Kerekesszékes vívóink három éremmel tértek haza a tokiói olimpiáról, a sikerük mögött rengeteg munka áll. Milyen felkészítés kell ahhoz, hogy a versenyeken csúcsformában legyenek a sportolók? Hogyan lesz edzőből paraedző?
Nemcsik Zsolt a 2004-es athéni olimpián egyéni kardban lett ezüstérmes, világbajnokságon pedig többször is állt csapattal a dobogó első és második fokán. 2010-ben Olaszországba költözött, ahol a versenyzés mellett edzőként is dolgozott. Magyarországra 2015-ben tért vissza utánpótlásedzőként, felesége hatására ekkor kezdett el parasportolókkal is dolgozni.
„Az ő inspirálására indultam el ebbe az irányba, megkezdődött a közös munka. A következő lépés az volt, hogy a riói paralimpia után Szekeres Pál akkori szövetségi kapitány megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni a kerekesszékes vívóválogatottal. Volt kedvem, és egy olyan társaságot ismerhettem meg, akik szellemileg teljes értékű emberek, nagyon megérdemlik a sikert” – mondja.
Bár a paralimpia sokkal kevesebb figyelmet kap, a sportolóknak ugyanúgy meg kell küzdeniük a sikerekért. Eredményeikhez professzionális felkészítésre van szükség, a versenyzők ugyanannyit edzenek, mint az épek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy heti nyolc-kilenc alkalommal kell fegyvert forgatniuk. Bizonyos szempontból a paravívás még nehezebb is, ugyanis ott a három nemből – kard, tőr, párbajtőr – mindenki kettőt vív. Az épeknél ez nem javasolt, ott a sportolók csak egy fegyvernemmel szoktak versenyezni. Ez a különbség azt is eredményezi, hogy a paravívóknak több edzője van.
Nemcsik Zsolt
„Én kardban vagyok Veres Amarilla edzője, míg kollégám, Kovács Iván párbajtőrben segíti a felkészülését. Mivel itt speciális izmokat kell erősíteni, mellettünk erőnléti edző is részt vesz a munkában, a fizikai felkészülést ő irányítja, ő építi föl a kondicionáló programot a versenynaptár ismeretében. A kerekesszékes vívóknak kiegészítő edzésként hetente legalább egyszer, de inkább kétszer javasolt ilyen edzés” – mondja Nemcsik Zsolt.
Pásthoz rögzítve
A paravívók a sérülés típusától és mértékétől függően különböző kategóriákban versenyeznek. Az A-kategóriába azok tartoznak, akiknek stabil az ülőegyensúlyuk, ép a vívókarjuk, a lábuk pedig hozzájárul az ülőegyensúly megtartásához. B-kategóriában azok a gerincsérültek vívnak, akik napi szinten is kerekesszékben élnek. Nekik közepesen jó az ülőegyensúlyuk, ép vagy minimálisan gyengült izomerővel rendelkezik a vívókarjuk, a lábuk viszont nem vesz részt az ülőegyensúly megtartásában.
Mivel az egyes kategóriák között hatalmas a különbség – a gerincsérültek mozgástartománya sokkal szűkebb, izomműködésük is gyengébb –, az egyes csoportok egymással nem szoktak versenyezni. Van a kerekesszékes vívásnak egy C-kategóriája is – az nem paralimpiai szám –, amelybe a legsúlyosabb sérültek tartoznak. Ilyen vívóból kevés van, Magyarországon Nemcsik Zsolt is csak egyetlen sportolóról tud.
Asszó az épekkel
A paravívók kéztechnikája meglehetősen hasonlít az épekéhez, a tudás alapját esetükben is annak elsajátítása adja, éppen ezért a fejlesztés központjában is ez áll. Fontos az is, hogy paralimpikonokat megfelelő edzőpartnerek – köztük ép versenyzők – készítsék fel.
„Ők ilyenkor kerekesszékben ülve segítik a munkát, amiért nagyon hálásak vagyunk. Sokan jelentkeznek erre a feladatra, de sajnos nem elegen. Nekem egyébként meggyőződésem – és ezt hirdetem is –, hogy a kerekesszékben történő vívás az épek számára is hasznos. Nagyon fejleszti ugyanis a koncentrációt, ezáltal pedig azt is segíti, hogy az épek technikája javuljon. Ez abból adódik, hogy a kerekesszékes versenyzők között kicsi és rögzített a távolság, így az esetleges hibákra sokkal jobban kell figyelni” – mondja Nemcsik Zsolt.
Ugyan paravívásban komoly sikereket értünk el, a kerekesszékes vívás egyelőre nem része a hivatalos edzőképzéseknek. Nemcsik Zsolt ezen is szeretne változtatni. „Az edzői munka mellett oktatok a Testnevelési Egyetemen, az egyik fő feladatom pedig az, hogy a régebbi képzések tanmeneteit megújítsam, a modern vívás irányelveihez igazítsam. Mivel ennek része a kerekesszékes vívás, hamarosan az edzőképzésen is több szó eshet erről” – emeli ki a szakember. Mint mondja, nagyon fontos, hogy a leendő trénerek tisztában legyenek azzal, hogy az integrált edzések nem csak a paravívóknak válnak hasznára, hanem az épeknek is.
Nemcsik Zsolt és Osváth Richárd
Szerzett vagy veleszületett?
A paravívás kategóriabesorolása nincs hatással, hogy valaki veleszületetten vagy szerzetten sérült, egyedül a súlyossági szint számít. Bár ezt sokan nem tudják, a többség a vívást már sérültként kezdi. Jó példa erre Hajmási Éva, aki egy balesetben vesztette el az egyik lábát, a vívással pedig csak azt követően ismerkedett meg. Így lett világbajnok és szerzett Rióban és Tokióban is olimpiai érmet. Vele ellentétben a versenyzők kisebbik hányada még épként tanul meg vívni, majd baleset vagy műtéti hiba miatt kerül kerekesszékbe. Közéjük tartozik a Tokióban egyéni ezüstöt szerző Osváth Richárd, aki erdélyi magyarként tőrben román bajnok is volt utánpótlásban. Térde egy műtérsorozat miatt ment tönkre, de a pályát kerekesszékben folytatta, Rióban és Tokióban is szerzett olimpiai ezüstérmet magyar színekben, volt világbajnok és Európa-bajnok is.
