Feladatait öt éve látja el tökéletesen, októberben a Hónap dolgozója címet is kiérdemelte. Kiglics Józsefné régóta küzd egészségügyi problémákkal, és amikor érezte, hogy takarítói munkáját még csökkentett munkaidőben sem tudja ellátni, más lehetőséget kezdett el keresni. Így talált rá a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatára. Anna sorsjegyárusítói asztala egy dombóvári szupermarketben áll, ott várja vásárlóit nap mint nap.
Sokáig ténykedett megváltozott munkaképességű kollégaként egy óvodában, megtéve mindent azért, hogy a gyerekek környezete tiszta és makulátlan legyen. Kiglics Józsefné hosszú ideje küzd egészségi gondokkal, köztük magas vérnyomással, szív- és érrendszeri problémákkal, légzőszervi, idegrendszeri és ízületi panaszokkal, de amíg ereje engedte, nem hagyta ott a napi négyórás, takarítói állását. Annának akkor kellett váltania, amikor az azzal járó feladatokat már nem bírta ellátni. „Az óvodai munkával a pandémia idején kellett felhagynom, mert a fertőzés miatt két hónapig betegeskedtem, nagyon legyengültem. A covid a meglévő problémáimat is súlyosbította, erőnlétemet a felépülés után sem nyertem vissza, nagyon hamar elfáradtam. Emiatt kértem meg az óvodavezetőt, hogy keressen a helyemre mást. Egyszerűen nem akartam, hogy a többiek – köztük a dajkák – folyamatosan helyettesítsenek. Az intézményből való távozás óta sorsjegyárusítóként dolgozom, ami számomra szerencsés munkakör, fizikailag egyáltalán nem megterhelő.”
Anna álláshirdetéseket böngészve bukkant a sorsjegyárusítói munkakörre, a lehetőségnek nagyon megörült. „A felhívásra azonnal jelentkeztem, elküldtem e-mailben az önéletrajzomat is. Ezt követően levélben egyeztettünk arról, hogy az állásinterjút a dombóvári lottózóban tartjuk. Miután az állást megkaptam, átadták nekem a munkakör betöltéséhez szükséges tananyagot, amiből vizsgáznom kellett. Ezt követően kezdhettem meg a sorsjegyek árusítását. Már van váltótársam is, akit szinte teljesen én tanítottam be. Feladataimat nagyon szeretem, már sok törzsvásárlóm is van, köztük olyanok, akik napi szinten visszatérnek hozzám. Olyan ismerőseim is lettek, akik sorsjegyet nem mindig vásárolnak, de egy-két szóra, hosszabb vagy rövidebb beszélgetésre mindig odalépnek az asztalomhoz. Jólesik, hogy az áruházba járó vásárlók ennyire megkedveltek.”
A karitatív hálózat munkatársa időnként céges eseményeken is részt vesz, járt már ilyen miatt Pécsen és Budapesten is. Szabadidejében tévét néz és logikai játékokat játszik a telefonján. Sok időt tölt unokáival is, akik gyakran meglátogatják őt és a nagypapát. „Az idősebb fiunknak egy kilencéves és egy ötéves lánya van, míg a kisebbiknek egy nyolcéves és egy négyéves kisfia, valamint egy egyéves kislánya. Ők közeli településeken laknak, így nem igényel komolyabb tervezést a látogatás. Mi is igyekszünk átmenni hozzájuk olyan esetekben, ha felügyeletre van szükség amiatt, mert a szülőknek el kell menniük valahova.”
