Az egyik oldalról nagy művészek segítik értelmi akadályozottsággal élő fiatalok alkotómunkáját, a másik oldalról viszont ugyanezek a fiatalok inspirálják és lelkesítik a festőket, grafikusokat. Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész és a Lámpás Alapítvány találkozása olyan mesebeli történet, amelynek minden oldalon csak nyertesei vannak.
Jogunk van ahhoz az élethez, amit mi élünk, de az is kötelességünk, hogy figyeljünk másokra – vallja Szurcsik József, aki már hosszú ideje együttműködik az értelmi akadályozottsággal élő fiatalokat gondozó, nekik kreatív munkát is biztosító Lámpás ’92 Alapítvánnyal. A Munkácsy-díjas képzőművész tanszékvezetője és általános rektorhelyettese a Magyar Képzőművészeti Egyetemnek, ahol a közös munkába a munkatársai is bekapcsolódtak. A Lámpás kemencei alkotótáborát rendszerint neves alkotók vezetik, több helyszínen is folynak közös projektek.
„A Lámpások alkotói módszerein keresztül a művészek is megláthatnak és megtapasztalhatnak olyan újdonságokat, amelyek számukra is vonzók. Engem legalábbis mindig inspirál a közös munka, és biztos vagyok abban, hogy ezt a többiek is így érzik. Ennél az együttműködésnél minden érdek nélkül történik, egyetlen művész, egyetlen kollégám sem nézte soha, hogy a partnerség megéri-e neki, mert leírhatatlan élmény ezekkel az őszinte és tiszta szívű emberekkel dolgozni, a tőlük kapott szeretetmennyiséget máshonnan nem lehet begyűjteni. Talán emiatt lett fontos számomra, hogy velük lehessek. Rengeteg közös kalandunk volt, az alkotói folyamatok során a művészvilág figyelme is a Lámpások felé fordult” – mondja a rektorhelyettes.
Kell a közönség
Szurcsik József igyekszik az alapítvány nagy projektjeiben mindig részt venni, segít abban is, hogy kiválasszák azokat a munkákat, amelyeket bemutatnak a nagyközönségnek. Többször szerveztek már kiállításokat is, a Lámpások műveit pedig olyan kiállítóhelyekre is elvitték már, ahol nem szoktak hozzá, hogy fogyatékkal élő emberek műveivel találkozhatnak. Ott a közönség abból a szempontból is nézte az alkotásokat, hogy azok művészileg milyenek, a fogadtatás pedig így is pozitív volt.
„Komoly segítséget jelentene az ilyen jellegű lakóotthonoknak, ha a gyűjtők kicsit feléjük is fordulnának, és mernének ilyen típusú alkotásokat is vásárolni. Nekem például van otthon olyan művem, amit a Lámpás egyik lakója készített: ezt a lakás megkülönböztetett helyén tartom, nagyon szeretem. Ezek a művek más nyelven szólnak hozzánk, nagyon komoly érzelmi tartalommal rendelkeznek, már ettől is különlegesek. Nem olyanok, mint a mi festményeink, grafikai műveink vagy szobraink, hanem annál akár többek is” – mondja a művész.
Az elkészült műveket és az alkotókat igyekeznek láthatóvá tenni a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallhatói számára is. A rektorhelyettes fontosnak tartja az érzékenyítést, és erre a diákság is nyitott. „Megesett például, hogy a Lámpás művészcsapatának bemutattam az egyetemet, a hallhatók pedig végig velünk voltak. Ők is támogatták, hogy ezek a fiatalok, akik tőlünk kizárva ugyan nincsenek, de bejutni sem feltétlenül tudnak, mellettünk lehessenek. Megnézhették a műhelyeket és a műtermeket, láthattak kiállításokat, megismerkedhettek a hallgatókkal. Bevallom, eleinte féltem, nem tudtam, milyen fogadtatása lesz a látogatásnak, de csak pozitív visszajelzésekkel találkoztam. Örömteli, hogy ez a generáció már nem fordul el a fogyatékkal élőktől, hanem nyitott feléjük és nagyon segítőkész. A Lámpás ma használt logóit és arculatát már a mi hallgatóink készítették el egy házi pályázat keretében” – mondja Szurcsik József.
Csöppnyi pedagógia
A Képzőművészeti Egyetemhez egy pedagógiai intézet is tartozik – itt a képzőművészeti után lehet pedagógusi diplomát szerezni –, amelynek a Kórházsuli Alapítvánnyal is van egy együttműködése. A szervezet azoknak a gyerekeknek segít, akik az iskolából tartós betegség miatt maradnak ki, a tananyaggal és a vizsgákkal egyedül kell megküzdeniük. „Az egyetem pedagógiai képzése az ő egyik programjukba is bekapcsolódik. Ez más történet, mint a fogyatékkal élő művészek segítése, de abban hasonló, hogy a beteg gyerekek felé is speciális módon kell fordulni” – mondja a rektorhelyettes.
Az egyetemen esélyegyenlőségi bizottság is működik, melybe a hallgatók is delegálnak tagot. Ez a testület külön figyel arra, hogy az intézmény a speciális igényű emberek irányába is nyitott legyen, már a felvételi időszakában kezelni tudja azokat, akik fogyatékkal élnek, így nagyobb esélyük lehet arra, hogy a sokszoros túljelentkezés ellenére is bekerüljenek a képzésbe. Az egyetem a továbbiakban is figyel arra, hogy a siket, kerekesszékes vagy egyéb fogyatékossággal élő hallgatókat a tanulmányaik ideje alatt se érhesse hátrány. Egyetlen nehézségük, hogy az egyetem a 19. században épült, és az akadálymentesítés még nem mindenhol teljes körű – például a kiállítótereket és a munkatereket problémás lehet elérni, viszont ezeknek a területeknek a változtatási terveit már előkészítették.
