Az akadálymentes iskola nemcsak a bejutásról szól, hanem az órarendről is
Amikor akadálymentes oktatási intézményről beszélünk, legtöbbször arra gondolunk, hogy egy mozgáskorlátozott (kerekesszékes, járókeretet vagy mankót használó) diák be tud-e jutni az iskola épületébe, van-e lift vagy lépcsőlift, és elérhetőek-e számára az emeleteken található tantermek. Ezek alapvető feltételek. De vajon megtettünk-e mindent azért, hogy egy mozgáskorlátozott fiatal valóban ugyanolyan természetesen élhesse meg az iskolai mindennapokat, mint a társai?
Az akadálymentesítés nem csak fizikai síkon kell, hogy történjen
A felső tagozatos és középiskolás diákok már óráról órára más termekbe járnak, gyakran különböző szintek között közlekednek. Egy kamasz számára azonban az iskola nemcsak a tanulásról szól, hanem a barátságokról, a beszélgetésekről, a közös nevetésekről és a szünetekről is.
Verseny az idővel
Képzeljünk el egy középiskolást, akinek az egyik órája a második emeleten ér véget, a következő pedig egy másik szinten kezdődik. Miközben társai beszélgetnek, tízóraiznak vagy kimennek levegőzni, egy mozgáskorlátozott diáknak már úton kell lennie. Ugyanis egy „szünetnyi idő” alatt el kell jutnia a lifthez vagy a lépcsőlifthez - esetenként várakoznia is kell -, fel kell keresnie a számára elérhető akadálymentesített mosdót, majd át kell érnie a következő tanterembe. Mire megérkezik, talán már kezdődik is a következő óra. A szünetből tehát így nemcsak a pihenés, hanem a közösségi élmények is elveszhetnek. Ha ez naponta többször, netán hónapokon vagy éveken keresztül ismétlődik, mindez már korántsem apróság.
A lift nem old meg mindent
Sok iskola komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a mozgáskorlátozott diákok is használhassák az épületet. A lift és a megfelelő közlekedési útvonal már nagyon jó irány, alapvető feltétel, de érdemes tovább gondolkodnunk: nemcsak az számít, hogy egy diák eljut-e a következő órára, hanem az is, mennyi időt, energiát és közösségi élményt veszít közben.
Gondolkodjunk előre: az órarend is lehet akadálymentes
Mi lenne, ha az órarend összeállításakor a tantermek és a tantárgyak mellett a diákok, - különösen a mozgáskorlátozott tanulók - közlekedési lehetőségeit és képességeit is figyelembe vennénk?
Bizonyos órák, például a speciális felszerelést igénylő természettudományos gyakorlatok, meghatározott termekhez kötődnek. Más tantárgyaknál, például magyarból, történelemből vagy földrajzból azonban érdemes megvizsgálni, hogy megoldható-e az oktatás egy másik, megfelelően felszerelt teremben. Az órarend és a terembeosztás tudatos összehangolásával csökkenthető a szintváltások száma, ami nagy segítség a korátokkal élők számára. Az egymást követő órák esetében jó lenne, ha - lehetőség szerint - azonos szinten vagy egymáshoz közeli termekben lennének tarthatóak.
Természetesen minden iskola más adottságokkal rendelkezik, és nem minden változtatás kivitelezhető. Éppen ezért fontos, hogy – ahol lehet - ezeket a „könnyítéseket” már az órarend megtervezésekor átgondoljuk, ne csak akkor, amikor a probléma újra és újra jelentkezik.
Az iskolai befogadás nem teljes, ha a diák bejut az órára, de a közösségi életből rendszeresen kimarad.
Sok esetben nem kell mindent újratervezni: néhány teremcsere vagy az órák megfelelő sorrendje is több időt adhat a pihenésre, a barátokra és a valódi iskolai élményekre.
Hiszek abban, hogy az akadálymentesítést nem kizárólag építészeti kérdésként kell kezelnünk, hanem a mindennapi működés, a szemléletformálás és a közös felelősségvállalás részeként is.
