null

„Friss veszprémiként arra törekszünk, hogy a környéket minél jobban felfedezzük”

Élete tíz évvel ezelőtt változott meg egy sportbaleset miatt, de elfogadta az új helyzetet, a mindennapokban nem okoz számára akadályt a mozgáskorlátozottság. Papp Mihály hat éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál sorsjegyárusként, de nem ugyanazon a helyszínen: kezdetben egy budapesti szupermarketben állt az értékesítőasztala, de miután közel egy éve Veszprémbe költözött párjával, ott folytatta a munkát.

Papp Mihály a leszázalékolása után helyezkedett el a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, de a kereskedelem azt megelőzően sem volt ismeretben számára: korábban is azon a területen tevékenykedett, de a versenyszférában. „Vezetői beosztásban dolgoztam egy cégnél, de a sportbalesetem után beszűkültek a lehetőségeim. A mozgáskorlátozottság miatt muszáj volt váltanom, és olyan helyet találnom, ahol nem okoz gondot ez a fajta akadályozottság. Nem voltam könnyű helyzetben, ahogyan senki, akinél a mozgáskorlátozottság nem veleszületett, hanem egyik pillanatról a másikra áll elő. De elfogadtam, hogy az életem megváltozott, és hogy alkalmazkodnom kell az új körülményekhez.”

A karitatív hálózat munkatársa a sorsjegyárusi feladatokat könnyen el tudja látni, az ahhoz kapcsolódó munka nem okoz számára semmilyen nehézséget. „Az ülőmunka számomra ideális, és a járáshoz is csak botra van szükségem. A digitális átállás sem okozott nálam fennakadást, úgymond természetesnek vettem, hogy haladunk a korral, és tableten végezzük a teendőinket. A munkám a költözés miatt sem változott meg, igazából csak a vevői köröm lett más. Kicsit olyan ez, mint amikor anno Budapesten megkezdtem a munkát, és először találkoztam azokkal a vevőkkel, akik aztán törzsvásárlók lettek. Jó kapcsolatban vagyok a váltótársammal is, aki a délutáni órákban dolgozik.”

Papp Mihály szabadidejét elsősorban párjával tölti, vele igyekszik közös programokat szervezni. „Friss veszprémiként arra törekszünk, hogy a környéket minél jobban felfedezzük. Rengeteg látnivaló van már önmagában a városban is, nem beszélve annak környékéről. A nyári tervek közt szerepel például Pannonhalma, ami nincs tőlünk messze. Közel van hozzánk Zirc és Balatonfüred is, így tervben van azok felkeresése is.”

„Ez az élmény nemcsak nekünk jelent sokat, hanem a sport iránt érdeklődő hallássérülteknek is”

Az idei Bajnokok Ligája döntőn egy siket gyerekekből álló focicsapat tagjai lehetettek labdaszedők, és „dolgozhattak” a legnagyobb sztárok mellett. Az Ezüstcipő Focisuli Alapítvány fiataljai nagyon várták ezt a lehetőséget, nemcsak az élmény miatt, hanem azért is, hogy felhívhassák vele a figyelmet arra: hallássérültek is helyt tudnak állni a pályán.

Elolvasom

„Emlékszem, hogy az Erkel színpadán tátott szájjal bámultuk, hogy hol is vagyunk”

Általános iskolásként ismerkedett meg a kerekesszékes tánccal, még mit sem sejtve arról, hogy aztán tagja lesz egy kerekesszékes tánccsoportnak – utána pedig az Erkel Színház színpadára is kigördül sok éven át, hogy táncát láthassa a Puskás, a musical közönsége. Görömbei Renáta tavaly az iskolapadba is visszaült, hogy megszerezze az érettségit, és általa a lehetőséget arra, hogy könyvelést tanuljon.

Elolvasom

Fújtatós kis zongorától a szólólemezig

Nagy Kriszta látássérült, végtelenül lelkes énekesnő, aki triója mellett a Nemadomfel Együttesben és a Never Give Up Gospel Kórusban énekel, időnként pedig a Melody Maker tagjaival is színpadra lép. Gyűjti a vicceket és imádja nevettetni a közönséget, ez ihlette szólóalbumának egyik dalát is.

Elolvasom