Mindannyian vakok és gyengénlátók, mégis otthonosan mozognak a nézők között, akik bizony – legalábbis eleinte – zavarban vannak a sötétben. A Vakrepülés színtársulat tagjai a szemet leszámítva minden érzékszervet megszólítanak, olyan élményt nyújtva, ami mindenkit elgondolkodtat.
A Vakrepülés Színjátszó Egyesületet 1998-ban, látássérült fiatalok közreműködésével hívta életre Sallai Zoltán. Az alapító külföldi útja során vett részt sötétszobás programon, aminek élményét színházi alapokon gondolta tovább. Interaktív színjátszást akart, olyat, ami az érzékszerveken keresztül – leszámítva a szemet – szólítja meg a nézőket. Az ötlet megszületése után elkezdett társulati tagokat keresni. „Maga a színtársulat 2001 óta létezik hivatalosan, de már előtte is aktívak voltunk. Az indulás óta a szereplőgárda sokat változott, én és »Pille« Pál Zsolt vagyunk az egyedüliek, akik a kezdetek óta jelen vannak a csapatban. A munkánk ma is önkéntes, a hétvégéinket, szabadnapjainkat szánjuk rá. Én például az ELTE-n végeztem angol nyelvtanári szakon, azt követően szereztem diplomát az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának látássérült szakán. A munkám is ehhez a területhez köt, ugyanis a Vakok Általános Iskolájában tanítok – látássérültként. A színtársulatot igyekszem az onnan kinövő gyerekekkel is megismertetni, van is három tagunk, akik már elmúltak 30 évesek, de még gimnazistaként kezdtek el nálunk játszani. Van az iskolából egy olyan kislány is, aki csak 8 éves, de a szülei szerették volna, ha eljön közénk, így ő is részt vesz a programjainkban. Neki külön szerepet is írtunk, az emberek nagyon szeretik. A fiatalítás nálunk nagyon fontos, mert lassan ki fogunk öregedni, és kevés az utánpótlás” – mondja Máj Krisztina, a színjátszó egyesület vezetője.
Hatni az érzékszervekre
A Vakrepülés színházi játékából a színpad, mint olyan, teljesen hiányzik. A közönség az alapkoncepció szerint ülőpárnákon foglal helyet – teljes sötétségben –, a darabok pedig interaktívak. „Fontos tudni, hogy az előadások előtt mindig van egy ’próbasötét’, ami lehetőséget ad arra, hogy aki ráeszmél, hogy nem bírja sötétséget, azt a segítőink kikísérjék. Erre a gyakorlatban csak elvétve van példa, de a lehetőséget mindig megadjuk. Ha a darab elkezdődik, akkor a nézők elsősorban a hallásukra tudnak támaszkodni, miközben mi hol előttük, hol mögöttük, hol közöttük szólalunk meg. Dolgoznak az egyéb érzékszervek is, például ha a darab közben iszunk valamit, akkor segítőink körbeviszik annak illatát.”
A társulat most játszott darabja Donáti István Az éjszaka tapintása című vígjátéka, ami egy misztikus, romantikus történetet mutat be – nem a szokványos módon. „A darabot a járvány előtt angolul is előadtuk, jártunk vele Németországban és Szlovákiában is. Ez azért volt fantasztikus, mert amúgy a vak emberek ismeretlen helyen, segítség nélkül nem tudnak könnyen tájékozódni. Már egy új darabon is dolgozunk, ami egy mesejáték lesz. Ennek ötletét az adta, hogy előadásainkra gyakran hoznak gyerekeket, akiket külön is szeretnénk megszólítani. Még nem tudjuk, hogy ezt a darabot mikor mutatjuk be, jelenleg a hozzá szükséges jelmezek beszerzéséhez próbálunk pályázati forrást szerezni.”
Formálni a szemléletet
A társulatnak van érzékenyítő programja is, ami Áramszünet néven fut – értelemszerűen teljes sötétségben. Ezt a közönség hívta életre, lényege pedig az, hogy a résztvevők az időtartama alatt csakis az egyéb érzékszerveikre támaszkodhatnak, a szemükre nem. A program során vaksötétben próbálhatnak ki ügyességi játékokat és ismerhetnek fel tapintható képeket, érzékelhetnek különböző súlyokat. A játékasztalok között egyedül kell vándorolniuk, ami szintén külön kaland. Hasonló programja a társulatnak a Láthatatlan vacsora, a Láthatatlan ebéd, valamint a Láthatatlan cuki. Ezek hasonló élményt adnak a résztvevőknek, mint az Áramszünet, csak étkezéssel kiegészítve. A Láthatatlan cukival főleg a gyerekeket célozzák – ők egy háromfogásos étkezést nem tudnának végigülni –, míg a Láthatatlan vacsorával és ebéddel a felnőtteket. A programokon többféle menü közül (vannak mentesek is) választhatnak a vendégek, majd azokat fogyaszthatják el. Az étkezések idején nincs mindig sötét, vannak ugyanis olyan szimulációs szemüvegek, amelyekkel a gyengénlátás különböző állapotait – például a rövidlátást és a csőlátást – lehet szimulálni. A Vakrepülés jár fesztiválokra és kiállításmegnyitókra, gyakran kitelepül szabadtéri programokra is. Az ilyen eseményekre szemtakarókkal érkeznek, és azokkal biztosítják a sötétet. Mivel Máj Krisztina öt évig énekelni is tanult, vannak a társulatnak zenés előadásai is, retró és saját dalokkal – amiket humoros, fogyatékossággal kapcsolatos közbevetések tagolnak.
Az érzékenyítő programoktól csak egyetlen lépés a céges csapatépítés, ami még nem rendszeres a társulat életében, de már dolgoznak azon, hogy az legyen. Mivel már van saját játszóhelyük – a Kultúrtanya Integrált Közösségi Tér –, el lehet hozzájuk menni, és ha a helyszín alkalmas erre, akkor ki tudnak menni vállalatokhoz is. Idén októberben egy 150 fős cég dolgozóinak tartanak majd előadást, de léptek már fel 300 fős vállalatnál is. Ezt a fajta érzékenyítést a társulati tagok nagyon fontosnak tartják, mert több szinten is segíti a fogyatékossággal élő emberek integrációját.
