

Annyiszor beszélünk arról, hogy milyen fontos a gyermekkor korai szakaszában megmutatni azt, hogy mindannyian különbözünk egymástól. Lehet ez akár hajszín, bőrszín, de vannak olyan különleges gyerekek, akiknek például más szükségleteik vannak, vagy máshogyan fejezik ki magukat, mint a nagy átlag, ugyanakkor hasonlóan értékesek.

Gondoljuk csak végig: a gyerekek hol tudnak találkozni ezekkel az érzékenyítő témákkal?

Például óvodai vagy iskolai érzékenyítő sportesemény alkalmával (minden év február 22-én tartjuk a Magyar Parasport Napját), vagy ha a szülők beszélnek, mesélnek erről a témáról, esetleg amikor találkoznak az utcán, a boltokban, kórházban, a játszótereken a fogyatékossággal élőkkel.  

Mostanában felfedeztem, hogy egyre többet látni a reklámblokkokban, sorozatokban, vagy a filmekben kerekesszékeseket, speciális igényű felnőtteket, gyerekeket, vagy például a játékboltokban végtaghiányos babát.

Ez az a játékbolt! Óriási!

Láttatok már kerekesszékes vagy Down szindrómás Barbie babát? Vagy lábprotézist használót? Elárulom, léteznek. 

A különböző bőrszínű és alkatú babák, kerekesszékkel és lábprotézissel ellátott figurák az elmúlt 5 évben felkerültek a polcokra.

Ezeknek a sérült gyerkőcök önelfogadásában pótolhatatlan szerepe van, és abban is nagy segítséget nyújt, hogy ép társaik könnyebben elfogadják őket. Gondoljunk csak bele, ha a babák segítségével képzeletben egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk a kaliforniai pálmafák közt sétálgatni, ugyanilyen egyszerűen képesek leszünk arra is, hogy a kerekesszéket vagy protézist használó társaink szerepébe képzeljük magunkat. Ennek segítségével a gyerekek játékosan szembesülhetnek azzal, hogy sérült társaik milyen nehézségekkel küzdenek, miben tudnak nekik segíteni.

Láttatok már kerekesszékes Lego vagy Playmobil bábut? Létezik fiú, lány, sőt, képzeljétek el, van sportoló verzió is. Így tényleg mindenki beleélheti magát a helyzetükbe.

Flóra már név szerint tudja például az egyik ilyen alkarhiányos bábu nevét, minden boltban meg is keressük és beköszönünk neki, ezzel együtt azt is megnézzük találunk-e újabbat. 

Ha a digitális világ felé mozdulunk el akkor keressétek meg a kerekesszékes emojikat, legalább 9-et fogtok találni.

Ezen kívül létezik távirányítós kerekesszékes extrém sportoló játék is.

A könyvesboltokban is találkozhattok hasonló témájú könyvekkel, egész piciknek valóval is.

Akik eltérnek az átlagtól, sokszor esnek kiközösítés áldozatává. El sem tudjuk képzelni, milyen lehet kerekesszékben ülve iskolába járni, felnőni, és esetleg a kortársak támadásait is elviselni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy megtanítsuk a gyermekeknek és szüleiknek az elfogadó szemléletet, amely csak úgy lehetséges, ha megismerik az érintetteket és betekintést nyernek a mindennapjaikba ezzel együtt a problémáikba is.

Képzeljétek, Flórának és nagyobb barátnőjének, Kamillának volt alkalma egy nemzetközi  játékreklámfilmben is szerepelni, együtt sétálhattak a LOL Babákkal a Nyugatiban. Ezt látnotok kell, nagyon büszke vagyok rá, már több mint 24 millióan látták.

Ezeknek az apró dolgoknak óriási hatása van a gyerekek életére! Ha már játék, kerüljön szóba, hogy “A játék összeköt” program jószolgálati nagyköveteként fontosnak tartom, hogy a játszóterek és közvetlen környezetük is akadálymentessé váljanak ezzel is biztosítva a közvetlenebb kapcsolódási lehetőséget. 

A Szerencsejáték Zrt. által támogatott akadálymentes játszóterek listáját itt találhatjátok. Találkozzatok velünk, illetve fogyatékossággal élő gyermektársainkkal ott és bontsuk le a fejben kialakult akadályokat együtt!

 

Flóra és Kamilla szereplése a kisfilmben itt érhető el.

Végtaghiányos mesehős, akinek története mindenkinek ismerős

A Csodabogár című mesekönyv végtaghiányos főhősén keresztül mutat rá az egymás felé való nyitottság fontosságára Kiss Judit Ágnes, akinek kötete több díjat is elnyert. A József Attila-díjas költő, író, tanár A Végtaghiányos Gyerekekért Alapítvány felkérésére írta meg mesekönyvét, de nem csak a végtaghiányos kicsiket és azok családját szólította meg vele.

Elolvasom

Minőség és érzékenyítés – avagy kézműves csoki a karácsonyfa alatt

A karácsonyfa alá gyakran kerülnek kézműves termékek és élményajándékok, sokan figyelnek arra is, hogy azokat kik készítik el és kik nyújtják. Ez is közrejátszik abban, hogy az ünnepek előtti időszak a megszokottnál mozgalmasabb a BeSweet csokoládémanafuktúra életében. Milyenek ilyenkor a mindennapok a fogyatékossággal élő kollégáknak munkát adó üzem életében?

Elolvasom

Szülőként feldolgozni: a végtaghiány csak a gyerekeknek lehet természetes

Míg a veleszületett végtaghiányt a gyerekek jellemzően természetesnek veszik és nem okoz számukra elakadást, addig szüleik traumaként élhetik meg az ilyen helyzetet, nehezen dolgozhatják azt fel – emiatt is szervez számukra segítő foglalkozásokat A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány. Az érintett szülők nehézségeiről Szél Dávid tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk, aki az alapítvány programjában is közreműködik.

Elolvasom