Látássérültként csak foltokat, sötétséget és világosságot lát, de ettől függetlenül teljes életet él. Kőhegyes Priscilla egy utazási irodában dolgozik ügyfélkapcsolati referensként, szeret tanulni és utazni, idegen kultúrákkal megismerkedni. Túl azon, hogy jól beszél angolul, németül, spanyolul és olaszul, belekóstolt a francia, a svéd és az albán nyelvbe is. Kíváncsisága úgymond végtelen.
Kőhegyes Priscilla élete úgy indult, mint egy átlagos újszülötté, de négy hónapos korában váratlan dolog történt: a szeme teljesen kifordult és csak a szemfehérjéje volt látható, semmit nem tudott követni a tekintetével. A helyzet okát azonnal elkezdték keresni az orvosok, de akkoriban még nem voltak információk erről a betegségről, így nem tudtak diagnózist felállítani. Azóta derült ki, hogy a rendellenesség a Leber-féle congenitalis amaurosis, ami a retinadegenerációnak egy nagyon ritka formája, százezer gyerekből csak egynél vagy kettőnél alakul ki. Az oka genetikai, a kicsiknél pedig általában akkor jelentkezik – és akkor is csak 25 százalékos eséllyel –, ha a hátterében álló génmutációk valamelyikét mindkét szülő hordozza. Priscillának egészen pontos diagnózisa csak hat éve lett, amikor elment egy olyan genetikai vizsgálatra, ami régen még nem volt elérhető. Ennek köszönhetően derült ki, hogy a betegségnek melyik változata érinti.
Bár Priscillánál a látásromlás már pici korban beindult, 5-7 éves koráig viszonylag jól látott, óvodában és általános iskolában még segítségre, kíséretre sem volt szüksége. „Ebben az időszakban nemcsak fényt és sötétséget láttam, hanem formákat és színeket is. Emiatt akkoriban sokkal könnyebb volt az életem, mint manapság, amikor csak fényt és foltokat látok. Egyébként azt gondolom, hogy ez is hatalmas segítség, mert lehetővé teszi a tájékozódást és az ismerős helyen való közlekedést, a napsütés és a napszakok érzékelését. El sem tudnom képzelni, milyen lenne, ha semmit nem látnék.”
Érkezés a turizmushoz
Mivel már akkor rengeteg dolog érdekelte, Priscilla az általános iskola után sokat dilemmázott a továbbtanulási irányokon. „Amíg nem mérlegeltem az állapotomat, az is felmerült bennem, hogy állatorvosként vagy légiutas-kísérőként dolgozzak. Aztán volt olyan időszak, amikor tolmácsként képzeltem el a jövőmet, és olyan is, amikor jogászként. Emiatt is nehéz volt annak eldöntése, hogy milyen típusú középiskolában gondolkodjak. A döntésemet azt követően hoztam meg, hogy részt vettem egy pályaválasztási napon, amin a vendéglás-szervezői képzés felkeltette az érdeklődésemet. Amikor kiderült, hogy oda a látássérülésem miatt nem tudnak felvenni, elkezdtem egyéb lehetőségeken is gondolkodni, és arra jutottam, hogy számomra a turizmust lehet jó választás. Ehhez igazodva kezdtem el keresgélni, és nehezen, de találtam olyan középiskolát, ahol a látássérülésem nem okozott problémát, és ahol ilyesmit is tanulhattam. Ez a Zalaegerszegi SzC Báthory István Technikum volt, ahol szeretettel fogadtak. Az ötéves képzést végeztem el, ami az érettségi mellett turisztikai képesítést is adott.”
Priscilla már a szakképesítése megszerezése előtt elkezdett dolgozni egy olyan vállalkozásnál, ami Olaszországban, Bibione-Lignano térségében adott ki szálláshelyeket. A következő munkahelye már egy nagy utazási iroda lett, ott tevékenykedik ma is. „Ugyan a központi irodánk Budapesten van, de én távmunkában dolgozom itthonról, Sárvárról. Ez tökéletes megoldás mindenkinek, ugyanis a munkaköröm olyan, ami nem igényel személyes jelenlétet, elég hozzá a telefon és az online kapcsolat. A feladatom az, hogy a hazaérkezésük után megkeressem az utasainkat, és felmérjem az elégedettségüket, megtudjam, mi az, amit pozitívumként értékeltek, mi az, amit esetleg negatívumként. Nagyon szeretem ezt a munkát, jó érzés az utasokkal beszélhetni és meghallgatni az élményeiket, észrevételeiket. Azért is kedvelem ezt a feladatot, mert utazni én is szeretek.”
Utazás és nyelvtanulás
Priscillát nemcsak az utazási helyszínek érdeklik, hanem azok a nyelvek és kultúrák is, amik az adott országokra jellemzőek. Jól beszél angolul, németül, spanyolul és olaszul, és egy kicsit franciául, albánul és svédül is. „A földrajzot és a nyelvtanulást már az iskolában is szerettem, számomra természetes, hogy újabb és újabb nyelveket ismerjek meg. Az is motivál, hogy imádok zenét hallgatni, a dallam mellem pedig érdekel az is, hogy miről szólnak maguk a dalok. Svédül például azért kezdtem ez tanulni, mert nagyon megtetszett egy ottani előadó. Szeretem az albán zenét is, ráadásul az az ország a szívem csücske, nagyon sokszor voltam ott.”
Priscilla az esetek többségében a családtagjaival utazik, de ha ők éppen nem érnek rá, vagy egy adott helyszín nem érdekli őket, akkor idegenekkel is nekivág az útnak. Társakat egy útitárskereső-csoportban szokott keresni, vagy úgy, hogy ő maga tesz oda néhány bejegyzést a tervezett úti célokról, vagy pedig úgy, hogy mások bejegyzéseire reagál. Ezt követően kezdődhet el az egyeztetés. „Ez először telefonos vagy online formában történik, utána jöhet a személyes találkozás. Az útitársak kiválasztására mindig figyelni kell, pláne nekem, aki látássérültként utazik. De problémám még sosem volt, egyedül az fordult elő, hogy az előkészületek során úgy éreztem: a leendő útitársnak gondot, felesleges aggodalmat okozna a látássérülésem. Ezt semmiképpen nem szeretném, így ilyen helyzetekben keresek olyan társakat, akik nyitottabbak.”
Kell a nyitottság
Az emberek nyitottságát és empátiáját Priscilla turistaként is figyeli, és többségében pozitívak a tapasztalatai. „Az utazás hatalmas élmény, fantasztikus embereket ismerhetek meg annak köszönhetően. Albánia ebben is első helyen van, ott úgy érzem, hogy a helyiek mindig kedvesek, empatikusak és segítőkészek. Nagy nyitottsággal találkozom Olaszországban, Spanyolországban és Bulgáriában is, de például Dubajban és Hollandiában picit csalódtam."
Dubajban talán az okozott gondot, hogy Priscilla fehér bottal közlekedik, ami ott nem megszokott. "Én azt a segédeszközt mindig magamnál tartom, akkor is, amikor kísérnek. Ezt azért tartom fontosnak, mert a látássérülés nem feltétlenül látszik rajtam, és ebből adódóan – mivel nem tudok mindenkit kikerülni – már ért kellemetlenség a közlekedés során. Bot nélkül előfordulhat az is, hogy amikor az emberek hozzám szólnak, nem tudok arra reagálni, mert nem tudom, vagy nem vagyok teljesen biztos abban, hogy engem szólítottak-e meg. Ez szintén kellemetlen szituációkat tud szülni. Dubajban valószínűleg számított az is, hogy ott a fogyatékkal élők jelenléte sem gyakori. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az emberek kevésbé voltak empatikusak, és nem tudtak mit kezdeni a helyzetemmel. Amszterdamban nem tudom, mi volt a baj, de az emberek ott sem voltak olyan nyitottak, mint más országokban. Oda egyébként nem is turistaként mentem, hanem egy háromnapos tanfolyam miatt, ami a repülőtéri résidő-koordinációról szólt. Ez a tudásanyag ahhoz kell, hogy a légi közlekedés munkafolyamatai mindig biztonságosan, zökkenőmentesen és hatékonyan legyenek összehangolva. Az erről szóló képzésen azért vettem részt, meg a repülés világa eleve érdekel, másrészt pedig szeretném ezen a területen is kipróbálni magam. Az egyik legnagyobb motivációm az volt, hogy valami olyan tevékenységbe is belekóstoljak, ami látássérült sorstársaim körében nem gyakori, vagy egyenesen egyáltalán nem jellemző.”
Priscillát az utazás mellett a divat is régóta foglalkoztatja, így nagyon örült, hogy három éve rátalált az Ability Fashionre, és csatlakozhatott annak csapatához. Ez a lehetőség azért vonzotta, mert gyerekkorában modellkedni is szeretett volna, de nem volt rá soha alkalma. Jelentkezett ügynökségekhez is, de látássérülése miatt mindenhonnan elutasították. Az Ability Fashion eseményein Priscilla általában kísérővel vonul, vakvezető kutyája még nincs. Viszont olyan kutyája – egy órásuszkár – már van, amelynek a képzése családi segítséggel már megkezdődött. Ez a fajta itthon kevésbé ismert vakvezetőként, de Ausztriában és Németországban előszeretettel tartják ilyen célból is. A leendő segítőnek Priscilla azért is örül, mert az állatok mindig is közel álltak hozzá, most is van egy nyuszija, hobbiként pedig imád lovagolni. Hét évig ezt a sportot viszonylag intenzíven űzte, de ma már csak ritkábban teszi ezt, amikor az ideje engedi. Amikor ráért, szívesen ír dalszövegeket is, és bár annak mikéntje változott, imád olvasni is kicsi kora óta.
