Bár általános iskolai osztályfőnöke azt javasolta, legyen kefekötő, ő inkább a gimnáziumot, majd a jogi egyetemet választotta. Ő volt Magyarországon az első oktató, aki államilag elismert adatvédelmi tisztviselőket képzett. Később letette a mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakvizsgát, nemrég pedig csatlakozott az Ability Fashion csapatához is. Dr. Bölcskei Krisztián hisz abban, hogy az akadályok mozgássérültként is legyőzhetőek.
Dr. Bölcskei Krisztián adatvédelmi szakértőként lett ismert és már rengeteg dolgot véghez vitt, de élete – mivel nyitott gerinccel született – nem indult egyszerűen. „A mozgássérültség főleg azért okozott problémát, mert nem tudtam részt venni azokon a közösségi programokon, amelyeken a többiek. Nem jártam például osztálykirándulásokra, és időnként csúfoltak is. Mindig azt éreztem, hogy túl komoly vagyok a kortársaimhoz, vártam, hogy végre felnőjek. Máig emlékszem arra is, hogy általánosban az osztályfőnököm előállt azzal a gondolattal, hogy menjek kefekötőnek. Ez mai fejjel viccesen hangzik, de mi édesanyámmal dermedten álltunk az ötlet hallatán. A földrajztanárom, Helénke néni – aki egyben igazgatóhelyettes is volt – karolt fel, ő biztatott arra, hogy tanuljak tovább, és jelentkezzek a Madách Imre Gimnáziumba. Ez a hozzáállás régen sajnos egyáltalán nem volt jellemző a pedagógusokra, ezért van az, hogy az én generációmból sokan nem mertek nagyot álmodni, vagy ha mertek is, végül mégsem tanultak tovább.”
A későbbi években már könnyebb lett Bölcskei Krisztián élete, de kellemetlenségek még azt követően is érték. „Megesett, hogy egy étteremben kérdeztem valamit, a pincér pedig nem nekem, hanem a barátnőmnek válaszolt. Ez is mutatja, hogy sokan azt gondolják, aki mozgássérült, az egyben értelmi fogyatékos is. Az előítéletek szerepet játszottak abban, hogy mindenképpen doktori rövidítést szerettem volna a nevem elé. Azt éreztem, ez segíti, hogy a bemutatkozásnál ne nézzenek rám furcsán. Már gyerekként felmértem, hogy orvos nem lehetek, mert az fizikailag túlzottan megterhelő lenne, képtelen lennék annyit állni, mint amennyit egy orvosnak kell. A kutatóorvosi pálya talán megfelelő lett volna, de az nem vonzott. Ez a rövid története annak, hogy végül jogász lettem.” Bölcskei Krisztián a 2000-es érettségi után egyből megkezdte tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán, 2005-ben pedig meg is szerezte jogi diplomáját.
Út az adatvédelemhez
„Kezdetben alkalmazott jogászként dolgoztam és szabadalmakkal is foglalkoztam, majd operatív igazgatóként láttam el feladatokat egy cégnél. Később egy másik vállalatnál lettem ügyvezető-helyettes, majd egy olyan ügyvédi irodához kerültem, amelynek a fő profilja az adatvédelem volt. Ezt követően önálló útra léptem, és az adatvédelmi szabályozások, tájékoztatók kialakítása mellett elkezdtem adatvédelmi előadásokat tartani, amivel kiléptem a komfortzónámból. Mert aki mozgássérült, az nem szereti, ha megbámulják, viszont az előadások arról szólnak, hogy az embert bámulják és hallgatják. Megesett az is, hogy az előadásokon száz, százötven ember ült velem szemben – ennyien voltak kíváncsiak rám és a mondandómra –, ami kezdetben furcsa volt, de hamar és nagyon elkezdtem ezt élvezni. Én voltam Magyarországon az első oktató, aki államilag elismert adatvédelmi tisztviselőket képezhetett.”
Bölcskei Krisztiánt oktatói munkája miatt sokan megismerték, írt az adatvédelmi megfelelésről öt könyvet is. Az adatvédelmi tisztviselők munkáját segítendő készíttetett egy olyan programot is, a DPO Store-t, amit ma már HR-esek és ügyvezetők is használnak arra, hogy a cégek az adatvédelmi jogszabályoknak megfeleljenek. Ezen a fejlesztésen rengeteget dolgozott, magát a programot pedig szeretné meghonosítani más uniós országokban is.
A szakjogász maga is dolgozik adatvédelmi tisztviselőként. Ebben a minőségében sok autókereskedővel, élelmiszer-áruházzal, valamint HR-szolgáltatóval áll kapcsolatban, és ő tölti be ezt a tisztséget több szociális intézményben és kórházban, köztük az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is. Utóbbiban nemcsak adatvédelmi tisztségviselőként lát el feladatokat, hanem integritás-tanácsadóként is kivizsgál bejelentéseket. Visszaélésbejelentési rendszereket máshol is működtet, azok meglétét pedig nagyon fontosnak tartja. Alapító tagja az ilyen szolgáltatást nyújtó Etikai Forródrótnak is.
Jelen lenni mindenhol
Bölcskei Krisztián elvégezte a mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász képzést is, azt követően pedig még jobban beleásta magát a mesterséges intelligencia kérdéskörébe. Ma már ezen a területen is készült szakkönyv, amit szerzőként ő jegyez. Izgalmasnak tartja ezt a területet, amiről az emberek ismeretei még eléggé szerények, és amelynek szabályozásával még a nagyobb cégek sem feltétlenül vannak tisztában. A mesterséges intelligencia az adatvédelemhez kapcsolódva a fogyatékossággal élő embereket és az időseket kiemelten is érinti. Az őket támogató mesterségesintelligencia-rendszereknél a tájékoztatási kötelezettség mindig kritikus kérdés, ezt a területet Bölcskei Krisztián kutatja is.
Bár magát munkamániásnak vallja, a jogász szán időt a hobbijaira is, amelyek között meglehetősen szokatlanok is vannak. Tavaly például elvégzett egy amerikai hipnotizőrképzést, amiről oklevelet is kapott – így a tengerentúlon akár ilyen munkát is vállalhatna. „Ezzel itthon nem dolgozhatnék egészségügyi célú hipnoterapeutaként, mert ahhoz több más feltétel mellett orvosi végzettség is kell, de relaxációs és önismereti, coaching célú hipnózist tarthatok és tartok is. Őrület, hogy a tudattalannak mekkora hatalma van a testünk, és végső soron az életünk felett.”
Kell a láthatóság
A jogász munkája mellett csatlakozott az Ability Fashion modellcsapatához is. „Azt szoktam mondani, hogy erre az exhibicionizmusom sarkallt. Mert előadóként már megszoktam, hogy az emberek figyelik, amit mondok, de modellként már nem azért néznek, mert valamit mondok, hanem önmagamért. Az Ability Fashionre véletlenül figyeltem fel, és egyből azt gondoltam, hogy semmit nem veszíthetek azzal, ha jelentkezem hozzájuk. Az sem zavar, hogy már 40 éves elmúltam, és így a divat világába akkor lépek be, amikor más már abbahagyja. Mivel szakmai megjelenések és weboldalak miatt korábban is készültek rólam képek, a profi fotózás már nem volt ismeretlen számomra.”
Bölcskei Krisztián az Ability Fashiont azért tartja fontosnak, mert általa a fogyatékossággal élő emberek is megmutathatják magukat. Túlzottan optimistának viszont nem mondja magát. „Azt érzem, hogy az embereknek még idő kell ahhoz, hogy ne fordítsák el a fejüket olyan helyzetekben, amikor fogyatékossággal élő embereket látnak. De talán egy generáció elég lesz ehhez. A párom például jóval fiatalabb nálam, és rajta már érzem, hogy máshogy gondolkodik, mint az én korosztályom, vagy az idősebbek. Sokat utazom, és azt is érzékelem, hogy Nyugat-Európa és Amerika már előbbre tart ebben a kérdésben. Az Egyesült Államokban például kerekesszékkel is közlekedtem, mert az turistaként egyszerűbb volt, mint bottal gyalogolni, az emberek pedig nagyon segítőkészek voltak. Londonban is jó tapasztalataim voltak, emlékszem, ott a boltokban odajöttek hozzám az eladók, és megkérdezték, szükségem van-e bármire, hogyan tudnak segíteni. Jó lenne, ha itthon is eljutnánk erre a pontra.”