Bár fő profilja nem ez, a Kék Madár Alapítvány Szekszárdon és Budapesten is létrehozott olyan éttermet, amely megváltozott munkaképességű embereket alkalmaz. Hogyan indított ilyen vállalkozást egy olyan szervezet, amely a vendéglátáshoz nem értett, de a fogyatékossággal élők munkahelyi integrációjához annál inkább?
A Kék Madár Alapítvány 1997 óta klasszikus közhasznú szervezetként nyújt különböző szolgáltatásokat hátrányos helyzetű embereknek, mások mellett fogyatékkal élőknek. Az ezredforduló környékén vették észre, hogy egy részük számára nem reális lehetőség az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedés.
„Ennek oka általában az volt, hogy vagy több támogatást igényeltek, mint egy átlagos fogyatékossággal élő, vagy pedig olyan szakértelemre lett volna szükség az alkalmazásukhoz, ami egy normál munkahelytől nem volt elvárható. Emiatt gondoltunk arra, hogy mi magunk hozunk létre egy olyan társadalmi vállalkozást, ami lehetőséget jelent a számukra. Mivel integrációpártiak vagyunk, csak olyan elképzelés jöhetett szóba, ahol a fogyatékkal élők arra is lehetőséget kapnak, hogy épekkel találkozzanak. Szegregált üzemet semmiképp nem szerettünk volna létrehozni, mert alapítványunk küldetése éppen az, hogy az integrált munkahelyeket részesítse előnyben” – mondja Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány egyik alapítója és ügyvezetője.
Szekszárd után Budapest
Az első Ízlelő 2007-ben nyílt meg Szekszárdon, ma is 20-22 kolléga dolgozik ott, és hasonló a létszám a fővárosi vendéglőben, ami 2019-ben indult. Az étterem ötletét az adta, hogy Andrea még egyetemistaként látott egy roppant népszerű holland vendéglőt, ami nagy hatással volt rá, és ahol kizárólag értelmileg akadályozott emberek dolgoztak, menedzsmentje pedig igen kreatív volt. Apró ötletekkel hidalta át azokat az esetleges szakadékokat, amelyek a fogyatékossággal élő és az ép emberek között húzódhatnak.
„Az inspirációt ez az élmény adta, de az indulás után magunk is sok dologra rájöttünk. Például arra, hogy az étterem azért is jó, mert többféle munkakört lehet benne betölteni, illeszkedve az adott személy erősségeihez. Az Ízlelőben mi nem csak értelmileg akadályozott kollégáknak adunk munkát, hanem bármilyen fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű személynek is. Van nálunk siket és látássérült, súlyosan mozgássérült, autizmussal és különböző egészségkárosodással elő kolléga is. Nyitottak vagyunk és bárkit szeretettel várunk, de azt fontosnak tartjuk, hogy a munkatársak egymással szemben is toleranciát tanuljanak, toleránsak legyenek. Ez ugyanis nem mindenki számára evidencia, csak az, hogy a saját furcsaságával szemben kérjen ilyet” – emeli ki Andrea.
Mivel az éttermeket fenntartó alapítvány eleve a rehabilitációs foglalkoztatást segíti, a megváltozott munkaképességű kollégák alkalmazásának mikéntje nem jelent számukra kihívást. Felkészültek, tudják jól, hogyan kell egy fogyatékkal élő számára megbontani egy-egy munkakört, milyen átalakításokra, oktatásra lehet szükség. Az induló csapat mindkét étteremben részt vett képzésen, míg akik később csatlakoztak, azoknak már a mentorok és a kollégák segítették a felkészülést.
Előnyben a törzsvendégek
Az egységekben csak a csoportvezetők ép emberek – ketten a konyhában, ketten pedig a vendégtérben vannak jelen –, rajtuk kívül mindenki megváltozott munkaképességű. A vendéglőknek már komoly törzsközönsége van, őket az árpolitikával is díjazzák.
„Ezt még Szekszárdon dolgoztuk ki a bennünket segítő inkubációs szervezettel, mégpedig azért, mert egységünk ugyan közel van a belvároshoz, de egy belső udvarból nyílik, így az arra sétálók nem feltétlen tértek volna be hozzánk. Azzal is számoltunk, hogy egy közepes kisvárosban véges az olyan vendégek száma, akik szívesen járnának egy ilyen étterembe. Emiatt azt a 70-80 embert akartuk megtalálni, aki rendszeresen, akár napi szinten is nálunk étkezik. Idővel ennél több törzsvendégünk lett, a hozzánk betérők kétharmada ma is ilyen. Budapesten az arány kicsit alacsonyabb, de 60 százalék ott is visszatérő vendég” – mondja Andrea.
A vendégek a munkatársakkal állandó kapcsolatban vannak, sokukat név szerint ismerik, a hangulat mindig családias. Ha valaki hosszabb ideig hiányzik, akkor jellemzően megkérdezik annak okát. Ugyanez fordítva is igaz: a kollégák is ismerik a vendégeket, előre tudják, kinek mi a szokása, kívánsága. Például hogy ki fog csípős paprikát kérni a leveshez, ki szereti az ételeket nagyon melegen, ki inkább hűvösebben.
