null

Vak vagy!? Igen, vak vagyok!

Kalandosan indult az útjuk, de bebizonyították, látássérültként is lehet szigetkört futni, maratont teljesíteni, akár extrém sportokat is űzni. Noha a vakfociban itthon szó szerint csak ők rúgnak labdába, a nemzetközi mezőnyben más csapatokkal is összemérhetik a tudásukat. Hogyan kezdődött a LÁSS egyesület története?

Bő tizenöt évvel ezelőtt még általános jelenség volt, hogy a látássérülteknek rendszeres, szervezett szabadidős sportolásra csak addig volt lehetőségük, amíg speciális általános- és középiskolába jártak, főiskolások vagy egyetemisták voltak. Később, a tanulmányok lezártával már szűkült a mozgásterük. Emiatt számított úttörő vállalkozásnak, amikor 2006-ban egy látássérültekből és látókból álló baráti társaság úgy döntött: ők bizony szeretnének kijárni a Margit-szigetre futni. Szükségük volt öltözőre, és amikor a lehetőségeket körbejárták, kiderült, hogy ilyet legkönnyebben egyesületi formában tudnak bérelni, ezért is alapították meg a LÁSS – Látássérültek Szabadidős Sportegyesületét.

„Én akkor még nem voltam tag, de a többiek szerdánként elkezdtek futni, történetünk pedig elindult. Onnantól kezdve a szigetkört futók hetente egyszer látássérült sportolókkal is találkoztak, ami eleinte érdekes jeleneteket eredményezett. Gondolok itt arra, hogy egyesek szóvá tették, miért futunk egymás mellett, vagy hogy kisebb ütközéseknél gyakoriak voltak a Mi van, vak vagy!? Igen, vak vagyok! jellegű párbeszédek. Egy idő után rájöttünk, hogy a pólóinkra érdemes »Vak sportoló« és »Segítő« feliratokat nyomtatni, onnantól kezdve ilyen öltözetekben futottuk az öt kilométeres szigetköröket, a látók is megszokták a jelenlétünket. Egy idő után már 50-100 látássérültet és látó önkéntest mozgattunk meg rendszeresen, idővel pedig kineveltünk több maratonistát, jártunk az Ultrabalatonon tandemmel és futócsapattal is. Elkezdtünk más sportágakat is kipróbálni, idén nyáron a Suhanj! Alapítvánnyal névadói, több társszervezettel pedig szakmai partnerei voltunk a Budapesti Sportszolgáltató Központ jóvoltából megrendezett Láss minket és suhanj velünk integrációs sportnapjának is. Itt a vakfoci mellett vak pingponggal és dartsszal voltunk jelen” – mondja Troznai Hunor, a LÁSS elnöke.

Nincs ellenfelük

A látássérült emberek és látó segítőik a kezdetektől önszerveződően teremtettek maguknak sportolási lehetőségeket, ez így van ma is. „Volt például, hogy valaki kitalálta, szívesen hastáncolna, én pedig pont ismertem valakit, aki hastáncot oktatott. Összekapcsoltam a feleket, majd egy résztvevő elvállalta az esemény szervezését. Onnantól kezdve rendszeresen volt nálunk hastáncoktatás, és egyre több hölgy kapott kedvet ehhez a mozgásformához. Sok éven át tartottunk heti jóga és aerobik órákat is, de láthatatlan fitness, falmászás, köredzés és TRX is jelen volt a programok listáján” – sorolja az elnök.

A lendületet a pandémia kicsit megtörte, de online formában folytatódtak az edzések, az aerobik órák ma is abban a formában zajlanak. A beltéri programok mellett tartanak kültérieket is, az egyesület adja Magyarország egyetlen vakfoci csapatát. Kapcsolatban vannak a Magyar Labdarúgó-szövetséggel is, régóta kapnak tőlük támogatást.

A vakfocinál a pálya három részre van osztva. A védekezőharmadban a kapus – ő látó személy – irányítja a csapatot, a középharmadban az edző, a támadóharmadban pedig az ellenfél kapuja mögött lévő segítő. Ott a hangjával a támadást instruálja, közben a játékosok egymással is folyamatosan kommunikálnak.

„Hetente egy edzésünk van a MOM Sport műfüves pályáján, a csapat évről-évre magasabb szintre lép és nagyon jó eredményeket ér el. A helyzetünk annyiban speciális, hogy egyelőre csak a nemzetközi terepen tudjuk magunkat meccseken megmérettetni. A hazai pályán rajtunk kívül egyedül együttműködő partnerünk, a Budapesti Atlétikai Klub tűzte zászlajára a vakfocit, így a magyar rangadón egymás ellen tudunk barátságos meccset játszani, de reményeink szerint a csapatok köre a jövőben bővülni fog. A közép-európai városok ligájában cseh, német, lengyel és román csapatokkal szoktunk játszani, de mérkőztünk már meg orosz, belga, és angol játékosokkal is. Próbálunk minél több helyre kijutni, de ez nem mindig egyszerű. Egy svájci találkozó például nagyon költséges, oda már kijutnunk is sokba kerül. Szóval nem mindenre tudunk igent mondani. Sítáborunk viszont rendszeresen van, azt már tíznél is több alkalommal sikerült megszerveznünk. Ilyenkor egy látássérülttel mindig egy oktató síel, aki ezt a feladatot önkéntesként, szabadidejében vállalja, az egyesület pedig a szállást és az ellátást biztosítja” – mondja Troznai Hunor. Az elnök a sítáborokban nem lécet szokott csatolni, hanem snowboardot, látássérültként az sem lehetetlen.

Vakon bízni

„A síelésnél mindig van nálunk egy átbeszélő, aminek van egy adója és egy vevője, azon keresztül kommunikál velünk az oktató. Ő általában mögöttünk jön, és kisebb-nagyobb távolságból, a teljes pályát belátva adja az instrukciókat. Ez egy furcsa helyzet, mert ha az ember egyáltalán nem lát, akkor egyértelműbben támaszkodik a segítőre, aki a sípályán kvázi »helyette lát«. A gyengénlátók helyzete ilyen szempontból más. Nekem például van egy 5-10 százalékos látásmaradványom, amire a hétköznapokban erősen támaszkodom. Emiatt előfordul, hogy az oktató fülemre mondott instrukcióját nem olyan gyorsan, kevésbé pontosan hajtom végre” – mondja az elnök. Hozzáteszi, hogy Ausztriában már tíz évvel ezelőtt sem lepődtek meg azon, ha valaki látássérült feliratú kabátban síelt vagy snowboardozott, az ilyen jellegű síelés pedig már itthon sem annyira újdonság. Az egyesület a társadalmat a hazai pályákon is próbálja érzékenyíteni.

A LÁSS tagjai alkalmanként gokartozni is kijárnak, észszerű keretek között versenyezni is szoktak. Ugrottak már ejtőernyővel, kipróbálták a siklóernyőzést, búvárkodtak, egy belga táborban többen megtanultak windsurfözni. Szerveztek már evezős- és vitorlás tábort, vizes hétvégét, rendszeresen járnak túrázni és falat mászni is.

Idén is MikuLáss

Saját szervezésű jótékonysági futóversenyük idén jubilál: a 10. jótékonysági MikuLáss Futást december 4-én tartják a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. Ez minden évben egy családias futóesemény, ahol az 5 vagy 10 kilométeres távok teljesítésén túl lehetőség van kipróbálni – önkéntes segítőkkel kísérve –, hogy milyen érzés vakon futni. Ezt egy 400 méteres pályán, bekötött szemmel, biztonságos környezetben tehetik meg az érdeklődők, aztán az élményeket házi sütemények, zsíros kenyér, forralt bor és tea társaságában beszélhetik meg. Az eseményt minden évben igyekeznek megörökíteni egy-egy jó hangulatú videóval is.

A MikuLáss Futás bevételeiből az egyesület igyekszik minél több programot szervezni tagjainak és az érdeklődőknek. Ezen felül oktatási intézményeknek és cégeknek tartanak érzékenyítő tréningek és csapatépítőket, forrásokhoz azokból is jutnak. „Vannak például tandemkerékpárjaink, amelyekkel el tudunk menni cégekhez, de a vakfocit, vakpingpongot is be szoktuk mutatni vállalati sportnapokon. Tartottunk már érzékenyítő tréninget ügyfélszolgálati dolgozóknak energiaszolgáltató nagyvállalatnál, illetve az egyik nemzetközi cég budapesti csapatának is” – emeli ki Troznai Hunor. Hozzáteszi, hogy mindezt úgy csinálják, hogy egyetlen munkatársuk van, aki félállásban foglalkozik az egyesület operatív ügyeivel, rajta kívül mindenki önkéntes.

Négylábú támogatás: mire képesek a segítő és terápiás kutyák?

A segítőkutyák nem csak jelzéseikkel és fizikai közreműködésükkel tehetik könnyebbé a fogyatékossággal élő emberek életét, hanem lelkileg és szociális értelemben is támogatást jelentenek, segíthetik a társadalmi szemléletformálást. Erról mesélt nekünk Mányik Richárd, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet elnöke. Kovács-Czirják Helga, a NEO segítőkutya-kiképzője a Segítő Szakmák Hónapján videóriportban is beszélt az egyesület tevékenységéről.

Elolvasom

Csoda a vízben – mikor segíthet a neuro-hidroterápia?

Központjaikba az ország minden tájáról érkeznek szülők, főleg központi idegrendszeri sérülésben érintett gyerekükkel. A kicsiket sokszor közvetlenül az újszülöttellátásból irányítják a Gézengúz Alapítványhoz, hogy ott a neuro-hirdoterápia mellett megkaphassanak minden olyan ellátást, amire szükségük lehet. Évente sok ezer gyerek fejlődhet ennek köszönhetően.

Elolvasom

Fejlesztés a nyeregben

Régóta használnak lovasterápiát a fogyatékossággal élő vagy sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséhez, kötődjön az mozgáshoz vagy viselkedéshez, beszédhez. Mivel esetükben nem egyszerű lovas foglalkozásról van szó, kulcskérdés – erről jogszabály is rendelkezik –, hogy a terápiát olyan szakember végezze, akinek megfelelő (gyógypedagógiai, gyógytornászi, vagy például pszichológusi) végzettsége van. Így érhető el, hogy a terápia tényleg a kicsik hasznára váljon.

Elolvasom