Több mint harminc éve dolgozik trolisofőrként, és közel húsz éve segíti szabadidejében a mozgássérült embereket. Brandt Viktor először az Álomszállítót álmodta meg, majd elkezdte az érintettek életét a mindennapokban is akadálymentesebbé tenni. Kirándulások szervezése mellett segíti az egyéni ügyintézéseket, igyekszik ott lenni mindenhol, ahol szükség van rá.
Főállásban trolit vezet Budapesten, de szabadidejében azért dolgozik, hogy a fogyatékossággal élő emberek mindennapjai könnyebbek, kényelmesebbek legyenek. Brandt Viktor közel húsz éve hívta életre az Álomszállítót, és kezdett el utazásokat és programokat szervezni mozgáskorlátozott embereknek. Mivel nagymamája szklerózis multiplexben szenvedett, a sérültségből eredő problémákat jól ismerte, de gyerekként őt még nem tudta segíteni. Viszont ma már vannak olyan kocsik és egyéb járművek, rámpák és liftek, amelyek könnyebbé teszik az mozgássérültek életét. Viktor ezt kihasználva kezdett el élményeket szervezni érintetteknek. Csapatát havonta két-három alkalommal fuvarozta el a legkülönbözőbb helyekre, jártak például Lillafüreden, Miskolctapolcán, Aggteleken és a Balatonnál is.
„Ma is főállás mellett vagyok Álomszállító, de fáradékonyabb lettem, így hosszabb utakra ritkábban megyünk. Feladatom viszont bőven van, mert közösségi gyűjtéssel lett egy olyan autóm – egy kishaszongépjármű, amit akadálymentessé tettem –, amivel egyénileg segíthetem az embereket. A kocsihoz csináltam rámpát, és megoldottam, hogy rögzítve lehessen vele kerekesszéket szállítani. Le is vizsgáztattam ilyen célra, így teljesen biztonságos. Ha a kérés az, akkor kórházból is haza tudok vele vinni mozgáskorlátozott embereket, és el tudom őket fuvarozni bárhová, ahová szeretnék. Havi szinten jellemzően harminc embernek tudok segíteni, ami évente több mint háromszáz fuvart jelent. Mivel az üzemanyagot nem tudom fedezni, azt a mozgássérültek állják, de amúgy önkéntesen végzek minden munkát. Úgy vagyok vele, hogy ha ráérek, és a szabadidőmben tudok sérült embereket segíteni, akkor azt meg is teszem. Próbálok ezzel jó példát mutatni, mert szerintem ezt mások is csinálhatnák. Nem kell ehhez megvenni egy drága, kifejezetten ilyen célra készült autót, hanem át lehet alakítani egy régi, olcsóbb típust is. Üzleti alapon akár egy taxitársaság is vállalkozhatna rá, mert Budapesten még akadálymentes taxi sincs. Emiatt ők nem tudnak kerekesszékes embereket szállítani.”
Mivel Viktor napi maximum egy embert tud segíteni, autójára még telefonszámot sem tett. „A véletlenszerű megkereséseket nem tudnám a munkámmal összeegyeztetni, így a hírem csak szájról szájra terjed és az keres meg, aki eleve ismer, vagy akinek ajánlanak. Nemrég épp egy kerekesszékes hölgyet vittem el egy temetésre. Ő az elektromos kerekesszékkel nem tud megfelelően közlekedni, így elfuvaroztam Újbudáról a Fiumei úti temetőbe, ott pedig meg is vártam. Volt, akit moziba vittem, az vidámabb történet volt. Hosszabb utakon pár hónapja nem jártunk, mert a kirándulásra használt autómnak – ami kilencszemélyes, és három kerekesszék fér el benne – elromlott a sebességváltója, és még olyan szervizt is nehezen találtam, ahol vállalták a javítását. Most annak a rendbetételére keresek támogatót. A legutolsó nagyobb kiruccanásunk tavaly volt: akkor a tököli repülőtéren driftelhettek a mozgássérültek, ami mindenkinek fantasztikus élmény volt. Az ehhez használt versenyautókba ők is beülhettek – ehhez kellett a segítők közreműködése is, mert sérültként önállóan senki sem tud bejutni egy ennyire szűk belső térbe –, és pilóták vitték őket.”
Viktor a mozgássérülteket egyéb módon is szokta segíteni. Most épp egy kerekesszékes érintettnek szervez gyűjtést autóra. „Roland Sarkadon él, 45 éves, és autó híján be van zárva a négy fal közé. Olyan kocsit szeretnénk neki, amilyen nekem is van, azzal már tudna boldogulni. Roland számláján már összegyűlt a vételár harmada, így még folytatjuk a gyűjtést. Reméljük, nyárra meg is kaphatja az autót. Szomorú, de eddig csak átlagemberek segítettek, pedig megkerestem ismert embereket is abban bízva, hogy nagyobb publicitást adnak a gyűjtésnek.” Viktor a mindennapi munkája során is figyel az akadályozottsággal élőkre. Már 32 éve trolizik és vezetett már Budapesten 456 ezer kilométert – ez több mint a Föld kerületének tízszerese –, de soha nem volt balesete, ahogyan az sem fordult elő soha, hogy a fogyatékossággal élők fel- és leszállására, vagy úgy általában az utazására ne figyelt volna külön. A trolin a törzsutasok már ismerik, volt, aki azzal szólította meg, hogy neki köszönhetően már ő is jobban észreveszi a kerekesszékes embereket, és próbálja őket segíteni. Viktor hisz abban, hogy aki nyitott a sérültek felé, az ezt valamilyen szinten maga is visszakapja jó értelemben a sorstól.
