null

A paralimpikonok öröme sokkal nagyobb, épp úgy, ahogy az elkeseredésük is

Olimpikonokkal és paralimpikonokkal egyaránt foglalkozik, és bár a kívülállók ezen meglepődhetnek, felkészítésükben nem érez különbséget. Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk, aki számos élsportoló mentális jóllétét segíti.

Versenyeik külön zajlanak, más a nevük, más az időpontjuk, de ezt leszámítva minden azonos. Faludi Viktória is akkor találkozott először paraúszókkal, amikor ép sportolói miatt az uszodában járt. „A parasportolók egy medencében edzettek az épekkel, emiatt kerültem velük kapcsolatba. Kezdetben csak egy parasportolóval dolgoztam, aztán jöttek egyre többen. Ugyanez történt a vívóteremben, ahol az épek kerekesszékben ülve vívnak a parasportolókkal, támogatják egymást, nem különülnek el tőlük. Számomra egyértelmű volt, hogy bárkinek segítek, függetlenül attól, hogy ép vagy fogyatékkal élő” – mondja a pszichológus.

Hihetetlen lelkesedés

A szakember meglátása szerint a parasportolók lelkesedése hihetetlen mértékű, ami talán abból adódik, hogy nehézségeik ellenére megtalálták azt a sportágat, amelyben sikereket érhetnek el, és akár olimpiát is nyerhetnek. „Aki közülük örül, az nagyon örül, de ugyanez igaz az elkeseredésre is. A felkészülés során sokkal komolyabbak a lelki folyamatok, ami kicsit könnyíti a munkát, ugyanakkor nehezíti is. Tehát a helyzet alapvetően ugyanaz, de az amplitúdó sokkal nagyobb” – magyarázza a pszichológus.

Faludi Viktória Veres Amarillával, a tokiói paralimpia egyéni párbajtőr aranyérmesével beszélget

A paralimpikonok mentális felkészülésben az egyetlen különbség, hogy náluk mások a nehézségek. Problémát okozhat például a versenyekre való kiutazás, illetve az, ha valamilyen létesítmény nem teljesen akadálymentesített. Gondot jelenthet az is, hogy egy kerekesszékes vívónak olyan széke van, ami nem fér be egy hagyományos autóba.

Persze a parasportolók ezeket a kihívásokat valamilyen szinten megszokták, de ettől függetlenül jó, ha kapnak hozzá mentális támogatást. Ennek jellege viszont mindig személyre szabott, mindenkinél az aktuális problémákat kell kezelni. „Sportolóimnak mindig hangsúlyozom, hogy a lényeg a lelki jóllét, ami nem azt jelenti, hogy valakinek nincsenek problémái, hanem azt, hogy abban a pár percben, amíg a pályán vagy a medencében van, ki tudja azokat zárni” – emeli ki a mentális segítő.

Kisebb a dicsfény

Faludi Viktória úgy látja, hogy a paralimpikonok a sikereket annak ellenére jól élik meg, hogy nekik nem jut akkora dicsfény, mint az épeknek, kevésbé ismerik őket, kevésbé közvetítik a versenyeiket, kevesebb a szponzoruk is.

A paralimpikonok eredményeikért a ’70-es években még csak tárgyjutalmat kaptak, a ’90-es években sem javult túlzottan a helyzetük, a nekik járó összeg töredéke volt az épekének. Pozitív változások csak a 2000-es években kezdődtek. Jutalmuk ma is alacsonyabb az épekénél – a fele annak –, de tavaly azt is megemelték: a paralimpián elért aranyéremért járó elismerés 17,5 millióról 25 millióra nőtt, míg az ezüstéremé 12,5 millióról 17,85 millióra. A harmadik helyezettek díjazása tavaly óta 10 millió helyett 14,25 millió forint. Innentől egészen a nyolcadik helyig folyamatosan csökken a keret, ahogy az épeknél is. Életjáradék az olimpiai érmeseknek jár, és ez esetben a parasportolókat megillető összeg megegyezik az ép sportolókéval. Mértékét a KSH által megállapított évi átlagkeresethez igazítják, és azt követően jár, hogy bajnok betölti a 35. életévét.

„Mivel itthon sosem volt, a személyi asszisztenciát még az érintettek sem ismerik.”

A Freekey társalapítójaként dolgozik azért, hogy a fogyatékossággal élők személyi asszisztenciával kaphassanak lehetőséget a teljes élethez. Csángó Dánielnek megadatik, hogy finanszírozni tud egy ilyen szolgáltatást, de ez nem mindenhol alapvetés, és az érintettek szüleitől sem várható a végtelenségig ilyen segítség. Társaival nem a jótékonykodásban hisz, hanem abban, hogy az államilag támogatott asszisztencia lehetőséget ad arra, hogy a sorstársak adófizetőkké válhassanak, és családtagjaik is kiléphessenek az önkéntes segítés ördögi köréből.

Elolvasom

„Elfogadó családban nőttem fel, már gyerekként tudtam, sokféle érték van”

Magyarországon 1993 után, a közoktatási törvény változását követően kezdett elterjedni, hogy az akadályozottsággal élő diákok ép társaikkal közös intézménybe járjanak. Az integráció korát megelőzve ágyazott meg ennek a Gyermekek Háza, amelynek alapítója és vezetője a kezdetektől a diákok sokszínűségére fókuszált. Kókayné Lányi Mariettát pályájáról és motivációiról faggattuk.

Elolvasom