null

„Az uniós munkánk eredménye itthon is látható”

A fogyatékkal élő embereket számtalan egyesület és szövetség támogatja az országban, ezeknek hangját erősíti fel, majd továbbítja egységesítve a döntéshozók felé a FESZT, azaz a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa. Milyen feladatai vannak az ernyőszervezetnek?

A FESZT tagszervezetei maguk is országos szervezetek, olyanok, amelyek a hasonló fogyatékosságokkal foglalkozó kisebb-nagyobb egyesületeket, szövetségeket fogják össze. Ilyen például a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Rejtett Kincsek Down Egyesület. De mondhatnánk példaként az Autisták Országos Szövetségét is, a paletta széles.

Figyelni mindenkire

A FESZT munkájában kiemelt terület az egyetemes tervezés, a fogyatékossággal élő lányok és nők, illetve gyerekek helyzete. Figyelemmel kísérik azt is, hogy a közösségi közlekedésben jól halad-e az akadálymentesítés, az jelen van-e a különböző programokban. A FESZT fókuszában áll a többi közt a nagy létszámú intézményekben élő fogyatékos felnőttek kiváltása, foglalkoztatása is.

„A kiváltási programban koordinátorként vettünk részt, szakmai támogatást nyújtottunk hozzá. Itt a cél az, hogy azok a nagy intézmények, ahol több mint 50 ellátott van, valódi otthonná váljanak, annak pozitív értelmében. Tehát ne az intézményi ellátás legyen hangsúlyos, hanem az önállóság, az, hogy a fogyatékos emberek hasonló környezetben élhessenek, mint az épek. A szociális államtitkárság projektjébe egyházi intézmények is bekapcsolódtak, a munka eredményeképp eddig százas nagyságrendben jöttek létre támogatott lakhatások” – emeli ki Kisari Károly, a FESZT elnökségi tagja.

Igazi ernyőszervezet

„Az adott fogyatékossági típusokat ernyőszervezetként képviseljük, összfogyatékossági szinten próbáljuk támogatni az érintetteket. Ennek érdekében veszünk részt az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkájában is, illetve vagyunk tagjai az Európai Fogyatékosügyi Fórumnak (EDF). Utóbbi azért fontos, mert általa az érintettek érdekeit az uniós döntéshozatali folyamatokban is képviselni tudjuk. Az uniós munka eredménye itthon is látható, megszületett például az európai fogyatékosságügyi stratégia, aminek eredményeképp itthon is írnak ki pályázatokat. Az EDF-el együttműködve figyelemmel kísérjük és koordináljuk a fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló 2007-es ENSZ Egyezmény végrehajtását is” – mondja Kisari Károly. Hozzáteszi, hogy a pandémia ugyan ezen a területen is visszavette a nemzetközi együttműködéseket, de a fonalat újra fel akarják venni a felek. Kiemelt cél például, hogy a FESZT jól szerepeljen az EDF most következő athéni fórumán, ahol újraválasztják a tisztségviselőket.

Közös segítség

A szervezet együttműködött a Szerencsejáték Zrt.-vel is, amelynek keretében nagyszabású, a fogyatékossággal élőket segítő programok indultak. A történet előzménye, hogy a nemzeti lottótársaság az elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosságügyi Fórum kezdeményezéséhez, amelyben vállalták, hogy kiemelt szerepet töltenek be a fogyatékossággal élők támogatása területén. Ennek egyik eleme a sokak által ismert Nagykarácsony sorsjegy is, amelynek támogatásához egy több millió emberhez eljutó, szemléletformáló kampány kapcsolódik. A bevétel azt is segítette, hogy a Játék összeköt! program keretében évről-évre egyre több befogadó játszótér épülhessen.

Befogadó játszótér a közös élményekért már Berettyóújfaluban is

Akadálymentes megközelítést és közös élményeket ígér fogyatékkal élő és ép gyermekeknek egyaránt a Szerencsejáték Zrt. támogatásával épült újabb befogadó játszótér Berettyóújfalun. A nemzeti lottótársaság „Játék összeköt” programjának keretében 2017 óta már 26 olyan inkluzív játszótér épült országszerte, ahol az ép és fogyatékossággal élő gyermekek a közös játék élményén keresztül válhatnak befogadó felnőttekké.

Elolvasom

Mentorálással és kellő támogatással bármi elérhető

Három évtizede segíti a fogyatékossággal elő embereket a KézenFogva Alapítvány, amelynek tevékenysége az idő során egyre jobban bővült, ma már komplett láncolatot alkot. Minden az önálló életvitel és a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatás felé mutat, ami mentorálással és kellő támogatással azok számára is elérhető lehet, akiknél korábban ez csak távoli vágy lehetett volna.

Elolvasom