null

„A vásárlókkal mindig megtalálom a közös hangot, vannak, akikkel sokat beszélgetek”

Térdproblémája miatt nem tud sokat állni és folyamatosan jönni-menni, de sorsjegyárusi feladatait könnyen el tudja látni, az nem jelent számára nagy megterhelést. Husti Gabriella még csak fél éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, de már most vannak vásárlói, akik ismerősként köszönnek rá a munkaállomásán.

Husti Gabriella idén májusban kezdte meg a munkát a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, értékesítő asztala egy kalocsai szupermarketben áll. Korábban a vendéglátásban dolgozott, de ottani feladatait térdproblémája miatt egyre kevésbé tudta ellátni, nem tudott folyamatosan állni és járkálni. „Az utolsó vendéglátóhelyen tíz évig dolgoztam, a főnököm pedig szinte barátként kezelt. Ismerte a problémámat és ahhoz igazodva viszonyult hozzám, megértette a nehézségeimet. Nála tevékenykedtem egészen addig, amíg végül le nem százalékoltak. Akkor azt javasolták nekem az orvosok, hogy közlekedjek bottal, de egyelőre nem használok ilyen segédeszközt. Próbálom azt addig tolni, ameddig csak lehet. Később térdműtétre is szükségem lesz, de addig elegendőek a fizioterápiás kezelések.”

Gabriellának a vendéglátásban szerzett tapasztalatok a sorsjegyárusi munkakörben is hasznára válnak, hiszen ott is emberekkel foglalkozik, velük kommunikál. Ezt mindig örömmel tette, így van ez most is: „A vásárlókkal mindig megtalálom a közös hangot, vannak, akikkel sokat beszélgetek. Bár nem Kalocsán lakok, hamar beilleszkedtem az itteni közösségbe, az áruházban már többen ismerősként köszönnek rám. Mivel munka közben nagyrészt ülök, a feladatok ellátásában nem okoz számomra nehézséget a térdprobléma.”

A karitatív hálózat munkatársa feladatait váltásban látja el kollégájával, aki rendszerint délutános. Amiben csak tudják, segítik egymást. Bár velük nincs napi kapcsolatban, de a közeli lottózó dolgozóival is szokott találkozni heti rendszerességgel, amikor a hozzájuk érkező postát átveszi. Olyankor velük is vált néhány szót.

Gabriella régen szeretett kirándulni, amiről mozgásszervi problémája miatt le kellett mondania, de a kikapcsolódásra most is szán időt. Szeret például moziba járni és olvasni, illetve olyan tevékenységeket végezni, amelyekhez nem kell messzire utaznia.

Táborkeresés egy kerekesszékes konyhatündérrel

Flóra és az egyik barátnője elhatározta, hogy idén főzős táborba mennek, felfedezni az olasz gasztronómia világát. Tapasztalatom szerint a mi esetünkben nem elég egy szimpla jelentkezés, ezért első lépésként fel szoktam hívni a szervezőket, hogy tudják-e fogadni a kerekesszékes kislányomat. A telefon végén lévő hölgynek elmondtam a szükséges információkat, mire ő kerek perec kijelentette: „Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni itt magát!” Elkeseredtem a válasz hallatán, és magamban hozzá is fűztem: ha így állunk hozzá már az elején, akkor nagy eséllyel így is lesz... Drávucz Rita jegyzete.

Elolvasom

„Aki nyitott a sérültek felé, az ezt valamilyen szinten maga is visszakapja”

Több mint harminc éve dolgozik trolisofőrként, és közel húsz éve segíti szabadidejében a mozgássérült embereket. Brandt Viktor először az Álomszállítót álmodta meg, majd elkezdte az érintettek életét a mindennapokban is akadálymentesebbé tenni. Kirándulások szervezése mellett segíti az egyéni ügyintézéseket, igyekszik ott lenni mindenhol, ahol szükség van rá.

Elolvasom