Fiatalon került kerekesszékbe egy baleset miatt, de az aktív életről nem mondott le. Vas Csaba már átúszta a Balatont, kerekesszékes teniszezik, kosárlabdázik és néha kézilabdázik. Nagy vágya, hogy mozgáskorlátozottként is lehetősége nyíljon folytatni régi szenvedélyét, a repülést.
Vas Csaba 30 éves volt, amikor leszállás közben összecsukódott a siklóernyője, és a hátára esve olyan gerincsérülést szerzett, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. Bár a rehabilitációs időszakot nehezen élte meg, az aktív élethez hamar visszatért, és a sport ma is része az életének. „Gyerekkoromban úsztam, triatlonoztam és karatéztam, de aztán az egyetem alatt háttérbe szorult a sportolás. Siklóernyőzni csak az egyetem végén kezdtem el, és folytattam később is, egészen a balesetemig. Ebben a sportágban versenyeztem is, a siklóernyős válogatott tagjaként nemzetközi versenyt is nyertem. Amikor a szerencsétlenség történt, egyből tudtam, hogy baj van, mert nem éreztem a két alsó végtagomat. Intenzív osztályra kerültem és meg is műtöttek, a gerincembe lemezek kerültek. Ezt követően négy hónapot rehabilitációs intézetben töltöttem, ahol megtanították nekem az alapvető dolgokat. Például hogy miként kell kerekesszékkel közlekedni, a kocsiba beülni és onnan kiszállni, fürdeni és mosdót használni. Tornával erősítették a felsőtestemet is.”
Csabának a baleset időszakában már megvolt a pszichológusi alapdiplomája, de akkor még nem dolgozott egészségügyi területen. „Az egyetemen ’99-ben végeztem, a tervem pedig az volt, hogy pár év alatt megteremtem az egzisztenciámat és utána szerzem meg a klinikai szakpszichológusi szakvizsgát. El is kezdtem könyvkereskedőként dolgozni a saját könyvesboltomban, ami nem volt számomra új, mert hétvégente már az egyetemi időszakban is ilyen munkát végeztem, csak akkor még nem volt saját üzletem. A klinikai szakpszichológusi szakvizsgát már a baleset után, 2008-ban tettem le, pszichológusként pedig már 2004-ben elkezdtem dolgozni.” Csaba abban az évben egy kórház pszichiátriai osztályán helyezkedett el, és az ottani munka mellett végezte el levelezőn a felnőtt klinikai szakpszichológusi szakképzést. Azóta is ugyanott dolgozik, de már pszichológiai diagnosztikával, egyéni és csoportos terápiákkal, ambuláns pszichoterápiával is foglalkozik. Ugyanezen az osztályon öt éve addiktológiai rehabilitációs részleg is nyílt, ott is dolgozik szenvedélybetegekkel terapeutaként.
Újra aktívan
A baleset után Csaba a sportolásról sem mondott le, ahhoz nagyon hamar visszatért. Először egy egyesületben kezdett el úszni és versenyekre járni, majd megismerkedett a kerekesszékes tenisszel. Kosárlabdázni 2014-ben kezdett el, onnantól kezdve az úszás háttérbe szorult. Illetve minden relatív, mert 2017-ben azért még nekivágott a Balaton-átúszásnak, és azt sikerrel zárta. „Ott már akkor teljes volt az esélyegyenlőség, minden segítséget megadtak ahhoz, hogy teljesíthessem a távot: segítettek bejutni a vízbe és áthozták a túlpartra a kerekesszékemet is.” Bár mára az úszás teljesen kiszorult Csaba életéből, kerekesszékes teniszre továbbra is szán időt, azt lassan 20 éve űzi. Ezzel a sporttal az egyetlen gond az, hogy akadálymentesen csak nyáron lehet űzni a lakókörnyezetében, szemben a kosárlabdával, amire egész évben van lehetőség. Csaba szokott kosarazni ép emberekkel is vegyes csapatokban, időnként pedig kézilabdázik kerekesszékben ülő ép társakkal.
„Bár a családom ennek nem annyira örül, de szeretnék egy új sportot is űzni, amire Magyarországon mozgáskorlátozottként még nincs lehetőség. Ez a vitorlázórepülőzés, aminél az adja a nehézséget, hogy hozzá a repülőt – pontosabban az oldalkormányt irányító pedálokat – hasonlóképpen át kell alakítani, mint a személygépkocsi pedáljait. Ha ezt nem teszik meg, akkor kézi vezérlés híján nem tudják vezetni mozgáskorlátozott emberek. Németországban és Lengyelországban már vannak olyan klubok, ahol egy-egy gépet átalakítottak, és én azt szeretném elérni, hogy ezt a hazai repülőszövetségnél és valamelyik itthoni repülőklubnál is megtegyék. Tudom, hogy ez nem egyszerű és nem olcsó, de most már ennek az anyagi vonzatait biztosítani tudnám. A gond inkább annak a kiharcolása lesz, hogy a törvényi feltételek itthon is változzanak. Itt kell majd esélyegyenlőséget kicsikarnom.”
Siklóernyőzni egyébként már itthon is tudnak a mozgássérültek, mert erre a trike – egy olyan háromkerekű repülő, ami egy kocsiszerkezetből és egy hagyományos siklóernyő-kupolából áll – lehetőséget ad. „Ennél az eszköznél rugalmasabb a szabályozás, viszont az vele a gondom, hogy kerekesszékesként kiszolgálószemélyzet nélkül nem használható. Ott muszáj valakinek felcipelnie a hegyi starthelyre a trike-ot, és felszállás előtt meglöknie. Emellett kell segítség a landolás után is, mivel az sem repülőtéren történik. A vitorlázórepülővel más a helyzet, mert ha azt megfelelően átalakítják, akkor kevesebb segítséggel, majdnem önállóan használhatják a kerekesszékes emberek is. Ott segítség csak ahhoz kell, hogy a beszállás után valaki eltolja a repülőgéptől a kerekesszéket, a landolást követően pedig visszatolja. Így ez lenne számomra a teljes esélyegyenlőség.”
