Régóta snowboardozott és érdekelte a wakeboard is, amit végül csak tavaly próbált ki. Onnantól kezdve az események felgyorsultak, pár nap múlva már nem csak maga siklott, hanem Horvátországban segítette a para-wakeboardos társakat. Bereczki Áront kérdeztük arról, hogy végzős gimnazistaként mit jelent számára az önkéntesség.
Már több mint 10 éve snowboardozott és kacsintgatott a wakeboard felé, de a vízre csak tavaly nyáron merészkedett, amikor egy kerekesszékes barátja – aki a balesete előtt maga is snowboardozott – az Omszki-tóra invitálta. Áron egyből komfortosan érezte magát a deszkán, a sportág nagyon megtetszett neki. A tónál ismerte meg a Diswake SE csapatát, amelynek tagjai többségükben mozgáskorlátozott személyek.
Az egyesületet 2011-ben alapította Magdács Péter wakeboardedző, amikor összetalálkozott egy kerekesszékes fiatallal, és elkezdtek együtt edzeni. A csapat egyre bővült, majd megalakult az egyesület is. Ma már nem csak mozgáskorlátozott emberek űzik náluk a sitting, azaz ülő wakeboardot, hanem az álló változatot is kipróbálhatják enyhébb látássérült, hallássérült, vagy vízálló protézist használó személyek. Magát a para-wakeboardot a szokásos deszkán űzik, csak azon nem kötés van, hanem egy székszerű felépítmény, ami többféle kiegészítővel „tuningolható”. Lehet rajta külön ülőlap és biztonsági öv, felszerelhető rá lábtartó és teleszkóp is. A sportolók a sérülés típusától függően felülnek a felépítményre, majd becsatolhatják magukat, kiválaszthatják a megfelelő üléspozíciót, dőlésszöget. Ezt leszámítva minden úgy zajlik, mint a hagyományos wakeboardnál: megfogják a kötelet, és végigsiklanak a pályán.
Bereczki Áron mindben segíti a keresszékes sporttársakat
Túl a sikláson
„A csapattal nyár közepén ismerkedtem meg, utána az események nagyon felgyorsultak. Kiderült, hogy épp Horvátországba készülnek egy táborba, engem pedig egyből elhívtak segítőnek. Így már az első wakeboardozásom után azzal a hírrel mentem haza a szüleimhez, hogy egy mozgáskorlátozott csapatot kísérnék el az edzőtáborba, ahová három nap múlva indulnánk. A kerekesszékes barátomat a családom is ismeri, így átbeszéltük a helyzetet, megnéztük, mire számíthatok. A parasportokra a korábbi években csak amiatt volt rálátásom, mert sporttagozatos osztályba járok, ahol az egyik osztálytársam Kiss Péter világ-, Európa- és olimpiai bajnok parakajakozó. Kilencedikes korunkban ismerkedtünk meg, jóban lettünk, de a barátságukra nem volt különösebb hatása annak, hogy ő kerekesszékben ül. Ezzel mindenki így volt, az egész osztály úgy kezelte őt, ahogy az ép társakat. Szerintem azoknál, akik normálisan gondolkodnak, nem okozhat problémát az, ha valaki mozgáskorlátozott” – mondja Bereczki Áron.
Egyből mély vízbe
Bár a wakeboardozás új volt számára, Áron nagyon örült a para-wakeboardos sporttársak felkérésnek, amikor a csapattal kiértek Horvátországba, egyből megtalálták a közös hangot. Segítőként azóta is azokat a tevékenységeket végzi, amelyek a mozgáskorlátozott társaknak nehézséget okoznak, vagy nem is tudják őket kivitelezni. Ilyen lehet az, amikor az eszközöket kell pakolni, vagy a vízben lévő embereket kell kihúzni, kiemelni. Erre főleg akkor van szükség, ha a móló nincs jól kiépítve. A segítőknek külön képzésre nincs szükségük, elég a nyitottság és az érdeklődés. Jellemző, hogy a sportolók a barátaikat, ismerőseiket és családtagjaikat kérik fel kísérőnek.
„Ez a feladat mindenkinek előnyére válik, nekem is felnyitotta a szemem. Aztán ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, egyre több közös programom lett a csapattal. Elmentünk például síelni a Normafához, a többieket ott is segítettem. Csapattagként meghívtak az évzáró bulira is, aminek szintén nagyon örültem” – mondja Áron. A közös programok során mindig jól esik látnia, hogy a mozgáskorlátozott társak milyen tisztán tekintenek a világra, mennyire helyén van az értékrendjük. És hogy mennyire kitartóak, mennyire helytállnak a mindennapokban.
