A ’80-as éveben támadta meg az izmait egy vírusfertőzés, ami miatt le kellett százalékolni, azóta csak könnyebb munkát végezhet, de ahhoz nyugdíjasként is ragaszkodik – emiatt kereste meg a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatát egyből a nyugalmazása után. Takács András értékesítőasztala egy mosonmagyaróvári szupermarketben áll, ott várja a vásárlóit.
Csaknem 15 éve dolgozik sorsjegyárusként a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, ahol már nyugdíjasként helyezkedett el. Takács András előtte portás volt, komolyabb fizikai munkát korábban sem végezhetett, egészségkárosodása ugyanis olyan, hogy ezt megtiltották neki az orvosok. Problémájának okát sokáig nem is értették, a ’80-as évek elején csaknem egy évig vizsgálták, mire fény derült rá. Betegsége váratlan lázzal indult és felső légúti fertőzésnek tűnt, de azzal párhuzamosan az izmai is meggyengültek. Ennek hátterében az állt, hogy a vírus az izmokat is megtámadta, majd károsította 50 százalékosan. A szokatlan tünetegyüttessel kórházról kórházra járt, és bár az izomleépülés folyamatát – miután az okát föltárták – képesek voltak megállítani az orvosok, teljesen meggyógyítani nem tudták. 1983-ban le is százalékolták.
„Ehhez igazodva kellett állást keresnem, ami nem volt egyszerű. Pár évig egy gyárban dolgoztam portásként, de amikor ott létszámleépítés volt, elküldtek mindenkit, aki leszázalékolt vagy nyugdíjas volt. Nekem is el kellett jönnöm, közel egy évig nem is találtam új állást. Végül a munkaügyi hivatal segítségével helyezkedtem el egy gimnáziumban, ott is portás voltam. Onnan mentem nyugdíjba” – mondja.
Állását nyugdíjasként is megtartotta volna, de az akkori szabályok szerint erre nem volt lehetőség, hiába szeretett volna, nem maradhatott tovább az iskolában. Mivel a felesége sorsjegyárusként dolgozott a nemzeti lottótársaságnál, adta magát az ölet, hogy keresse meg annak karitatív hálózatát, ami pár évvel korábban kezdte meg a működését. „Jelentkeztem, és szerencsém volt, mert pont akkortájt indult egy tanfolyam, amit elvégezhettem. Részt vettem a képzésen és levizsgáztam, emlékszem, a tesztem 100 százalékos lett, amire nagyon büszke voltam. Azóta is a cégnél dolgozom, a munkámat nagyon szeretem, a feladatok ellátásában az izomprobléma nem akadályoz. A betegségem óta voltak más gondjaim is – egy baleset miatt elvesztettem az egyik vesémet, és műtöttek a tüdőmmel is –, de ezeket a kihívásokat is leküzdöttem” – emeli ki.
A karitatív hálózat munkatársa jelenleg 6 órában dolgozik, kolléganőjével remek a kapcsolata. Jó viszonyban van az áruház dolgozóival is, szokott velük is beszélgetni. Szabadidejét unokáival és dédunokájával tölti, utóbbi gyakran vendégeskedik náluk. „Ő három és fél éves, időnként a feleségem hozza el a közeli óvodából, olyankor nálunk tölti a délutánt. A család mellett hobbim a horgászat is, már gyerekkorom óta horgászom. Szoktam fogni pontyot és csukát, de akadt már a horgomra szép harcsa is” – meséli. Takács András szeret sétálgatni is a természetben, megnyugtatja, pihenteti az ottani csönd.
