null

Tandemtúra és örömúszás – integráltan nincs akadály

A tenni akarás és az elszántság köti őket össze, hiszik, hogy segítségre mindig és mindenhol szükség van, csak észre kell venni. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület több mint 10 éve indult útjára, vezetői azt vallják, az integrált programok, illetve a mindennapi segítség kulcsfontosságú.

A Mozdulj! Egyesületet 2011-ben hívta életre dr. Tálos Marianna és testvére, Tálos Mónika. A löketet az adta, hogy nagymamájuk Somogyváron egy gyermekotthonban dolgozott, így a testvérpár már egészen korán megélhette, mit jelent másoknak segíteni, bepillanthattak a nehéz sorsú gyerekek életébe is. Az ilyen témákra barátaik is érzékenyek voltak, így ők is támogatták az egyesület létrehozását. A közös munka 2012-ben indult, az első kezdeményezés egy balatoni kerékpártúra volt, tandemen.

„Azért választottunk ilyen programot, mert a hétköznapokban, a sportban és a művészetekben szerettünk volna segíteni. Látássérült barátaink már akkoriban is voltak, így tudtuk, hogy olyan elfoglaltságra van szükség, amin közösen vehetünk részt. A kezdeményezés nem csak a segítségnyújtásról szólt, hanem arról is, hogy mi is tanulhassunk, megtudhassuk, milyen együtt tölteni négy-öt napot látássérült emberekkel. A megmozdulásra 20 embert hívtunk meg, hét látássérülttel és tizenhárom kísérővel indultunk útnak” – emlékszik vissza dr. Tálos Marianna, az egyesület elnöke.

Sport és kultúra

Az ötletelés a kerékpártúra után folytatódott, a csapat nagyon lelkes volt, sorra születtek a sportot és a kultúrát fókuszba helyező programok. Létrejött például az egyesület művészeti gálája. „Ezen látássérült és ép művészek lépnek fel egymás mellett és egymással is, tartunk az eseményen ősbemutatókat is. Mindezt élő tánccal és verseléssel, énekes, hangszeres produkciókkal színezzük” – mondja az elnök.

Az egyesület a járvány előtt évről évre megrendezte úszóversenyét is, amelyen az épek és a fogyatékkal élők integrált csapatokban mérték össze tudásukat. Ezzel olyan emberek is elérhettek sikereket, akik úszástudásuk vagy egészségi állapotuk miatt amúgy nem indulhattak volna versenyeken.

„Mi ezt a programot örömúszásnak neveztük, jövőre szeretnénk folytatni. Hatalmas iránta az érdeklődés, minden évben nagyságrendileg százan vettek rajta részt. Hasonlóan népszerűek a kerékpártúráink, amelyeken nagyjából nyolcvanan szoktak indulni.

Évről évre szervezünk divatbemutatót is – ezeken körülbelül száz modell lép kifutóra –, amit idén ősszel meg is újítjuk. Szlogenünk az, hogy a Divat mindenkié, hiszen szépen öltözködni mindenki szeret, függetlenül attól, hogy épként, látássérültként vagy mozgássérültként éli az életét” – emeli ki dr. Tálos Marianna.

Lebontani a gátakat

Az integrálás a kulináris élményekre is kiterjed, hiszen az egyesület olyan borversenyeket is szervez, amiken a látássérültek és a látók bírálják a borokat. Gyakran hirdetnek művészeti pályázatokat is, törekedve arra, hogy azok is befogadók legyenek.

„Az ilyen rendezvények nagyon népszerűek, lehetőséget adnak arra, hogy az egyes csoportok közelebb kerüljenek egymáshoz. Ez azért fontos, mert a gátak a hétköznapokban még ma is megvannak. Sokan például nem tudnak mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amikor egy családi, baráti vagy munkahelyi rendezvényen fogyatékkal élőkkel találkoznak. Pedig az ilyen találkozások nagyon hasznosak, mi is hálásak vagyunk azért, hogy olyan embereket ismerhettünk meg, akik fogyatékkal élnek, de hihetetlen akaraterővel és komoly célokkal rendelkeznek. Ők számunkra is példaképek” – hangsúlyozza az elnök.

Behozni a lemaradást

A koronavírus-járvány a Mozdulj! mindennapjaira is hatással volt, az elmúlt két évben sok programjuk került át online térbe. Meghirdettek olyan irodalmi perceket, amelyeken épek és fogyatékkal élők mondtak verseket az eseményt monitoron követő közönségnek. Az ilyen programok mellett szerveztek kirándulásokat is, illetve kiírtak versíró pályázatot és fotópályázatot.

A Mozdulj! versíró pályázatának ünnepélyes díjkiosztója a Duna Palota báltermében, fotó: Juhász Melinda

A pandémia után az egyesület próbálja behozni az elmúlt két év lemaradását. Áprilisban szerveztek integrált divatbemutatót, ahol fogyatékkel élő modellek is felvonultak a kifutón, mindemellett pedig adománygyűjtési esetet is az ukrán menekülteknek.

Jókedv és pörgő kerék – a tánc mindenkit összeköt

A tánc felüdít és összeköt, közösséget formál, jótékony hatását a fogyatékossággal élő emberek is érzik. Ez hívta életre a Gördülő Tánccsoportot, amely ma már a kombitánc és a szemléletformáló programok felé is nyitott, vezetője rekreációs táborokat is szervez – nem csak kerekesszékes sorstársaknak, hanem nehéz sorsú embereknek is.

Elolvasom

Fogyatékossággal is versenyképesen

Sok vállalat pusztán azért alkalmaz megváltozott munkaképességű kollégát, hogy ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie, pedig lehetne ok az is, hogy az inklúzióval a cég saját működését javítsa – az erre való ráébredést próbálja katalizálni a Skilly. Fontos ugyanis, hogy a leendő munkavállalók és a feléjük nyitni próbáló cégek megkapják a szükséges segítséget.

Elolvasom