null

A Magyar Parasport Napján idén is érkezik a Lélekmozgató

Február végén idén is megrendezik a Magyar Parasport Napját, amelynek most is fontos eleme a Lélekmozgató program. Az érzékenyítő, szemléletformáló programsorozatba évek óta rengeteg iskola és óvoda kapcsolódik be, ebben az évben pedig már sportegyesületek is megtehetik ezt.

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Parasport Napját, amelynek immár elmaradhatatlan kelléke a Lélekmozgató program. Az eseményt, mint mindig, most is február 22-én tartják, aminek szimbolikus jelentése van: 1970-ben ezen a napon alapították a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubját a Mozgásjavító Általános Iskolában és Diákotthonban. Az idei programsorozatra a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) már nem csak a hazai és határon túli iskolákat és oktatási intézményeket, önkormányzatokat invitálja, hanem a sportegyesületeket is. Az óvodások, iskolások és azok a fiatalok, akik felsőoktatási intézményekben tanulnak, testnevelési órák keretében próbálhatják ki a különböző parasportágakat, mellette pedig részt vehetnek szemléletformáló programokon is. A kezdeményezés évről évre népszerűbb, már régóta több száz intézmény vesz benne részt.

Hagyománya van már annak a megemlékezésnek és koszorúzásnak is, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ tart az Olimpia Parkban, és amelynek keretében a résztvevők a paralimpia egykori bajnokai előtt róják le tiszteletüket.

Fotó: Magyar Parasport Bizottság

A Parasport Napjához nemzetközi konferencia is kapcsolódik már évek óta. Az „Együtt erősebben, mint valaha!” című konferenciát a Magyar Sport Házában tartják, ahol több hazai és külföldi sportegyesület is beszámol a parasportolókról és a fogyatékossporttal kapcsolatos munkákról. Ezen az eseményen adják át az Év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője díjat is.

A Magyar Sport Napjához kötődő események népszerűsítését idén két világklasszis úszó – Konkoly Zsófia paralimpiai bajnok és Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes – segíti nagykövetként. Ők a paralimpiai, illetve olimpiai felkészülés mellett több fórumon is népszerűsítik a Magyar Parasport Napját, jelen lesznek annak központi eseményein is. Konkoly Zsófiának egy születési rendellenesség miatt a jobb keze nem fejlődött ki teljesen, ugyanakkor a sérültség nem hátráltatta úszótehetségének kibontakoztatását. Sokáig ép úszókkal versenyzett, majd megismerkedett a parasport világával is. Zsófi már a 2016-os riói paralimpián – tizennégy évesen – bronzérmet szerzett, öt évvel később pedig egy arany- és két ezüstéremmel tért haza Tokióból. Sportkarrierje mellett egyetemi tanulmányokat folytat a Pécsi Tudományegyetem szociális munka szakán, fontos számára a segítségnyújtás és a hasonló helyzetben élők támogatása. Rasovszky Kristóf élsportolóként állt a parasport mellé. Legismertebb eredményei a nyíltvízi úszáshoz kötődnek, abban szerzett világ- és Európa-bajnoki címet, a tokiói olimpián pedig 10 kilométeren ezüstérmes lett. Több rangos hazai és nemzetközi elismerésben is részesült már. Az Európai Úszószövetség 2018-ban és 2019-ben az év férfi hosszútávúszójának választotta, 2019-ben a Nemzetközi Úszószövetségnél is az év férfi nyíltvízi úszója lett.

„A cserkészek olyan érzékenyítést és szemléletet kapnak, ami élethivatásukká válik”

Noha a hagyományos tevékenységeikbe azok jellege miatt nem mindenki tud bekapcsolódni, a cserkészmozgalomnak célja, hogy amennyire csak lehet, segítse ezt. Ahogyan azt is, hogy a munkatársaik olyan feladatokat kapjanak, ami a képességeiknek megfelelő, és amivel értékteremtő módon vehetnek részt a közös munkában. A Magyar Cserkészszövetség tíz éve Fogyatékosságbarát Munkahely tanúsítványt is átvehetett, a közösségi szemléletformálásra pedig azóta is figyel.

Elolvasom

„A mi szakmánk nagyon szép, de hatalmas elhivatottság kell hozzá”

Vannak speciális nevelési igényű gyerekek, akiknél már az is siker, ha az év végi bukást sikerül elkerülni, míg másokat apró trükkökkel akár ahhoz is hozzá lehet segíteni, hogy versenyeket nyerjenek. A Benedek Elek EGYMI utazó gyógypedagógusai a többségi óvodába, iskolába járó SNI gyerekeket a legkülönfélébb módokon segítik – valamilyen szinten bevonódva az ottani nevelőtestületek munkájába is.

Elolvasom