null

„Jó érzés, hogy a korábbi vásárlóim máig megismernek, megkérdezik, hogy vagyok”

Ugyan a sorsjegyárusítói munkát csak fél éve kezdte meg a karitatív hálózatnál, de a nemzeti lottótársasággal már régóta kapcsolatban állt, mert családi élelmiszerüzletükben magánlottózó is működött, később pedig klasszikus lottózóban is dolgozott. Bóta Noémi konduktorként szerzett diplomát, de azon a területen csak néhány évig dolgozott, hamar bevonzotta a kereskedelem.

Bóta Noémi tavaly nyáron kezdte meg a munkát a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, de magát a feladatkört már azt megelőzően is ismerte. „Korábban volt egy élelmiszerboltunk, amiben magánlottózót is működtettünk – azt én üzemeltettem –, így a vállalattal már 2011 óta kapcsolatban vagyok. A munkát 2017-től klasszikus lottózóban folytattam, egészen a kisfiam születéséig. A szülést követően egy autoimmun eredetű, központi idegrendszert érintő betegséget diagnosztizáltak nálam, és egy évig betegállományban voltam. Az állapotom miatt le is százalékoltak, de a munkát folytathattam a lottótársaság karitatív hálózatánál.” Noémi terhelhetősége a betegsége miatt lecsökkent, és rendszeresen kontrollvizsgálatokra kell járnia, de feladatait el tudja látni. Vevőit Budapesten várja, értékesítőasztala egy Blaha Lujza téri szupermarketben áll.

„Korábban a Bikás parknál dolgoztam, és az elszámoltató lottózom most is ott van, így hetente egyszer visszamegyek oda. Jó érzés, hogy ezen alkalmakkor találkozhatok a korábbi vásárlóimmal, akik máig megismernek és megkérdezik, hogy vagyok. Bár az új helyemen csak fél éve dolgozom, már ott is sok a törzsvásárlóm, ők is érdeklődőek. Ezt valószínűleg annak köszönhetem, hogy igyekszem mindig mosolygós és kedves eladó lenni.” Mivel a Blaha Lujza tér forgalmas csomópontja a fővárosnak, Noéminek a törzsvevők mellett olyan vásárlói is vannak, akik csak átutazóban vesznek nála ötletszerűen sorsjegyet, és gyakorta lépnek az értékesítőasztalához külföldiek is. „Azt tapasztalom, hogy aki hazájában is szokott ilyesmit játszani, az az utazásai során is megteszi ezt. Mivel beszélek angolul és németül, a külföldiekkel való kommunikáció nem okoz számomra problémát.” Noémi a tapasztalatai miatt az új munkatársak betanítását is szokta segíteni, bevonták őt a lottótársaság mentorprogramjába is.

A karitatív hálózat munkatársa szereti a kreatív hobbikat, szívesen készít például díszeket. „A kisfiam most ötéves, és az óvodájában én vagyok a ’díszítésfelelős’. Ennek jegyében gyakran lepem meg őket különböző dekorációkkal, és szeretek barkácsolni, kézműveskedni is. Családtagoknak és barátoknak faliórákat és koszorúkat is szoktam készíteni, azt is nagyon élvezem.” Noémi rengeteg időt tölt kisfiával, sok programra elviszi. A játszóterezés mellett rendszeresen kirándulnak, szerveznek hétvégi programokat is.

„Friss veszprémiként arra törekszünk, hogy a környéket minél jobban felfedezzük”

Élete tíz évvel ezelőtt változott meg egy sportbaleset miatt, de elfogadta az új helyzetet, a mindennapokban nem okoz számára akadályt a mozgáskorlátozottság. Papp Mihály hat éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál sorsjegyárusként, de nem ugyanazon a helyszínen: kezdetben egy budapesti szupermarketben állt az értékesítőasztala, de miután közel egy éve Veszprémbe költözött párjával, ott folytatta a munkát.

Elolvasom

„Jó megtapasztalni, hogy mások szeretnek, és hogy én is tudok szeretetet adni másoknak”

Nógrádi Áront ma már megbecsülik és elfogadják a munkahelyén, de az élete nem indult ilyen egyszerűen. Az iskolai években sokat bántották és csúfolták, még a tanárok egy része sem tudott mit kezdeni azokkal a viselkedésbeli sajátosságokkal, amelyek az autizmusból eredtek. Gyerekkorában a zenélés és az éneklés hozott neki megnyugvást, mára pedig eljutott oda, hogy közösségekbe jár, és két kórusban is énekel.

Elolvasom

„Ha zenét hallottam, már gyerekként táncikáltam, és pörgettem a szoknyám”

Bár gyerekkorában a gyermekbénulás ellehetetlenítette azt a vágyát, hogy táncos legyen, hatvanéves korában megismerkedett a kerekesszékes tánccal, ami a szenvedélye lett. Pazzagli Ágnes szinte kezdőként nyerte meg egymás után kétszer a hazai freestyle bajnokságot szólóban, a szentpétervári világkupáról pedig közönségdíjat hozott el, ami nem orosz származású versenyzőként hihetetlen bravúr.

Elolvasom