Mindennapjait kétéves kora óta nehezíti reumatológiai probléma, de ő pozitív és életvidám, megbékélt a sorsával. Török Jánosné hisz abban, hogy a felmerülő nehézségeket meg lehet oldani és le lehet győzni. Munkáját imádja, úgy érzi, hogy az egyfajta bátorságot és magabiztosságot ad neki.
Török Jánosné közel egy éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, sorjegyárusítói asztala egy budapesti szupermarketben áll. Az elmúlt évtizedekben más területeken tevékenykedett, volt például oktatási előadó a Magyar Optikai Műveknél, majd gazdasági előadó az MVM-csoportnál. Később ugyanitt folytatta a munkát telefonközpontosként, aztán pedig medior ügyfélszolgálati munkatársként. Egészségügyi problémája gyerekkorában kezdődött, mindössze kétéves volt, amikor felfigyeltek rá.
„A problémámat egy autoimmun eredetű reumatológiai betegség okozza, aminek az első jele azt volt, hogy másfél centiméterrel megrövidült a lábam. Tizennégy éves koromban műtétre is szükségem volt amiatt, mert az Achilles-inamat is érintette a betegség, és az is megrövidült. Bár több operációra nem volt szükségem, az ínrövidülések visszatérő állapottá váltak. Ebben az időszakban még nem tudtunk sokat a betegségemről, de a helyzettel meg kellett tanulnom együtt élni. A diagnózisomat csak 20 éve állították fel, akkor lett egyértelmű, hogy egy kezelhető, de gyógyíthatatlan betegségről van szó. Az ízületi gyulladásnak ez a formája hullámzó alapállapotot idéz elő, így a helyzetem hol könnyebb, hol nehezebb.
Bár a gyerekkorban kezdődő betegség nehezítette a mindennapjait, Török Jánosné leküzdötte az ezzel járó akadályokat. Az általános iskola után közgazdasági szakközépiskolába jelentkezett, és miután azt elvégezte, több OKJ-s képesítést is szerzett. Munkahelyein mindig megállta a helyét, nem okozott számára gondot az sem, amikor a váltásoknál új feladatokat kapott. Nehézségekkel akkor sem szembesült, amikor megkezdte a munkát sorsjegyárusként.
„Rolátorral közlekedek, de ez nem akadályoz semmiben, a munkámat könnyen el tudom látni. Rengeteget számít az is, hogy ha bármire szükségem van – például venni szeretnék valamit –, akkor a szüneteikben szívesen segítenek nekem a szupermarket dolgozói. A munkámat nagyon szeretem, nyugodt szívvel és őszintén mondhatom: megtaláltam itt a helyem. Örülök, hogy tagja lehetek annak a karitatív hálózatnak, amely megváltozott munkaképességű kollégákat alkalmaz. Megtalálom a közös hangot a vásárlóimmal is, amit nagyon fontosnak tartok. Úgy gondolom, ebben a munkában kulcskérdés a megfelelő kommunikáció és a vevőkre gyakorolt első benyomás. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy visszatérő vásárlóink legyenek. Fontos az is, hogy megfelelően reagáljunk az egyes helyzetekre. Látnunk kell például, ha valaki bizonytalan vagy kíváncsi, feszültebbé válik, mert nem nyer, vagy éppen ragyog, mert szerencséje van.”
Török Jánosné vásárlóival általában az értékesítést követően kezdeményez csak beszélgetést. Ilyenkor a legkülönfélébb témák kerülhetnek elő. Megesik például, hogy valaki elmeséli, mire költötte volna a nyereményét, vagy elmond egy-egy részletet az életéről. Mivel a karitatív hálózat munkatársa remek kapcsolatban van a szupermarketben dolgozó kollégákkal is, velük is gyakran beszélget. Szabadidejében képszerkesztő programmal képeslapokat készít, műkörömanyagból pedig medálokat fabrikál. Olvasással is sok időt tölt, és persze családjával is. Két felnőtt gyereke mindenben segíti, de ő sem tétlenkedik, hiszen egyiküknél már van egy kisunoka, így mindig vannak nagymamai teendők is.
