Kerekesszékben új életet kezdő embereket segítenek révészként a kórházi ágy mellett, felkészítve őket az ismeretlenre, amit ők már évek, évtizedek óta ismernek. A Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete csaknem 30 éve végzi ezt a fontos munkát, felbecsülhetetlen támaszt adva mindazoknak, akiknek az élete egyik pillanatról a másikra állt a feje tetejére.
Skandináv mintára hozták létre 1995-ben a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületét (ÖNÉ), amelynek sorstárs segítői frissen balesetet szenvedett, és emiatt mozgássérülté vált embereknek adnak tanácsot a kórházak rehabilitációs osztályain. „Mi révésznek nevezzük magunkat, hiszen ugyan jelképesen, de átsegítünk valakit az egyik oldalról a másikra. Ez azért fontos, mert ilyenkor az érintettek élethelyzete az akaratukon kívül változik meg egyik napról a másikra, de az ezzel járó változást már nekik is akarniuk kell. Meg kell tanulniuk kerekesszékesként élni, a társadalomba integrálódni” – mondja Ungvári Györgyi, az ÖNÉ vezetője. Ez a folyamat főleg az elején nehéz, amikor az érintetteknek egyebek mellett meg kell tanulniuk mozgáskorlátozottként felöltözni, átülni az ágyba, a fürdőkádba és a vécére. De lehet példaként mondani az autóvezetést is, amihez a kerekesszéket is be kell rakni a kocsiba. Akik nem egy hosszú folyamat, például betegség következtében kerülnek kerekesszékbe, hanem baleset, amputáció vagy stroke miatt, azoknak az ilyen helyzetekhez nehéz alkalmazkodniuk. Őket segíthetik a legjobban a révészek. Maga a révész szolgálat ma már államilag elismert foglalkozás, 2007 óta vehetnek benne részt megváltozott munkaképességű emberek. Az ÖNÉ-nél az akkreditált foglalkozás 5 fővel indult, ma viszont már 25 fő dolgozik az egyesületnél, aminek a munkáját közel 20 önkéntes is segíti.
„A révészkedés komoly feladat, elsajátításához egy tanfolyamatot is el kell végezni. A jelentkezőknek azt megelőzően felvételizniük kell, ami a gyakorlatban egy pszichológussal történő beszélgetést jelent. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kiderüljön, a leendő révész lelkileg alkalmas-e erre a feladatra. Az előszűrés és a képzés azért fontos, mert a révészek hetente járnak a rehabilitációs intézetekbe, és ha nem felkészültek, akkor könnyen kiéghetnek, és a klienseik problémáit haza is vihetik magukkal.” Az ÖNÉ képzései szerteágazóak, a legutóbbiba például 54 előadó kapcsolódott be. Voltak közöttük rehabilitációs szakorvosok, akadálymentesítéssel foglalkozó szakmérnökök, szociális munkások, pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek, papok és lelkészek, segédeszköz-forgalmazók. A sokféle megközelítés azért fontos, mert a révészek a páciensektől rengeteg kérdést kapnak, és azokra tudniuk kell válaszolni.
Segítség a betegágynál
A révészkedés fő helyszínei a kórtermek, ahol a segítségnyújtás a betegágy mellett történik. „A tapasztalat azt mutatja, hogy ott az orvosok vagy a gyógytornászok sokszor hiába mondják el a pácienseknek, hogy a fizikai állapotuk miatt a jövőben kerekesszékesként kell élniük, azt az érintettek nem hiszik el, illetve nem bíznak abban, hogy arra képesek lesznek. Viszont, ha mi ott vagyunk a többéves tapasztalatunkkal és hitelességünkkel, akkor átadhatjuk a reményt a friss sorstársaknak. Láthatják, hogy mi is önállóak vagyunk és éljük az életünket, sok esetben négy végtag bénulása után is meg tudjuk szervezni az mindennapjainkat. Rengeteget segít az is, ha például egy frissen kerekesszékessé vált huszonéves hölgy találkozhat olyan révésszel, aki fiatal kerekesszékesként szült gyereket.” A révészek munkájuk során mindig felmérik, hogy az adott feladatra melyikük a legalkalmasabb. A gerincvelősérülteknél például az a legjobb, ha a révész maga is gerincvelősérült. A munkatársak között vannak olyanok is, akik amputáción vagy stroke-on estek át, az idősebbek között pedig olyanok, akik gyermekbénulással élnek. Utóbbiak közé tartozik Ungvári Györgyi is.
Elérni az érintetteket
Az ÖNÉ révészei a legtöbbször a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikát (korábbi nevén Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) keresik fel, de járnak a Dél-pesti Centrumkórházhoz tartozó Rehabilitációs Centrumba és a Szent Margit Kórházba is. Vidéken főképp az egri, mezőkövesdi, szolnoki, hevesi és debreceni rehabilitációs osztályra hívják őket, de igény szerint egyéb helyszíneket is felkeresnek. Az egyesület hosszabb távú terve az, hogy minden megyében legyen legalább egy révészük. Munkájuk egyre ismertebb, amit segít, hogy orvosok, gyógytornászok és pszichológusok gyakran hívják őket rehabilitációs konferenciákra is, ahol előadásokat tarthatnak a révész szolgálatról egészségügyi szakembereknek.
„Azokban a kórházakban, amelyekbe jelenleg járunk, mindig van egy-egy kapcsolattartó orvosunk. Ők azok, akiknek a révész-szolgálat iránti igényt jelezhetik az osztályvezető főorvosok, rehabilitációs orvosok, főnővérek vagy pszichológusok. Az intézmények között vannak olyanok is, amelyeknél az osztályvezető főorvosok igénylik a csoportos megbeszéléseken való részvételünket. Ez azért hasznos, mert az ott elhangzó információk segíthetik a munkánkat.” Legyenek akárhol, a révészek a beszélgetések során mindig kitöltenek egy dokumentációs lapot is, amin a páciensek keresztneve mellett szerepel a mozgáskorlátozottság oka, típusa és súlyossága, illetve az, hogy miben segítették az érintettet hétről hétre. Ez azért fontos, mert így mindig tudják, hogy milyen kérdésekre számíthatnak és mire kell felkészülniük.
Bár a révészkedés mindig a betegágy mellett történik, az ÖNÉ-nek nemrég sorstársi tanácsadóirodája is nyílt egy Soroksári úti bevásárlóközpontban. Ez az egységük korábban a Marczibányi téri rehabilitációs intézetben volt, onnan költöztek az új helyszínre, ahová már bárki betérhet. Ezt már nemcsak mozgássültek teszik meg, hanem barátok és hozzátartozók is, akiknek a kérdéseire szintén szívesen válaszolnak a munkatársak.
Fontos a megelőzés
Az ÖNÉ-nek olyan munkatársai is vannak, akik külső helyszínekre, például iskolákba járnak érzékenyítő tréningeket vagy olyan órákat tartani, amelyek segítik a balesetek megelőzését. Ők az ilyen programok keretében bemutatkoznak és interaktív módon, a hallgatóságot is bevonva elmesélik a történetüket. Ezt mindig az adott korosztály szintjén teszik – az iskolák mellett megfordulnak óvodákban és egyetemeken is –, és szót ejtenek a balesetek lehetséges okairól is. Ebből kiderülhet, hogy azok sokszor egészen kis odafigyeléssel elkerülhetőek lennének.
„Például a cseresznye és a meggy a legkorábban érő gyümölcs, de ezeknek az ága könnyen törik, balesetet okozva ezzel. Emiatt lenne fontos, hogy fára mászásnál senki ne lépjen egyből az ágakra, csak azt követően, hogy azok állapotát, stabilitását felmérte a kinyújtott lábfejével. Fontos az is, hogy a létrára való felmászás kellő odafigyeléssel történjen, és lehetőleg a létrát is fogja valaki. A leeséses balesetek mellett nyaranta sok baleset adódik abból is, hogy többen sekély vízbe ugranak fejest. Ezek szintén elkerülhetőek lennének, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy biztonságosan csak olyan vízbe lehet fejest ugrani, aminek a mélysége legalább a testmagasság két és félszerese. Folyókba a láthatatlan hordalék miatt még ilyen vízmélységnél is tilos fejest ugrani, és ugyanez a helyzet azokkal a tengerekkel, amelyeknél a part sziklás. Az utcán az okostelefonok használatára kellene jobban figyelni, ugyanis rengeteg baleset adódik abból, hogy az érintettek azt használva lépnek le a járdáról teljesen óvatlanul. Kerékpáron és rollereken gyakran amiatt súlyosak a sérülések, mert használóik semmilyen védőfelszerelést nem viselnek, így azok fontosságára is fel kell hívni a figyelmet. Az órák végén lehetőséget adunk az érdeklődők számára a kerekesszékkel való közlekedés kipróbálására is.”
Az ÖNÉ munkatársai a prevenciós előadások mellett a tömegközlekedés akadálymentesítéséért is dolgoznak, rendszeresen tesztelnek például közlekedési eszközöket és azokhoz kötődő helyszíneket. Jelenleg egy olyan munkában is részt vesz az egyesület, amelyben a magyarországi múzeumok akadálymentességét mérik fel. A munkatársak ezt a kérdést a mozgássérültek szempontjából vizsgálják, míg más szervezetek a látássérültek, hallássérültek, enyhe értelmi fogyatékossággal élő emberek szemszögéből teszik ezt. Ez a tevékenység is fontos, hiszen az akadálymentes környezet elengedhetetlen ahhoz, hogy a sérültséggel, fogyatékossággal élő emberek jó tudjanak boldogulni a mindennapokban.
