null

„Ezt a munkát nekem találták ki”

A gerincsérv és a stroke külön-külön sem egyszerű, pláne, ha több is van, Földi Ilona Juliánna mégis talpra állt mindegyikből. Közel két évtizede dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív sorsjegyárusaként, és noha maradványtünetei még vannak, úgy érzi, a befogadó munkahely komoly szerepet játszik abban, hogy valaki a betegségéből miképp tud felépülni.

Ott vagyok, ahol lennem kell – vallja Földi Ilona Juliánna, aki közel 20 éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál. Standja egy szupermarketben áll, közel a hajdúszoboszlói termálfürdőhöz. A nemzeti lottótársaság munkatársa komoly betegségeken esett át, de szívesen beszél róluk, mert úgy érzi, története másokat is inspirálhat, megmutathatja, hogy mindezek után is lehet közel teljes életet élni, fel lehet épülni. Neki ez akkor is sikerült, miután hat gerincsérve alakult ki, három a nyakában, három a derekában, szteroid injekciókkal kezelték, műteni nem merték. Voltak stroke-jai is, az első 2001-ben, a második 2006-ban – ekkor már a karitatív hálózatnál dolgozott –, aztán a harmadik 2013-ban. A sérülések nagy agyterületet érintettek, több mint 12 négyzetcentiméter elhalt az agyában, lebénult, nem tudott beszélni sem. Az utolsó stroke-ot követően látótérkiesése is lett, elvesztette a rövid távú memóriáját, nem tudott fejben számolni, pedig nagyon szereti a számok világát. Ezt követően a felépülése öt évbe telt.

„Ebben az időszakban a gondolkodásom és a reakcióidőm is lelassult, de ettől függetlenül arra törekedtem, hogy hamar visszamenjek dolgozni, úgy gondoltam, ha visszatérek a mindennapok szokásos rutinjához, akkor az segíteni fogja a gyógyulásom. Ma is úgy látom, hogy ez szerepet játszott a felépülésemben. A helyzet a gerincsérveimnél is hasonló volt: tilos volt másfél kilónál nehezebb tárgyakat emelnem, amit be is tartottam, de ezt leszámítva úgy éltem, mintha nem lenne semmi bajom. Az orvosaim is szeretik, hogy a történethez ennyire pozitívan állok. Ez talán azért van, mert spirituális a beállítottságom, már gyerekkoromban is kerestem a miérteket, érdekelt, miért születtünk, mi a feladatunk, a sorsunk. Szeretem mindenben a szépet és a jót meglátni, azt kimazsolázni, aztán csak arra koncentrálni. Emiatt tudok teljes életet élni annak ellenére, hogy betegségeimnek lettek maradandó következményei is” – mondja.

Kincset ér a háttér

Jelenlegi munkahelyében leginkább a támogató hátteret szereti, azt, hogy nem kell attól tartania, ha esetleg megbetegszik, elküldik. Második stroke-ját már sorsjegyárusaként élte át, nem sokkal azt követően, hogy elkezdett dolgozni. Amikor bekerült a kórházba, még félt attól, hogy el fogják bocsátani, rosszak voltak az ezzel kapcsolatos korábbi tapasztalatai. Főnökét egyből fel is hívta, amint picit már tudott beszélni, de ő csak nyugtatgatta, pihenésre ösztökélte.

„Ez fantasztikus érzés volt, alig hittem el, hogy ilyen is történhet, a korábbi munkahelyeimen ez nem volt jellemző. Amint az állapotom engedte, vissza is tértem a munkához, jól esett, hogy tudtam, szükség van rám, hogy hasznos tagja lehetek a társadalomnak. Szerencsém van, mert nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, azt szoktam mondani, hogy a kereskedelmet nekem találták ki” – mondja.

Ilona kezdetben csak 4 órában dolgozott karitatív sorsjegyárusként, de ahogy javult az állapota, úgy emelkedhetett az időkerete: először 5, majd 6 órás lett, jelenleg 7 órás, kihagyások csak a második és a harmadik stroke-ja után voltak. Vásárlói ismerik és szeretik, már akkor is bátran a standjához léptek, amikor még nem volt terminálja. Amióta utóbbit beüzemelték, a városba látogató turisták is gyakrabban vásárolnak nála sorsjegyet, köztük a külföldiek is.

Jótékony agytorna

„A lengyelek nagyon szeretnek, imádják, hogy az árakat angolul és lengyelül is el tudom mondani, köszönni is tudok a nyelvükön. Németül kisebb beszélgetéseket is le tudok folytatni. Az egyik stroke-om után elkezdtem spanyolul is tanulni, egy orvos javasolta nekem, mondván, a nyelvtanulás megtornáztatja az agyat, így gyorsabban felépülhetek – meséli Ilona.

A másik tanács a szúdoku nevű logikai játék volt, amelynél megadott szabályok szerint számjegyeket kell elhelyezni egy táblázatban. Ezzel is sokat tornáztatta az agyát, azóta pedig új hobbit is talált: elkezdett pitagoraszi numerológiát, sorselemzést tanulni. Ezzel egy új perspektíva is megnyílt a számok világát szerető Ilona előtt. Szabadidejében nem csak a pitagoraszi számmisztikával foglalkozik, hanem, másik hobbijának, a kerékpározásnak is hódol.

„A stroke-ok előtt szerettem gyalogolni, de azt már kevésbé tudok, lévén a bal lábam a bénulás miatt kicsit elsorvadt. A probléma nem vehető észre, nem látszik járás közben sem, de én azért érzem. A bal lábamon állni sem tudok annyit, súlypontomat mindig a jobbra helyezem. Tehát én a gyaloglás helyett kezdtem el kerékpározni, egyrészt mert csak ezt a fajta sportot tudom művelni, másrészt mert lassítja a lábam sorvadását. Nyaranta a kisebb köröm harminc kilométeres, a nagyobb pedig ötvenkettő. Kerékpárra hétvégente és a pihenőnapjaimon ülök, tavasztól őszig már az is hiányzik, ha egy hetet kihagyok” – mondja. Az asszony ötéves korától szeret olvasni is, a könyveket már azelőtt bújta, hogy iskolás lett volna. Könyvespolcán szépirodalmi, spirituális és az önéletrajzi kötetek egyaránt megtalálhatók.

Földi Ilona és lánya

Ilonának egy lánya és három unokája van, vasárnaponként sok időt szokott velük tölteni. Ilyenkor a kedvenc ételeiket főzi, és megpróbálja nekik átadni azokat az értékeket, amelyeket ő is a szüleitől kapott, és amelyek szerinte minden korban megállják a helyüket. Az a szokás, hogy lányától felváltva hozza el a kicsiket, így a saját napjukon mindegyikük azt érezheti, hogy ő a világ közepe, a nagyi csak rá figyel. Ugyan Ilona a közgazdasági szakközepet is elvégezte, de eredeti szakmája varrónő, így az unokáknak varrni is szokott. A gyerekek mindig nagy örömmel fogadják a mesefigurás textilekből készült ruhákat, azokat büszkén viselik.

„Rengeteget számítanak az apró figyelmességek”

Tizenegy éves kora óta él Charcot-Marie-Tooth szindrómával, így nem volt könnyű munkát találnia, de amióta a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál dolgozik, úgy érzi, megtalálta a helyét. Lackó Andrea Hajnalka értékesítő asztala egy kaposvári szupermarketben áll, sorsjegyárusként ott várja a vevőit.

Elolvasom

Tabuk nélkül Csajbi László karitatív sorsjegyértékesítővel

"Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!" szemléletformáló programunk keretében életre hívott videósorozatunk Tabuk nélkül szekciójában meghívottaink olyan tabukérdésekre válaszolnak, amiket ti kérdeztetek és sokunkban felmerült, de korábban nem mertük megkérdezni. Célunk, ezáltal olyan üzenetek átadása a társadalom számára, ami elősegíti a fogyatékossággal élőkkel szembeni sztereotípiák lerombolását. 

Elolvasom

Semmit rólunk nélkülünk! Beszélgetés Csajbi László hallássérült karitatív sorsjegyárussal

Mit jelent ma fogyatékossággal élőnek lenni? Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! című szemléletformáló programunk keretében életre hívott videósorozatunkkal betekintést nyújtunk a fogyatékossággal élők mindennapjaiba. Sorozatunk ötödik interjújában Csajbi László hallássérült karitatív sorsjegyárussal beszélgettünk olyan témákról, mint hogy hallássérültként hogyan telnek a hétköznapjai, miképp került a Szerencsejáték Zrt-hez, mi teszi könnyebbé a mindennapjait.

Elolvasom