null

„A munkatársakkal összetartunk, ha kell, támogatjuk, segítjük egymást kölcsönösen”

Két évtizede dolgozik sorsjegyárusként a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál Kocsis Angéla, akinek értékesítőasztala a mosonmagyaróvári Karolina kórház- és rendelőintézetben áll. Vevőinek jelentős részét sok éve ismeri, többükkel akkor is vált néhány szót, ha sorsjegyet éppen nem vesznek.

Kocsis Angéla több mint húsz éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, a munkát 2002 júniusában kezdte meg. „Szerencsém volt, mert a gyerekkori lakhelyem közelében lakott egy kolléga, aki lottózóban dolgozott. Ismerte a szüleimet, édesanyámtól pedig megkérdezte, nem érdekelne-e engem a sorsjegyárusi munka. Így kerültem a hálózatba anyukám közvetítésével. Korábban manikűr-pedikűrösként dolgoztam, két év után váltottam, mert rájöttem, hogy nincs hozzá kellő kézügyességem” – emlékszik vissza.

Mosonmagyaróváron Angéla lett a karitatív hálózat első munkatársa, a másik három kolléga később érkezett. Míg ők szupermarketben dolgoznak, addig Angéla a városi kórházban várja vásárlóit. A pályáját is itt kezdte, az egészségügyi intézményt csak a koronavírus-járvány idejére kellett elhagynia. Akkor egy ideig a vele szemben lévő szupermarketben dolgozott.

„Mivel a rendelőintézetben csak a délelőtti időszakban van komolyabb forgalom – a rendelések jellemzően kettői tartanak –, én váltótárs nélkül végzem a feladatot. Az értékesítőasztalnál reggel héttől délig várom a vevőket, akik közül többen törzsvásárlók. Az utóbbi időben többen is megkérdezték, hogy hány éve vagyok itt, mert emlékeztek arra, hogy már fiatal korukban is találkoztak velem. Sokan akkor is köszönnek és odajönnek hozzám beszélgetni, ha amúgy nem vásárolnak” – mondja Angéla.

A karitatív hálózat munkatársa gyerekkora óta kerekesszékkel közlekedik, arra születési rendellenessége miatt mindenképp szüksége van. Munkahelye könnyen elérhető és teljesen akadálymentes, így feladatait gond nélkül el tudja látni egyedül is. „A közvetlen kollégákkal ettől függetlenül tartjuk a kapcsolatot, szoktunk beszélni telefonon és személyesen is. Összetartunk, ha kell, támogatjuk és segítjük egymást kölcsönösen”. Angéla szabadidejében olvas és filmeket néz, ellátja a háztartási teendőket. Bár vannak feladatok, amelyek ezen a téren nem egyszerűek a számára, de azokat sem nyűgként éli meg, hanem egyfajta elfoglaltságnak.

Táborkeresés egy kerekesszékes konyhatündérrel

Flóra és az egyik barátnője elhatározta, hogy idén főzős táborba mennek, felfedezni az olasz gasztronómia világát. Tapasztalatom szerint a mi esetünkben nem elég egy szimpla jelentkezés, ezért első lépésként fel szoktam hívni a szervezőket, hogy tudják-e fogadni a kerekesszékes kislányomat. A telefon végén lévő hölgynek elmondtam a szükséges információkat, mire ő kerek perec kijelentette: „Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni itt magát!” Elkeseredtem a válasz hallatán, és magamban hozzá is fűztem: ha így állunk hozzá már az elején, akkor nagy eséllyel így is lesz... Drávucz Rita jegyzete.

Elolvasom

„Aki nyitott a sérültek felé, az ezt valamilyen szinten maga is visszakapja”

Több mint harminc éve dolgozik trolisofőrként, és közel húsz éve segíti szabadidejében a mozgássérült embereket. Brandt Viktor először az Álomszállítót álmodta meg, majd elkezdte az érintettek életét a mindennapokban is akadálymentesebbé tenni. Kirándulások szervezése mellett segíti az egyéni ügyintézéseket, igyekszik ott lenni mindenhol, ahol szükség van rá.

Elolvasom