A posta dolgozóinak fényképe

Az edukáción és a tévhitek ledöntésén van a fókusz 2021-ben a Magyar Posta életében

Az esélyegyenlőség és a befogadás jegyében 2021 az edukáció éve a Magyar Posta életében – avatott be a megváltozott munkaképességűek integrálásával kapcsolatos munkájukba Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője, valamint a társaság megváltozott munkaképességű munkavállalóival dedikáltan foglalkozó munkatársa, Podmaniczky Éva.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a befogadó szemlélet erősítése nem újkeletű a Postánál, hiszen nagyon sok éve jelen van a Magyar Posta mindenapjaiban. Ám mindenképpen új a tekintetben, hogy ez az integráció ebben az évben vált a társaság életében tudatos építkezéssé. Olyannyira, hogy egy komplex programot készítettek munkatársaink annak érdekében, ez az attitűd hangsúlyos legyen és a befogadás, elfogadás a gyakorlatban folyamatosan megvalósulhasson. A TEGYÜNK EGYÜTT programmal hirdettük meg munkavállalóink felé, hogy ebben az évben ezzel kiemelten foglalkozunk. Esélyegyenlőségi nagykövetünk is van, Tóth Julianna személyében, aki maga is érintett és ennek a programnak az arca. Cselekvési tervet is készítettünk, amely ezt a folyamatot lépésről lépésre segíti elő.

Fontos tudni, hogy a Magyar Posta az egyik legnagyobb foglalkoztató Magyarországon csaknem 26.000 munkavállalóval. Úgy éreztük, az edukáció az első, megkerülhetetlen lépés kell legyen. Fontos, hogy a megfelelő információk jussanak el a legmagasabb pozícióban dolgozó vezetőtől kezdve, egészen a legkisebb részlettel foglalkozó munkatársig bezárólag. A megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatban nagyon sok a tévhit, a hiedelem, és a félelem, amelyek korlátot jelentenek. Meggyőződésünk, hogy a megfelelő információk birtokában ezeket a korlátokat át lehet lépni. Az ismeretek terjesztése, a tudás választ ad a felmerülő kérdésekre és segít abban, hogy a fogyatékos emberekkel kapcsolatos tévhiteket és negatív érzelmeket megszüntessük, és az érintett kollégákat nyitottan, támogató módon fogadják az egészséges kollégák. Említésre méltó körülmény, hogy a fogyatékkal élő munkavállalók egy része eltitkolja állapotát, mert úgy hiszi, emiatt csökkennek a munkavállalás esélyei, vagy úgy gondolják, hogy egy leépítésnél hamarabb kerülnek utcára, mint mások. Meggyőződésünk, hogy ezzel a “Tegyünk együtt!” programmal egyre többen merik felvállalni majd magukat, hiszen tudni fogják, hogy a Magyar Posta vezetői és a munkavállalók támogató módon állnak hozzájuk.

Az idén indított program az edukáción kívül számos más lépést is tett, hogy a befogadást erősítse. Így például több civilszervezettel felvettük a kapcsolatot. Velük közös fórumokat szervezünk, valamint olyan kisebb programokat, amelyek lehetőséget adnak a civilszervezet által képviselt fogyatékkal élőknek, hogy kipróbálhassák magukat a munka világában, a Postánál. Megkezdtük a munkakörök felmérését, hogy lássuk, melyek azok, amelyeknél megváltozott munkaképességűeket alkalmazhatunk. Hiszünk abban, hogy csak úgy lehet eredményeket elérni, ha mindenki a képességeihez szabott munkát végezheti.

Ahhoz a társaságnál ez az attitűd széleskörűen elterjedt legyen, alapvető a legfelsővezetés pozitív hozzáállása és példamutatása. Az idén először készült egy kisfilm arról, hogy a Magyar Posta vezérigazgatója, Schamschula György, és Hálózati és Hálózatmodernizációs vezérigazgató-helyettese, Simon Csilla megtanultak jelelni pár mondatot, hogy a Siketek Világnapján egy-egy siket munkatársat jelbeszéddel köszönthessenek. A megköszöntött kollégák és a többiek is nagyon meghatódtak, óriási öröm volt számukra.

Csodák agyagból – a fogyatékosság nem akadály

Pátyon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában régóta működik egy igazán különleges hely, egy kerámiaműhely, amiben tizenhat megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Kezeik alól szebbnél szebb termékek, korsók, kaspók, tálak és bögrék, mécsesek és dísztárgyak kerülnek ki. Minden darab nagy odaadással készül, igazodva a készítők sérültségéhez.

Elolvasom

„Az integrált program segítette, hogy a gyerekek megismerjék, miben mások a fogyatékossággal élő társak”

Magyarországon több mint 340 ezer egyszülős családban nevelkedik közel félmillió gyermek, akik közülük legalább 16 ezren valamilyen fogyatékosságnak az érintettjei. Őket igyekszik támogatni az Egyszülős Központ új egysége, a CsillagPont, ami nemrég nyílt a fővárosban. Az ottani szakemberek munkája azért is fontos, mert az ilyen családokban a sérült gyermekek aránya eleve magasabb.

Elolvasom