null

„Itt a végtaghiányt egy jó üggyel kapcsoljuk össze, ami minden részletében pozitív”

Idén ősszel tartotta hetedik virtuális futókampányát A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány, rekordszámú résztvevővel. A Segíts kézzel-lábbal nevű kezdeményezés az ország egészét megszólította és megmozgatta: nevezések, amelyek itt adományként funkcionáltak, szinte mindenhonnan érkeztek.

Október közepén zajlott A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány Segíts kézzel-lábbal őszi virtuális futókampánya, amelyen keresztül a civilszervezet munkáját lehetett támogatni. A jelentkezők három héten át nevezhettek 500 méter és 50 kilométer közötti távokra, amelyeket bármilyen formában – futva, gyalogolva, kerékpározva, túrázva, városban sétálva – teljesíthettek. „Az adománygyűjtő kampányunkba közel százan kapcsolódtak be, ami komoly növekedés volt a tavalyi évhez képest. Változott az is, hogy idén az egyéni nevezések voltak túlsúlyban, ami vélhetően az adománygyűjtő futók áldozatos munkájának volt köszönhető. Ők idén közel háromszor annyi adományt gyűjtöttek, mint tavaly. A részvevők nagyon aktívak voltak, többüktől visszajelzéseket is kaptunk. Egyikük például egy makói pedagógus volt, aki az iskoláját mozgatta meg. Náluk a tanárok és az általános iskolás gyerekek családjai dobtak össze 50 ezer forintot csapatként, ami szívmelengető érzés volt. Arra is büszkék vagyunk, hogy van olyan jogász önkéntesünk, akit a futókampányon keresztül ismertünk meg. Ő túl azon, hogy a munkájával segít bennünket, részt vesz minden kampányunkban 2021 óta” – mondja Lévay Petra, A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Valter Attila, fotó: A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány

A futókampányba több ismert sportoló is bekapcsolódott. Ilyen volt Valter Attila, a 2024-es párizsi olimpia országútikerékpár-versenyének negyedik helyezettje, a 2020-as Tour de Hongrie győztese is. „Attila nagyszerű személyiség, aki már harmadik alkalommal állt a kampányunk mellé. Dedikált egy mezt is, amire a résztvevők licitálhattak, a nyertesnek pedig írt egy kedves üzenetet is. Szintén az eseményünk mellé állt és licites felajánlást tett Marosi Ádám világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó. Visszatérő arca volt a rendezvényünknek Gyenesei Leila öttusázó világbajnok, olimpikon is. De említhetném Hámori Luca olimpikon ökölvívót is, aki a kezdeményezésünket szintén népszerűsítette, hasonlóan Beda Szabolcs ultrafutóhoz. És persze nem hagyhatom ki Gurisatti Gréta olimpiai bronzérmes vízilabdázót, aki a kampánytól függetlenül is alapítványunk mellett áll. Gréta családján keresztül érintett a végtaghiány témájában – édesapja Gurisatti Gyula többszörös paralimpikon sportlövő, világbajnok búvárúszó –, így nagyon szépen, nagyon érzékenyen tudja képviselni a fogyatékossággal élő emberek ügyét. Ő igazi kincs számunkra.”

Gurisatti Gréta, fotó: A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány

Mozgással jót tenni

A futókampány nevezői közül többen eleve sportoltak, így náluk a változás csak annyi volt, hogy az eseményen egy jó ügy érdekében a szokásosnál jobban megmozgatták magukat. Sok olyan jelentkező is volt, akinek az adománygyűjtés adott motivációt a kötöttségek nélküli sportoláshoz. „Az egyik adománygyűjtő futónk – aki egyébként érintett anyuka – arra is figyelt, hogy a Facebook-oldalán hasznos tanácsokat osszon meg arról, hogy valaki hogyan kezdjen el sportolni, és általában egészségesen élni. A közösségében sokan megmozdultak, amit jó volt látni. Örültünk annak is, hogy a kampányunk az egész országot megszólította: nevezések szinte mindenhonnan érkeztek, és a résztvevők sorra küldték a fotókat is a távok teljesítéséről. A nevezők egészen széles skálát fedtek le, voltak köztük iskolások és munkahelyi csoportok is. Ez igazán lelkesítő volt. Ezt a kampányt egyébként azért szeretjük nagyon, mert a végtaghiányt egy jó üggyel kapcsolja össze, ami minden részletében pozitív. Itt nemcsak támogatásról van szó, hanem arról is, hogy az ahhoz kapcsolt testmozgás miatt a résztvevők tesznek valamit a saját testi-lelki egészségükért is.”

A Segíts kézzel-lábbal kampánynak harmadik éve van egy záróeseménye is, amire az alapítvány a fő támogatóit szokta meghívni. Az eseményen idén Papp Roland végtaghiányos filmrendezővel beszélgettek, tavaly pedig Barabás Lőrincet hívták meg. A trombitaművész három saját művét adta elő egy szintén érintett középiskolás fiúval, akit a fellépés után bevontak a közös beszélgetésbe is. Az első találkozón Gurisatti Grétával és édesapjával, Gurisatti Gyulával beszélgethettek a résztvevők.

„Arra is rá szeretnénk mutatni, hogy a fogyatékossággal élő gyerekeket nem szabad rejtegetni”

A Csodacsoport ötlete hat éve fogalmazódott meg néhány anyukában egy példátlan összefogás nyomán, ma pedig már alapítványként működnek és sérült gyerekeket, intézményeket támogatnak. Segítették már több mint 300 gyermek fejlesztését, a Magyar Mentőmotor Alapítvány és Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyűjtését, a Debreceni Egyetem gyermekklinikáján pedig nekik köszönhetően készülhetett el egy jól felszerelt rehabilitációs szoba.

Elolvasom

„Azt szeretnénk, hogy amit az ép hallású gyerekek megkaphatnak a focitól, azt megkaphassák a hallássérültek is”

Családi koprodukciónak és a véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhetően jött létre az Ezüstcipő Focisuli Alapítvány, aminek berkein belül ma már közel ötven hallássérült gyerek rúgja a labdát heti rendszerességgel. Úgy tűnik, az ifjoncokra az idei szezonban egy egészen komoly feladat is vár: közülük kerülhetnek ki azok, akik a Bajnokok Ligájának lebonyolítását labdaszedőként segíthetik.

Elolvasom

„Az információhoz való hozzáférés ma a legnagyobb esély”

Sok éve segíti a vak és gyengénlátó emberek életét az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, amely egyebek mellett szoftverekkel, hardverekkel, képzésekkel, internetes akadálymentesítéssel foglalkozik. Ezek megjelenése elképesztő mértékű előrelépést jelentett az érintettek életében, meglétüket többségük fontosabbnak tartja, mint a mobilitással kapcsolatos akadálymentesítést.

Elolvasom