null

Használt ruha, tiszta terápia – amikor kincset ér a rehabilitációs foglalkoztatás

A Retextil csapata használt ruhákból készít fonalat, majd abból használati tárgyakat, tevékenységük pedig túlmutat azon, hogy ezzel a környezetet védik. Az alapítvány rehabilitációs foglalkoztatási programja egyben terápiás alkotóműhely, ami megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő embereknek ad lehetőséget arra, hogy munkájukkal műalkotásokat hozzanak létre.

A Retextil ötlete 25 éve fogalmazódott meg Thiesz Angélában, aki akkor még gyerekeivel volt otthon. Szabadidejében rongyszőnyegekkel foglalkozott, azokhoz fejlesztett olyan technikát, ami lehetővé tette, hogy sodrott fonalat készítsen ruhákból, vágással, sodrással. Az erre épülő tervek 1997-ben kezdtek el formálódni, ’99-ben pedig megkezdődött a munka. A művészeti vezetőnek korábbról már volt rálátása a szociális szektorra, ugyanis egyetemi évei előtt egy németországi fogyatékos otthonban és foglalkoztatóban dolgozott. Az intézetben halmozottan sérült emberek éltek oly módon, hogy a hasonló fogyatékosságokkal élők együtt voltak. Thiesz Angéla azt tapasztalta, hogy ez a megoldás nem ideális, nem fenntartható, a sokszínűség sokkal jobb. Emiatt a Retextil indulásakor eleve arra törekedett, hogy a munkatársak ne ugyanazokkal a nehézségekkel éljenek.

A manufaktúra Pécs egyik városrészén, Istenkúton kezdte meg működését, az induló csapat 15 fős volt. Alapanyagként eleinte a helyi családok ruhacsereberéjének maradékát kapták meg, abból tudtak gazdálkodni. „Kezdetben egyesületként működtünk, a Retextil Alapítványt 2004-ben hoztuk létre. Az már az első programunkon kiderült, hogy a szőnyegek készítése nem csak foglalkoztatást jelent, hanem terápiás hatása is van, alkalmas műalkotások létrehozására. Most nagyjából harmincöten vagyunk, azt a koncepciót pedig továbbra is tartjuk, hogy a kollégák megváltozott munkaképessége vegyes legyen, ne mindenki ugyanazokkal a gondokkal éljen” – emeli ki a művészeti vezető.

Folyamatos fejlődés

Mivel az alapítvány már 25 éve működik, sokan ismerik, a régi idők emlékeit őrző szatyorrádiós munkatárskeresésre már nincs szükség. Új kollégák a közösségi oldalon keresztül is érkeznek, időnként pedig a munkaügyi központ is irányít jelentkezőket a Retextilhez. Ők az érkezést követően megnézhetik a műhelyt, megismerhetik a technológiát. „Ha valaki úgy dönt, hogy elkezd dolgozni, akkor a tanulás folyamatos. Az új munkatársak először saját maguknak készítenek egy párnát, amin ülnek, aztán egy kosarat, ami a munkaállomásuk lesz. A technikánk elsajátítása egy hosszú folyamat, folyamatos a fejlődés, alakulnak a formatervek is. Az újításokhoz a közös tudásbázist használjuk, mindig vannak friss ötletek” – mondja Thiesz Angéla.

A munkához gépekre nincs szükség, az alapanyagok beszerzése is egyszerű: a ruhák egy pécsi bizományi üzletből érkeznek, ahol a tulajdonosok nyilatkozhatnak arról, hogy ha holmijuk nem kel el, akkor átadhatják-e azokat a Retextilnek. Régebben lakossági használt ruhát is átvettek, és manapság is előfordul, hogy nagyobb fonal vagy ruhaadományt kapnak.

Főszerepben a fesztiválok

A Retextil termékei elsősorban fesztiválokon vannak jelen, szolgáltatásaikat színházak, kulturális rendezvények is igénybe veszik. Ezeken a helyszíneken tereket terveznek és hoznak létre, árnyékolókat készítenek. Amikor nem megrendelésre dolgoznak, akkor terméket fejlesztenek, kisebb, lakásokban is alkalmazható dekorációkat, ruhaként is funkcionáló tárgyakat hívnak életre. Thiesz Angéla bízik abban, hogy vevőik kifejezetten a termékek miatt keresik meg az alapítványt, nem kedveli, amikor valaki pusztán azért vásárol, mert tudja, hogy a készítő valamilyen nehézséggel küzd. Azt vallja, munkájuknak önállóan is meg kell állnia a helyét.

A műhely abszolút nyitott, délelőtt fogadnak vendégeket is, hiszen az alapítványnak célja a retextil-technológia elterjesztése. Érkeznek hozzájuk hazai és külföldi diákok és szakdolgozók, Erasmus-ösztöndíjasok is. Ők egyrészt a munka technológiai részét sajátítják el, de vannak, akik kifejezetten a tevékenység szociális vonulatát szeretnék megismerni. Thiesz Angéla nyaranta tanít is, művészeti szakközépiskolákba pedig egész évben hívják. Oktatási tevékenységet nem csak belföldön folytat az alapítvány, hanem más országokban is, technikájukat sok helyen szívesen látják.

Végtaghiányos mesehős, akinek története mindenkinek ismerős

A Csodabogár című mesekönyv végtaghiányos főhősén keresztül mutat rá az egymás felé való nyitottság fontosságára Kiss Judit Ágnes, akinek kötete több díjat is elnyert. A József Attila-díjas költő, író, tanár A Végtaghiányos Gyerekekért Alapítvány felkérésére írta meg mesekönyvét, de nem csak a végtaghiányos kicsiket és azok családját szólította meg vele.

Elolvasom

Minőség és érzékenyítés – avagy kézműves csoki a karácsonyfa alatt

A karácsonyfa alá gyakran kerülnek kézműves termékek és élményajándékok, sokan figyelnek arra is, hogy azokat kik készítik el és kik nyújtják. Ez is közrejátszik abban, hogy az ünnepek előtti időszak a megszokottnál mozgalmasabb a BeSweet csokoládémanafuktúra életében. Milyenek ilyenkor a mindennapok a fogyatékossággal élő kollégáknak munkát adó üzem életében?

Elolvasom

Szülőként feldolgozni: a végtaghiány csak a gyerekeknek lehet természetes

Míg a veleszületett végtaghiányt a gyerekek jellemzően természetesnek veszik és nem okoz számukra elakadást, addig szüleik traumaként élhetik meg az ilyen helyzetet, nehezen dolgozhatják azt fel – emiatt is szervez számukra segítő foglalkozásokat A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány. Az érintett szülők nehézségeiről Szél Dávid tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk, aki az alapítvány programjában is közreműködik.

Elolvasom