A vakvezető kutyák már sok évtizede ismertek Magyarországon, de egyéb segítőt csak az ezredforduló óta képeznek hazánkban. Ennek alapjait az ELTE etológiai tanszékén tették le, az ilyen ebeket itthon meghonosító alapítvány is onnan nőtte ki magát. Hogyan indult a segítőkutyák hazai története, és milyen fogyatékosságok mellett jelenthetnek segítséget gazdájuknak?
Míg vakvezetők már a ’80-as években is voltak hazánkban – ezek története egészen az első világháborúig vezethető vissza –, addig a többi segítőkutya ismeretlen volt a régiónkban egészen az ezredfordulóig. Ezeket az ebeket a Kutyával az Emberért Alapítvány honosította meg hazánkban, ez volt az első olyan civil szervezet Közép-Kelet-Európában, amely a kutyákat szociális segítő szerepkörben kezdte el alkalmazni.
„Az alapítványt 1996-ban hoztuk létre, akkoriban az ELTE etológiai tanszékén dolgoztam. Amikor egy kollégámmal külföldön jártunk, láttunk egy bemutatót, amelyben mozgássérült-segítő kutyák mutatták meg tudásukat. Ezek az ebek »lágy fogásúak« voltak, föl tudnak venni akár egy nyers tojást is. Képesek voltak kinyitni egy ajtót vagy kihúzni egy fiókot, gazdájuknak oda tudtak adni egy slusszkulcsot és egy pénzérmét is” – emlékszik vissza dr. Topál József, a Kutyával az Emberért Alapítvány (KEA) elnöke, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Pszichológiai és Idegtudományi Intézet tudományos tanácsadója.
Fotó: Kutyával az Emberért Alapítvány
A bemutató laikus közönségnek szólt, de mivel az etológiai tanszék kutatói már akkor foglalkoztak a kutyák értelmi képességeivel és elmeműködésével, a téma elgondolkodtatta őket tudományos szempontból is. „A kollégámmal kitaláltuk, hogy jó lenne ilyen kutyákat itthon is meghonosítani, majd Csányi Vilmos professzorral létrehoztuk az alapítványt. Egyeztettünk Gácsi Mártával is, aki már akkoriban is nagyon tapasztalt kutyakiképzőnek számított, ráadásul doktoranduszhallgató volt a tanszékünkön, így ő lett az alapítvány kiképzési vezetője. Már akkoriban sem volt célunk a segítőkutyák „tömegtermelése”, alapítványunk inkább példát szeretett volna mutatni, a know-how meghonosításával másokat ösztönözni arra, hogy idehaza is kezdjenek bele ebbe az izgalmas, de komoly szakmai kihívásokkal járó tevékenységbe. Azt szerettük volna, hogy egyre többen hozzanak létre kiképző szervezeteket” – emeli ki Topál József.
Érkeznek a kutyák
Az első speciális mozgássérült-segítő kutyát a KEA az ezredfordulón adta át. A kiképzés nem csak azért tartott sokáig, mert a módszertant a munkatársaknak is el kellett sajátítaniuk a külföldi szervezetektől, hanem azért is, mert a művelet nem olcsó mulatság. A kiképzés már a ’90-es években is fölemésztette egy kisebb személyautó árát, így csak akkor kerülhetett rá sor, amikor az alapítvány tudott szerezni rá anyagi támogatást – ezt végül európai uniós forrásból (ilyet igényelhettek a csatlakozás előtt álló országok is) sikerült megoldani.
Fotó: Kutyával az Emberért Alapítvány
A mozgássérült-segítők után az alapítvány terápiás kutyákkal is foglalkozni kezdett, később jöttek a siketeket segítő hallókutyák, illetve a rohamjelzők. Utóbbiak például az cukorbetegeket és az epilepsziás betegeket segíthetik. „A kiképzés akkor nyert hivatalos formát, amikor 2007-ben megalapítottuk a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetséget, ami az akkor működő speciális kutyakiképző szervezetek ernyőszervezete lett. Létrehozása azt célozta, hogy a kiképzésnek megfelelő jogi háttere legyen, és hogy a segítőkutya-képzést „szakmásítsuk” azaz művelését államilag elismert szakképzéshez kössük. Kidolgoztuk az OKJ-s képzés feltételeit és meghatároztuk annak tartalmát, így jött létre az államilag elismert bizonyítvány. Sikerült kilobbiznunk egy olyan miniszteri rendeletet is, amit azóta többször módosítottak és korszerűsítettek, de máig meghatározza az ilyen kutyák kiképzését és alkalmazását. A rendelet 2010-ben lépett hatályba, gyakorlatilag ettől kezdve beszélhettünk hivatalosan is mozgássérült-segítő kutyákról, hallókutyákról és rohamjelzőkről, illetve azok kiképzőiről” – mondja Topál József.
Kellenek a szabályok
A szabályozás fontos volt, mert korábban bárki mondhatta magát kiképzőnek, de ez hosszabb távon nem volt tartható, hiszen ezeknek a kutyáknak megbízható tudással kell rendelkezniük, nem elég, ha engedelmesek és végre tudnak hajtani néhány feladatot. Egy mozgássérült-segítőnek például 60-80 vezényszót kell tudnia, képesnek kell lennie puha harapással fölvennie egyebek mellett olyan apró tárgyakat – például kulcsot, aprópénzt, gyógyszeres dobozt vagy mobiltelefont – amelyeket a kutyák nem szívesen vesznek a szájukba.
Fotó: Kutyával az Emberért Alapítvány
Kérésre az ajtót is kinyitják és csukják, ha leesik a mankó, azt visszaadják, visszahúzzák akár az elguruló kerekesszéket is. A siketetek és nagyothallók hallókutyái bizonyos hangokat – például a csengőt, vagy ha lejár a mosógép – jeleznek sajátos módon. Az epilepsziás betegek vagy cukorbetegek rohamait jelezni képes ebek kiképzése egészen speciális, őket már a születésük utáni napon tesztelik, majd végig a leendő gazda mellett, azzal szimbiózisban képzik.
Jelenleg több mind 60 kiképzőszervezet működik Magyarországon, aki segítőkutyát szeretne, annak ezek valamelyikénél kell jelentkeznie. Fontos, hogy az igénylést az érintett állapota indokolja, aki például nem mozgássérült, az nem kérhet mozgássérült-segítő kutyát. A képzőszervezetek működésére a költségvetés csak minimális forrást ad (az nagyjából évi 20 kutya kiképzését teszi lehetővé), de a kutyakiképző szervezetek többsége így is ingyenesen adja át a kutyát a kérelmezőnek. Ez viszont azt is jelenti, hogy a szervezetek várólistával működnek, a kiképzés akkor kezdődhet meg, amikor pályázatokból és támogatásokból elő tudják teremteni a kiképzéshez szükséges összeget.
