null

Ottalvós tábor kerekesszékkel?

Karli Veronika az elektromos kerekesszéket, valamint az önálló beszédhez táblagépet használó Vince anyukája. Már sok éve ismerjük egymást, mert Flóra és Vince a Mexikói úti Mozgásjavítóba együtt jártak. Anno sokat beszélgettünk gyermekeinkről, az ellátásukról, a lehetőségekről, fejlesztésekről. Igazi harcosok ők is. Azt hiszem, őszintén mondhatom, hogy jó páran, különleges gyerekek szüleiként motiváljuk egymást a mindennapokban, Verka is ilyen számomra, mert nem adja fel, alkot! – Drávucz Rita jegyzete.

„Indul a party, a Duna parti, szólt a 90-es években a sláger...” – Drávucz Rita jegyzete

Verka most is nagyot álmodott és önkéntes angyalaival mindent előkészítettek, hogy több kerekesszékes gyermek ottalvós táborban vehessen részt. Esetenként szülők nélkül, ezt az adott család eldönthette (négy gyerek szülővel, nyolc szülő nélkül vett részt a táborban). A szervezőknek fontos volt, hogy ne csak a gyerekek érezzék jól magukat a táborban, hanem a szüleik is esélyt kapjanak a feltöltődésre a tábor ideje alatt. A szükséges anyagi források előteremtésére indítottak egy online kampányt is, amin támogatókat kerestek és találtak, így biztosítani tudták az ingyenes részvételt tizenkét gyermek számára.



Flóra nagyon izgatottan csomagolt a tábor előtti napokban, ugyanis az egyik legjobb barátnője is lehetőséget kapott erre a kis kikapcsolódásra. Amikor júliusban megnyitott a tábor, akkor egy éjszakát én is ott töltöttem, hogy lássam milyen helyzetbe kell beilleszkednie Flórának, hiszen ez volt életében a második ottalvós tábora.

A tábor ideje alatt nemcsak jobban megismerhették egymást a gyerekek, hanem számos érdekes program közül válogathattak. Például készítettek egy kisfilmet is, amihez elsajátították a vágóprogram használatát is. A hét folyamán összegyűjtött képekből, videóból készültek a remekművek, amelyeket táblagépen ők magunk alakítottak a végleges formára. Emellett a hét folyamán sokat strandoltak, táncoltak, bicikliztek, kisvonatoztak és fagyiztak.

Az egyik legmegérintőbb jelenet az volt számomra, amikor kézi mobilrámpával közlekedett a csapat, amelyet az egyik apuka nyitott és csukott a csipetcsapat előtt és után. Egyszerre volt szívbemarkoló, csapatformáló és vicces. A tábor végeztével, az élmények begyűjtése után feltettem a szervezőnek, Karli Veronikának néhány kérdést, amelyre örömmel válaszolt:

– Micsoda projekt, amikor először meséltél nekem erről, akkor sok minden járt a fejemben. De, hogy ez ennyire nagyszerű is lehet, álmomban sem képzeltem volna!

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a tábort egy minitábor előzte meg két éve a nappalinkban és a kertben. Akkor nyolcan aludtak nálunk 3 napon keresztül. A programot két gyógypedagógussal, a férjemmel és az anyukámmal, illetve barátnőkkel kiegészülve építettük föl.

– Honnan jött az ötlet?

– Már régóta nagy álmom volt, hogy Vince fiam olyan ottalvós táborba mehessen, ahol nem kezelik őt másként amiatt, mert kerekesszékkel közlekedik. Gyerekként én magam imádtam táborozni, a sok-sok élmény a részemmé vált. Összeszorult a szívem, amikor arra gondoltam, hogy mindez ki fog maradni Vince gyerekkorából. Aztán Isten adott útmutatást és erőt is. Ennél a pontnál biztos voltam benne, hogy bárhogy is alakul, létre fog jönni a tábor! Aztán felgyorsultak az események. Egy sorstárs anyuka megkeresett, hogy átadná az alapítványt, amit korábban létrehozott kislányának. Megkerestem a főiskolás időszak alatti barátnőmet, hogy legyen ő a kurátor és vágjunk bele. A cél az volt, hogy mozgáskorlátozott gyerekeket támogassunk úgy, hogy bármit csinálunk, örömük legyen benne.

– Hogyan választottátok ki a jelentkezőket?

– Nem volt erre semmilyen elképzelésem, egyszerűen írtam egy nagyjából tízfős csoportnak, akik Vince óvodai és iskolai időszaka alatt eddig a társai voltak. Aztán azok az emberek is továbbküldték másoknak, a végén pedig ott tartottunk, hogy a tízfősre tervezett keretszámot tizenkettőre kellett emelnünk. A nagy érdeklődés miatt a Facebook-oldalunkra már ki kellett írjuk, hogy lezártuk a jelentkezést. Azt fontosnak tartottuk viszont, hogy a táborba bárki eljöhessen függetlenül attól, hogy a kerekesszéken túl bármilyen egyéb egészségügyi nehézsége van. Volt a táborban többek között alvást segítő géppel alvó gyerek, cukorbetegséggel élő, illetve volt olyan, akinek ételallergiája volt. A táborozás zavartalanságában egy sok éves tapasztalattal rendelkező ápolónő volt segítségünkre.

– Hogyan gyűjtöttél infót arról, hogy a gyermekek egyedi szükségletét el tudjátok látni? Hogyan oldottátok meg a napokat?

– A Fügefa Gyümölcsei Alapítvány kurátorával, Acsádi Viktóriával elkezdtük bevetni a multicégeknél gyűjtött tapasztalatainkat. Átbeszéltük a folyamatot, Google-kérdőívet küldtünk ki a táborozóknak, hogy az egyedi igényekről előzetesen legyen információnk és ne a helyszínen lepődjünk meg. Elmentünk a tábor helyszínére és személyesen néztük meg a körülményeket, ügyelve minden egyes részletre. Családdal, barátokkal, szomszédokkal egyeztettünk, átbeszéltük, ki mikor ér rá, melyik gyerekhez melyik segítő passzol. Bevontunk egy másik anyukát is, aki segített leszervezni a segítők és gyerekek, valamint szüleik közötti videotelefonos beszélgetéseket.

– Miért tartottad fontosnak ennek megvalósítását?

– Amikor egyedül csinálok valamit, annyira elveszettnek érzem magam, de amikor csapatban jön létre egy dolog, akkor igazán érzem, hogy együtt erősek vagyunk és nincs lehetetlen. Ezt szerettem volna átadni a gyerekeknek is, hogy soha nincsenek egyedül, mindig van egy barát vagy egy társ, aki átsegíti őket a nehézségeken. Mindenképpen szerettem volna úgy felépíteni a tábort, hogy az kapjon egy tematikát, ne csak amolyan nyaralós együttlét legyen. Elég tevékeny ember vagyok és szeretem, ha van valamilyen kreatív alkotás, amit magammal tudok vinni, és megmarad a szívemben. Fontos volt számomra az is, hogy a gyerekek olyan élménnyel térjenek haza ebből a táborból, ami velük marad, ami az életük része lehet.

– Amikor véget ért a tábor és mentem Flóráért, sok-sok öröm volt az arcára írva…

– Boldog voltam, hiszen ez azt jelenti, hogy sikerült a tábort olyan környezetbe helyezni és programokkal kiegészíteni, ami mindenkinek tetszett. Előzetesen kerestem egy dalt is, amit kineveztünk tábori dalnak, Viki ezek után meghívta a tököli lelkészt a táborba, hogy gitárkísérettel megtanítsa ezt a gyerekeknek. A dal fő mondandója az volt, hogy mind egyek vagyunk, és a filmkészítés mennyire örömteli pillanat. Ezt a dalt utána minden reggel ébredéskor és a nap folyamán sokszor spontán is énekelte a csapat, nagy vidámsággal. Még az utolsó napokra is sikerült nagyon színes programokat összeállítani: kisvonattal mentünk át a párkányi strandra, ahol egy felejthetetlen közös fürdőzésben volt részünk. A támogatók jóvoltából kaptunk speciális bicikliket is, hogy esténként kerekesszékkel is tudjunk száguldani, amíg a többiek társasoznak, kártyáznak. Elvittük a gyerekeket fagyizni, minden este papírszínház mesélést tartottunk elalvás előtt és persze utolsó este filmfesztivál volt az elkészült kisfilmekből, sőt kirúgtunk a hámból, és tábori tini-disco-t rendeztünk. Nekem is hihetetlen, de a tábor végén nem voltam fáradt, sőt annyi szeretetet kaptam a gyerekektől, segítőktől, meghívott vendégeinktől és a szállásadónktól, hogy azt éreztem, most azonnal tudnék egy másik ilyen tábort szervezni!

Köszönet a Fügefa Gyümölcsei Alapítványnak és az alapítványt támogató embereknek, hogy ennek a fantasztikus tábornak részesei lehettünk, bízunk benne, hogy lesz folytatás.

Profi operatőr vendégünk által készített kisfilmet itt találjátok.

A gyermekek által készített kisfilmeket pedig itt.

 

Fotók: Nyéki Emőke és Pinczés Alexandra

„Ha az állásinterjún szóba kerül a gyerek fogyatékossága, egyből elköszönnek a munkaadók”

A sérült vagy fogyatékossággal élő édesanyák még részmunkaidőben is nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és gyakori probléma náluk az is, hogy csak a gyereküknek élnek, saját kikapcsolódásukra, feltöltődésükre nem szívesen szánnak időt – pedig ez a gyerekeknek is érdeke lenne. Az érintettek helyzetén próbál javítani a Találj Magadra Egyesület.

Elolvasom

„Érintett szülőként tisztában vagyunk azzal, mit jelenthet egy sérült gyerek fejlesztése”

Gyógytornászokkal, gyógypedagógusokkal, logopédusokkal és más szakemberekkel próbálja segíteni a rehabilitációra szoruló gyerekek szüleit a pécsi Borsóház, amelynek neve sokaknak Zente, az SMA-ban érintett kisfiú fejlesztése miatt lehet ismerős. Az intézmény alapítói saját tapasztalatból tudják, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak az érintett családok, emiatt szeretnének alapítványként is mellettük lenni.

Elolvasom

„A szexuális visszaéléseknél mérlegelésnek egyáltalán nincs helye”

A fogyatékossággal élő emberek az átlagosnál védtelenebbek az abúzussal és a megfélemlítéssel szemben, különösen igaz ez az értelmi sérült, autista személyekre. Esetükben nem csak felismerni, hanem orvosolni is nehezebb az ilyen problémákat. Erre kínál válaszokat a Kézenfogva Alapítvány hamarosan induló programja, amelynek alapelemeit már évtizedekkel ezelőtt kidolgozta és kipróbálta a civil szervezet.

Elolvasom