Fodor István már több mint két évtizede dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál, és mivel értékesítőasztala a kezdetek óta ugyanabban a szentgotthárdi szupermarketben van, a vásárlók zömét jól ismeri, gyakran beszélget is velük – és szívesen teszi ezt azokkal is, akik először lépnek az asztalához. Szabadidejében feleségével kertészkedik, hogy utána egész évben készülhessenek finomságok az ott megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből.
A nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál 2003-ban kezdte meg a munkát, azt megelőzően egészen más területen dolgozott. Fodor István a rendszerváltás előtti időszakban a város egyik legfontosabb üzemében, a kovácsolt eszközöket, kerti szerszámokat, mezőgazdasági gépek gyártó Szentgotthárdi Kaszagyárban tevékenykedett, 92-ben pedig átment a német autógyárba, ami épp akkor települt a városba. Az ottani munkát csípőproblémája miatt – amit csak protézisbeültetéssel lehetett orvosolni – kellett abbahagynia. Ezt a műtétet évekkel később újra el kellett végezni amiatt, mert az elsőre beültetett protézisek még nem ragasztottak voltak, így kilazultak. Ilyen helyzetben a protézist muszáj cserélni. „A sorjegyárusi lehetőségre pont az egyik műtétem után figyelem fel, és egyből jelentkeztem rá. Az állásinterjúm sikerült, a munkát pedig azonnal megkezdhettem a betanulás után. Abban az időszakban csak háromféle sorsjegy volt, de később sorra érkeztek az újak. A munkámban a kezdés óta az is változott, hogy ma már tableten dolgozom. De gondot a digitális átállás sem okozott, könnyen elsajátítottam az új eszköz használatát is.”
Mivel Fodor István már több mint két évtizede dolgozik sorsjegyárusként jelenlegi állomáshelyén, rengeteg törzsvásárlója van. Velük nagyon jó a kapcsolata, sokan napi szinten lépnek oda az értékesítőasztalához. „A régi vevőimmel rendszeresen beszélgetek, és igyekszem újakat is találni. Akik először lépnek az asztalomhoz, azok általában a sorsjegyekről kérdeznek, de később már velük is váltok szót egyéb témákról. Mondjuk arról, hogy miket vennének a nyereményükből. Ezek a beszélgetések nagyon érdekesek. Vannak például, akik azt mondják: nekik igazából nem is a főnyeremény kell, hanem az a sikerélmény, amit a kisebb összegek megnyerése jelent.”
A karitatív hálózat munkatársa jelenleg váltótárs nélkül dolgozik, de úgy tűnik, ez változhat. „Úgy tudom, hogy hamarosan érkezik mellém egy új munkatárs, aki épp most tanulja be az itteni feladatokat. Ő délutános lesz, míg én maradok a jelenlegi beosztásomban, és továbbra is reggel 7-kor kezdem meg a munkát.” Fodor István a délutánjait otthon tölti a feleségével, tavasztól őszig pedig bérelnek egy földterületet is, amin kertészkednek. Ott ők gondozzák és szüretelik a gyümölcsfákat, és termelnek zöldségeket is. Paradicsomot, paprikát, uborkát, cukkinit, sárgarépát és krumplit szoktak ültetni, így teendőjük mindig akad. A megtermelt zöldségeket a beéréskor mindig ládákba pakolják, és elteszik télre. Ha nincsen kerti szezon, akkor szeretnek sétálni, és vállalkoznak autóbuszos kirándulásokra is. Van két felnőtt lányuk is, akik már kirepültek és családot alapítottak, de ők is gyakran betérnek hozzájuk az unokákkal.
