Két évtizede dolgozik sorsjegyárusként a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál, így vannak vevői, akikkel ismeretsége már nagyon régi, mondhatni barátként üdvözlik őt, amikor az értékesítőasztalához lépnek. Pötör Géza mindig is szeretett emberekkel foglalkozni, így nem kérdés számára, hogy munkáját amíg csak tudja, folytatja.
Pötör Géza már 20 éve dolgozik sorsjegyárusként a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, a munkát szinte egyből megkezdte annak indulásakor. „Bár másik áruházban, de már akkor is egy dunaújvárosi szupermarketben állt az értékesítői asztalom. Korábban a vendéglátásban dolgoztam, voltam eladó, üzletvezető-helyettes és üzletvezető is. A munkám változatos volt, megesett, hogy Velencén, egy több ezer férőhelyes szórakozóhelyen láttam el vendéglátói feladatokat. Egészségügyi problémáim már régóta vannak, azok akkor kezdődtek, amikor 1984-ben tüdőembóliám volt. Látszólag felépültem, de a rehabilitációm nem volt megfelelő, így később újabb problémák következtek: ’99-ben ismét tüdőembóliám lett, amihez agyi infarktus is társult. Az életveszélyes állapotot túléltem, de az egyensúly-érzékelésem maradandóan sérült, egy lábon például ma sem tudok állni. Az egyensúlyzavar volt az oka annak, hogy korábbi munkámat a rehabilitáció után sem tudtam folytatni.”
A karitatív hálózat munkatársa örült annak, hogy felépülése után a karitatív hálózatnál kezdhetett el dolgozni, mert így munkája miatt továbbra is emberek között lehet, odafigyelhet másokra. A gyerekekre már vendéglátósként is nagy figyelmet fordított, és ezt sorsjegyárusként is folytatta. Például ha olyan felnőtt lép oda hozzá sorsjegyet vásárolni, akivel 18 év alatti gyerek van, akkor nem engedi, hogy a sorsjegyet a gyerek válassza ki. „Vannak, akik ezt nem veszik jó névén, de én fontosnak tartom ezt a kitételt, jó, ha a gyerekekre mindig figyelünk. A vevőim többségével kifejezetten jó a kapcsolatom, sokuk régóta ismer és a nevemen szólít. Megesik, hogy az áruházon kívül – akár nyaralás közben is – megismernek és rám köszönnek, ami nagyon jól esik. Sok olyan vevőm van, akit az itteni munkakezdés óta ismerek, és akadnak olyanok is, akikkel már vendéglátósként is találkoztam annak idején.” Bár a karitatív hálózat munkatársa 20 évvel ezelőtt még digitális eszközök használata nélkül kezdte meg a sorsjegyek értékesítését, az átállás nem okozott neki gondot. Magabiztossága az első öt sorsjegy új rendszerben történő előadása után rendeződött, azóta rutinszerűen használja az új eszközöket.
Gézának hobbikra mostanában nem igazán van ideje, mert amióta párját három éve elvesztette, maga végez minden háztartási munkát, mos és főz, ha kell, az ablakot is megpucolja. Van egy tizenhat éves kiskutyája is, aki már nem lát jól és vannak egyéb egészségügyi problémái is, így rá is folyamatosan figyelnie kell. Ez azonban nem gátja a nagy sétákat, gazdájával, aki bottal kíséri, távolabbi helyekre is el tudnak menni. A karitatív hálózat munkatársa főzni is nagyon szeret, nemrég épp székely káposztát készített.
