Már virágárusként is imádott emberek között dolgozni, és ez nem változott a leszázalékolása után sem, amikor sorsjegyárusként helyezkedett el a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál. Urbán Józsefnét a munka mindig feltölti, hasonlóan a horgászathoz, ami a hobbija. Utóbbinak a helyszínén a természet van rá príma hatással, míg előbbin a közösség.
Urbán Józsefné 2004-ben kezdte meg a munkát a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, majd négy év után átment egy lottózóba, ahol már terminált használva látott el értékesítői feladatokat. A sorsjegyárusítói munkakörhöz tíz évvel később tért vissza, azóta végez ilyen feladatot egy szegedi szupermarketben. „Egészségügyi problémákkal már régóta küzdök, miattuk már 1990-ben leszázalékoltak. Cukorbetegségben több évtizede szenvedek, és volt már tüdőműtétem is. Tavaly a lábam tört el, aminek operációjakor csavarokat használtak, és beültettek egy platinalemezt is. Azóta az a terület érzékeny az időjárás-változásokra, de igyekszem nem foglalkozni vele. A munka lelkesít, az orvosommal is mindig ’alkudozom’, hogy engedjen hamar dolgozni. Nem szeretek otthon ülni, feltölt, ha aktív lehetek, vevőkkel találkozhatok, beszélgethetek.” A pörgés régóta lételeme Erikának, szerette már a leszázalékolása előtt is, amikor egy piacon dolgozott virágárusként.
„Ez az érzés azóta sem változott, szeretek emberekkel között lenni, imádom, hogy sok a vevőm. Velük rendszeresen beszélgetek a sorsjegyvásárlások alkalmával, többükkel baráti a kapcsolatom. Megesik, hogy megosztják velem a problémáikat is, és ha tudok nekik segíteni, akkor mosolyogva mennek el. Olyan vevőim is vannak, akiket még virágárusként ismertem meg, velük is jókat beszélgetek. Kiváló viszonyban vagyok az áruház dolgozóival is, akik úgy kezelnek, mintha a közvetlen munkatársuk lennék, nem pedig különálló sorsjegyárus. Épp nemrég mondták, hogy úgy tekintenek rám, mint egy családtagra. Rendszeresen odajönnek hozzám, és ha beteg vagyok, hiányolnak.” Erika váltótársával – aki rendszerint délutános – is jó viszonyban van, ha szükség van rá, akkor segíti.
A karitatív hálózat munkatársának két lánya és egy 16 éves unokája van, velük is szoros a kapcsolata. A családi programok mellett szán időt a hobbijára is, ami a horgászat. „Bár a mindennapokban ez nincs így, a tó mellett szeretek egyedül lenni, a férjem is tőlem 10 méterre pecázik. Megesik az is, hogy csak kivisz a tóhoz, délután pedig értem jön. Imádom, hogy horgászat közben víz és erdő vesz körül, nézhetem a madarakat és a vadkacsákat, néha még az őzeket is. Horgászat közben úgy érzem magam – függetlenül attól, hogy fogok-e halat –, mint egy elem, ami feltöltődik.”
