Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! - szemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.

Az akadálymentes jövő nem csak a fizikai korlátok lebontásával érhető el, hanem a gondolatokban kell megkezdődnie. A kampány főszereplői többek között Illés Fanni paralimpikon és Barabás Lőrincz trombitaművész, aki a reklámfilm-zeneszerzésben is közreműködött.

A Szerencsejáték Zrt. közel húsz éve működteti a kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy-értékesítő hálózatát, amely 180 főt foglalkoztat. A nemzeti lottótársaság 2015 decemberében csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége (EL) és az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) együttműködési megállapodásához, hogy meghatározza feladatait a fogyatékosságügy támogatásának területein. Megfelelve a vállalásoknak az elmúlt években fokozatosan növelte aktivitásait a területen, elsősorban az ún. befogadó játszótér építési program elindításával, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek közösen játszhatnak.

„A Szerencsejáték Zrt.-nél hármas egységben kezeljük a fogyatékossággal élők integrációjának ügyét” – hangsúlyozta Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója hozzátette: „Azt valljuk, hogy állami vállalatként nagyobb felelősséget kell vállalnunk a társadalmi befogadás megteremtésében. Egyrészt megváltozott munkaképességűek széleskörű foglalkoztatása és a vállalati jógyakorlatok bemutatása révén, másrészt fogyatékossággal élő játékosaink magas színvonalú kiszolgálása területén. Illetve a széleskörű társadalmi befogadás támogatásával nagyméretű programjaink fejlesztésével és a hozzá kapcsolódó kommunikációs aktivitással, amelyet a most elindított kommunikációnk is támogat. Itt nem állunk meg, a kampány további, egymásra épülő programok indítását is jelenti hosszú távon a három említett területen.”

 

„Tomi nagyon szépen fejlődik, bearanyozza az életemet”

A Down Alapítvány hivatalosan 2020 óta segíti a Down-szindrómás gyerekek örökbefogadását, és már korábban is támogatta mintegy negyven kicsi családra találását. Jásper Éva is nekik köszönhetően lelt rá leendő kisfiára több mint kilenc éve, ma pedig már ő is közreműködik abban, hogy az örökbefogadásra váró gyerekek szerető szülőkhöz kerülhessenek.

Elolvasom

„Rengeteget számít, hogy valaki hasznosnak, képességeihez illőnek érzi-e a munkáját”

Bár az őket formailag egységben tartó Mentorállás Alapítvány csak négy éve létezik, a gyakorlatban már mintegy másfél évtizede együtt dolgozik az a hét civil szervezet, amelyeknek célja az, hogy a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékossággal élő gyerekek integrált környezetben nevelkedhessenek, felnőttként pedig kijuthassanak a munkaerőpiacra, elsődlegesen a nyíltra. Ehhez képzésekre és fejlesztésekre van szükség, a végeredmény pedig mindenkinek hasznára válik.

 

Elolvasom

„A vásárlókkal való találkozás pozitív élmény mindenkinek, aki a műhelyben dolgozik”

Pár hónapja nyílt meg Mechwart liget tőszomszédságában a Reptető Műhely és Bolt, aminek létrehozása régóta dédelgetett álma a közeli szociális intézménynek. A Mozgássérült Emberek Integrált Intézménye Budapest azzal a filozófiával indította el látványműhelyét, hogy abban a vásárlók ne azért vegyenek kézműves termékeket, mert azokat mozgássérült emberek készítik, hanem azért, mert szépek és tetszetősek, maximálisan piacképesek.

Elolvasom