null

„A világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenki segít”

Szerető, együttműködő kapcsolat a gyerekekkel, teljes elfogadás és befogadás. A Gyermekek Háza már akkor ezt vallotta, amikor a hazai iskolarendszerben még nyoma sem volt az integrációnak és a kooperatív tanításnak, az inkluzív oktatásnak. Harmincéves történet, ami ma is példaértékű.

A fogyatékossággal élő vagy sajátos nevelési igényű gyerekek Magyarországon sokáig külön iskolákban tanultak, ez csak 1993 után kezdett változni. Az akkori közoktatási törvény tette lehetővé, hogy ha a feltételek adottak, akkor az akadályozottsággal élő diákok ép társaikkal közös intézményekbe, normál osztályokba járjanak.

„Mi ’91-ben, még a törvény előtt kezdtük meg működésünket alternatív iskolaként, úgy szoktam fogalmazni, hogy kicsit megágyaztunk az integrációnak. A szemléletünk már az induláskor az volt, hogy személyre szabottan tanítsunk, fogadjuk el, hogy a gyerekek különbözőek. Olyan iskoláról álmodtunk, amely a diákok sokszínűségére fókuszál. Ennek megfelelően arra kaptunk működési engedélyt, hogy ne egységesen, hanem differenciáltan, az egyéni lehetőségekhez mérten oktassunk. A jelmondatunk az volt, hogy minden gyerek egyszeri és megismételhetetlen, joga van a biztonságos iskolai környezethez” – mondja Kókayné Lányi Marietta, a Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium igazgatja.

Az intézmény felmenő rendszerben kezdte meg működését, folyamatosan bővült: már régóta 8 évfolyama van egy-egy osztállyal, pár éve pedig gimnáziumi részleg is indult, ahol jövőre lesz meg a negyedik évfolyam.

Lépésről lépésre

Az iskola nagy újdonsága az volt, hogy míg a régi típusú, frontális oktatásnál a pedagógus mindenkit egységesen tanított, addig a Gyermekek Háza színes tanulási környezetet alakított ki, a gyerekeket csoportokra bontva oktatta. Például aki már tudott olvasni, annak nem tanították külön a betűket, hanem hagyták olvasgatni, a betűtanulásnál pedig figyelembe vették az egyéni tanulási tempót. Volt, akivel legelőször nem is a betűket ismertették meg, hanem a háttérképességeket fejlesztették. Újítás volt az is, hogy a gyerekeket az osztályteremben nem versenyzésre ösztönözték, hanem egymás segítésére.

„Ez az úgynevezett kooperatív tanulás, amiről manapság sok szó esik. Mi ezt már a kezdetekben bevezettük páros tanulás, kiscsoportos tanulás formájában. Ezeknél a rendszereknél az egymás segítése értékké válik, a lényeg mindig a közös produktum. Az induláskor nagy szerencsénk volt, mert a Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai kar és Budapesti Tanítóképző Főiskola bevont bennünket egy nemzetközi projektbe. Ez az együttnevelésről, annak megvalósításáról szólt, így elkezdtünk sérült gyerekeket is fogadni. Kezdetben kicsit féltünk, hiszen a ’90-es években ennek még nem volt hagyománya Magyarországon, de éreztük, hogy a személyre szabott tanulási környezet, amiben mi gondolkodunk, ezt is segíti” – mondja Lányi Marietta.

Az együttműködés eredményeként a Gyermekek Háza lett Magyarország első integráló iskolája, osztályonként 2-3 sérült gyereket kezdtek el fogadni. A két főiskola közreműködésével külföldről is kaptak segítséget, kimehettek például Cambridge-be tanulmányozni, ott milyen módszerekkel működnek a hasonló oktatási intézmények.

Követendő példa

„Az egyik első inklúzióban tanuló diákunk súlyos hallássérült volt, nemrég előadást is tartott nálunk annak apropójából, hogy konferenciát rendeztünk az indulásunk 30. évfordulóján. Elmesélte egykori élményeit, beszámolt arról, mit jelentett számára a közös tanulás. Szép emlékeket őriz rólunk, később gyógypedagógus és szociológus lett, elvégezte a doktori iskolát is” – mondja az igazgató.

Az indulást követően egyre több sérült diák érkezett a Gyermekek Házába, ezzel párhuzamosan pedig egyre jobban kiépült az iskola gyógypedagógiai háttere. A mozgássérült gyerekeket szomatopedagógus segítette, a hallássérülteket szurdopedagógus, az értelmileg akadályozottakat rájuk szakosodott gyógypedagógus. Onnantól kezdve az intézménybe már nem a főiskoláról és a speciális oktatási intézményekből jártak utazópedagógusok, hanem saját gárda látta el ezt a feladatot, a tantestület tagjaként. Az iskolában hamar természetessé vált, hogy gyerekek egy része akadályozottsággal él, senkit sem lepett meg, ha meglátott egy kerekesszéket vagy egy hallókészüléket, és már mindenki tudta, miként működik egy inzulinpumpa.

Titkok nincsenek

„Ma is beszélünk ezekről az eszközökről, a speciális helyzetekről, ez fontos eszköze az érzékenyítésnek. Az első óra nálunk eleve szabadidő, ilyenkor nem tanulunk, hanem beszélgetünk, rajzolgatunk. Megesik, hogy a gyerekek olyan készüléket próbálnak ki, ami megmutatja, milyen lehet hallássérültként élni. Fontos, hogy a diákok ismerjék az egyes sérüléseket, azokat természetesként kezeljék, társaikat segítsék. Volt például olyan kerekesszékes focistánk, akit egy társa forgatott, ő pedig a lábával védett. Olyan két bottal járó fiatalunk ma is van, aki a segédeszközeivel együtt szalad, gyönyörűen focizik a testnevelésórán. Amit viszont nem tud, azt nem csinálja, és nem is erőlteti senki. Ilyenkor a szomatopedagógus külön foglalkozik vele, fejleszti. Volt olyan diákunk is, aki teljes felsővégtag-hiánnyal született, a lábaival gyönyörűen írt. Soha nem volt felelőse annak, hogy ki tolja át a magasított székét az informatikai terembe, ahogyan annak sem, hogy ki nyomja le neki a kilincset. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy mindenki segítette. Amikor megérkezett hozzánk, olyan érzékenyítés is volt, amelynél mindenki lábbal rajzolt, beleértve a tanárokat is. A papírt sem tudtuk eltalálni, ő pedig csak sétált köztünk, és nevetve közölte: ennyi ügyetlen lábút még életében nem látott. Gyöngyöt fűzött, körzővel szerkesztett, igazi hős volt nálunk. Később közlekedésmérnökként diplomát is szerzett” – meséli Lányi Marietta.

Az igazgató kiemeli, hogy sokan attól félnek, hogy az integrált iskolákban a sérült gyerekeket csúfolni fogják a társak, de erről szó sincs. Mert ugyan a diákok inkluzív nevelésnél is csúfolják egymást, de a sérülteket soha.

A Gyermekek Háza tudását és tapasztalatát más intézményeknek is igyekszik átadni, csütörtökönként például nyílt napjuk van. Ilyenkor bejelentkezés alapján teljes tantestületek is ellátogathatnak hozzájuk, megnézhetik, hogyan zajlik egy óra. Szerveztek már két olyan konferenciát is, ahol gyakorlatukat más intézményeknek mutatták be, 1998 óta pedig akkreditált tanártovábbképzéssel is foglalkoznak. Az igazgató arra is büszke, hogy iskolájának már három egyetemmel van együttműködése: fogadnak hallgatókat az ELTE tanítóképző, gyógypedagógiai és pszichológiai karáról, a Károli Gáspár Református Egyetemről és az Apor Vilmos Katolikus Főiskoláról is. Szeretettel várják más intézmények diákjait is, az ilyen megkeresésekben mindig a lehetőséget látják, nem a feladatot.

A zene mindenkié – a Zene Házában tényleg mindenkié

A Zene Háza a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett az akadálymentességre, a tervezésbe szakmai szervezeteket is bevontak. A komplexum tavaly augusztusban esélyegyenlőségi programot is indított annak érdekében, hogy minél több embernek segíthessen elindulni a zene felé vezető úton – függetlenül attól, hogy esetleg fogyatékossággal él-e vagy sem.

Elolvasom

Használt ruha, tiszta terápia – amikor kincset ér a rehabilitációs foglalkoztatás

A Retextil csapata használt ruhákból készít fonalat, majd abból használati tárgyakat, tevékenységük pedig túlmutat azon, hogy ezzel a környezetet védik. Az alapítvány rehabilitációs foglalkoztatási programja egyben terápiás alkotóműhely, ami megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő embereknek ad lehetőséget arra, hogy munkájukkal műalkotásokat hozzanak létre.

Elolvasom