null

„Amikor megfordultam, láttam, hogy a ’biztonsági ugrásom’ világcsúcs lett”

Ekler Luca két paralimpiáról is aranyéremmel tért haza távolugróként, és sokszor nyert már aranyat Európa- és világbajnokságon is. Nemrég az Újdelhiben tartott paraatlétikai vb-n tette ezt, ahol világcsúccsal bizonyult kategóriája legjobb távolugrójának. A sportoló nemcsak a megmérettetésekre készül keményen, hanem szívügye a szemléletformálás is.

A 2020-as tokiói paralimpia miatt az is megismerhette Ekler Luca nevét, aki különösebben nem követi a paraatlétikát. Bár Luca ekkor nyert először aranyérmet ilyen világversenyen – amit aztán tavaly Párizsban megismételt –, Európa-bajnokságon és világbajnokságon már korábban is felállhatott a dobogó legfelső fokára ebben a versenyszámban, illetve síkfutásban. Nem egyszer világcsúcsokat döntve. Idén ősszel is ez történt az Újdelhiben megrendezett vb-n, amin Luca a négytagú hazai csapat tagjaként vett részt, és nyert aranyérmet távolugrásban, illetve bronzot 200 méteres síkfutásban. Bár a tavalyi paralimpia után tartott egy hosszabb pihenőt, a mostani megmérettetésre már a szokásos módon készült.

„Az edzőm továbbra is Szalma László, a munkánk pedig csak annyiban változott, hogy a csapatomhoz csatlakozott egy erőnléti edző, aki a konditermi edzéseimet irányítja. Ez nagyban segítette, hogy az idei évre megerősödjek. Az év egy rövid, fedett pályás szezonnal indult, és mivel a felkészülésem eleve később kezdődött, a szokásosnál kevesebb versenyen vettem részt. A szabadtéri szezon április végén indult, és azt már úgy építettük fel, hogy az indai világbajnokságra kerüljek csúcsformába. Előtte két világkupaversenyen és néhány hazai megmérettetésen indultam, de igazán komoly eredményt nem értem el. A világbajnokág előtti felkészülési edzőtáborom már nagyon jól sikerült, ott már – noha nem tudtuk felmérni, hogy a vb-n mit várhatunk majd –, éreztük, hogy jó formában vagyok.”

Indiai sikerek

Az indiai világbajnokságon Luca három versenyszámban – a távolugrás mellett 100 és 200 méteres síkfutásban – indult. „A százméteres távon negyedik helyen végeztem, amit jó kezdésnek tartottunk. Azért voltunk ezzel elégedettek, mert a mezőnyünk nagyon megerősödött, így tudtuk: egyre nehezebb lesz több versenyszámban indulni. Emiatt mi eleve a távolugrás döntőjére koncentráltunk, ami nagyon jól sikerült annak ellenére, hogy a bemelegítések és a versenykörülmények nem voltak ideálisak. Gondolok itt a nagy melegre, illetve a magas páratartalomra. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy ilyen időben még mindig könnyebb versenyezni, mint esőben és hidegben, ahol az izomzat nehezen melegszik.”

A távolugrás döntőjén jó idő volt, Luca pedig úgy érezte: mindent bele tud adni a versenybe. Az első ugrása érvénytelen lett, a második előtt pedig már tudta, hogy a versenytársai közül többen is egyéni csúcsot értek el. Emiatt azt az ugrását inkább csak ’biztonságinak’ szánta, és amikor látta, hogy érvényes, megnyugodott és kisétált a pályáról. „Az erőnléti edzőmhöz akartam odamenni, hogy megbeszéljük, milyen volt az ugrás, de egyszercsak azt láttam: elkezd nevetni. Én ekkor fordultam meg, és láttam az eredményeket, amik kicsit később jöttek ki – ekkor szembesültem azzal, hogy a ’biztonsági ugrásom’ világcsúcs lett. Én is nevettem, mert tudtam, hogy ebbe még bele sem tettem a maximumot. Onnantól kezdve csak a 6 méter lebegett a szemem előtt, amit már évek óta kergetek – ez most sem értem el, de így is elégedett vagyok. Jó volt látni, hogy egy hullámzó szezonban is jól sikerült időzítenünk a felkészülést, és a legfontosabb versenyre kerültem csúcsformába.”

Csapatban az erő

Miután Luca 591 centiméterrel aranyérmet szerzett a T38-as kategória távolugró számában, rajthoz állt a 200 méteres síkfutás döntőjében is. Az a verseny egy hirtelen leszakadó eső miatt tolódott, majd tovább csúszott technikai gondok miatt – a futók végül csak a tervezettnél egy órával később állhattak rajthoz. Luca, aki alapvetően ugrónak tartja magát, tudta, hogy két kolumbiai versenytársa nagyon tehetséges futó, de érezte, hogy a bronzéremre így is esélyes, és azt meg is szerezte. A világversenyt összességében kereknek érezte, főleg a világcsúcs miatt, ami lelkileg segíti majd a jövőbeli felkészüléseit is. A hazai atléták csapatként is jól teljesítettek. Luterán Petra a T47-es kategóriájában lett ezüstérmes távolugrásban, Bessenyey Zoltán pedig a férfi F52-es diszkoszvetés döntőjében végzett negyedik helyen. Szőllősi István a férfi F20-as súlylökés döntőjében képviselte a magyar színeket, és végzett a nyolcadik helyen.

Luca október végén már megkezdte a felkészülést a következő szezonra, ami magában foglal egy Európa-bajnokságot is. Az edzések mellett fontosnak tartja a szemléletformálást is, amibe nemcsak parasportolóként kapcsolódott be, hanem szakemberként is. Utóbbi ahhoz kapcsolódik, hogy már két és fél éve – miután megszerezte diplomáját rekreációs alapszakon és atlétikai szakedző mesterszakon – ő a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem inkluzív sportoktató szakirányú továbbképzésének szakfelelőse és oktatója. Ezt a feladatot fontosnak tartja, mert azt látja, hogy bár egyre nagyobb a nyitottság a fogyatékossággal élő emberek felé, még szükség van előrelépésre. Iskolai sportnapokba is szívesen bekapcsolódik, mert azt érzi: a szemléletformálás a gyerekeknél a leghatékonyabb.

Csodák agyagból – a fogyatékosság nem akadály

Pátyon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában régóta működik egy igazán különleges hely, egy kerámiaműhely, amiben tizenhat megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Kezeik alól szebbnél szebb termékek, korsók, kaspók, tálak és bögrék, mécsesek és dísztárgyak kerülnek ki. Minden darab nagy odaadással készül, igazodva a készítők sérültségéhez.

Elolvasom

„Az integrált program segítette, hogy a gyerekek megismerjék, miben mások a fogyatékossággal élő társak”

Magyarországon több mint 340 ezer egyszülős családban nevelkedik közel félmillió gyermek, akik közülük legalább 16 ezren valamilyen fogyatékosságnak az érintettjei. Őket igyekszik támogatni az Egyszülős Központ új egysége, a CsillagPont, ami nemrég nyílt a fővárosban. Az ottani szakemberek munkája azért is fontos, mert az ilyen családokban a sérült gyermekek aránya eleve magasabb.

Elolvasom