null

„Nem volt könnyű, de megbirkóztam a digitális átállással”

Porckorongsérve miatt két gerincműtéten is átesett, és bár dereka és nyaka azóta sem tökéletes, ez a munkában nem akadályozza. Prépost Károlyné húsz éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál, túl a hetvenen sem okoz számára gondot a digitális eszközök használata.

Prépost Károlyné 2004-ben kezdte meg a munkát a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál, kis megszakítással mindig ugyanazon a helyen, ugyanabban a környezetben dolgozott. Ilona értékesítő asztala egy mosonmagyaróvári szupermarketben áll, már ott is „törzsgárdatagnak” számít. Előtte 36 évig a helyi timföldgyárban dolgozott, három műszakban. Porckorongsérv miatt gerincműtéten esett át, operálni kellett a derekát, majd három hét múlva a nyaki gerincét is. „Egy évig betegállományban voltam, de mivel a munkahelyem olyan volt, ahol a feladataimat el tudtam látni – a gyár üzemi laborjában dolgoztam –, nem akartam, hogy leszázalékoljanak. Problémát csak az okozott, hogy nem tudtam folyamatosan állni vagy ülni, hajolni, de erre ott nem is volt szükség. Pár évre vissza is kerültem, de miután a timföldgyár bezárt, megkezdődtek a gondok, nem találtam megfelelő munkahelyet” – mondja.

Ilona több helyre is jelentkezett, de a feltételeknek sehol nem felelt meg. Volt, ahol szalag mellett kellett volna dolgoznia napi nyolc órában, ami gerincproblémák mellett lehetetlen, máshol egyfolytában hajolgatnia kellett volna. „Nekem ez nem ment, még otthon is csak térden állva tudtam porszívózni, ami egy munkahelyen nem megengedhető. Az orvosom ekkor javasolta a leszázalékolást, én pedig beletörődtem, hogy otthon kell maradnom. Pont véget értek az ezzel kapcsolatos vizsgálatok, amikor az egyik újságban megláttam a Szerencsejáték Zrt. hirdetését, és jelentkeztem rá. Nagyon megörültem neki, hogy egyből felvettek” – mondja.

Munkahelyén azóta is jól érzi magát, szeret emberek között lenni. Már elmúlt 70 éves, így a digitális átállással nem volt egyszerű megbirkóznia, de kollégái mindenben segítették, sokat gyakorolták az új technika használatát. „Időnként ma is szükségem van telefonos segítségre, de mindent meg tudok oldani, komolyabb problémám sosem volt. A munkában a gerincprobléma sem akadályoz, bár azt nem állítom, hogy soha nem fáj. Újabb műtétre viszont nem volt szükségem az elmúlt 20 évben” – mondja. Ilona korábban sokat kötött és kézimunkázott, de a nyaki műtét után ezt a hobbit fel kellett adnia. Helyette rejtvényt fejt és telefonos kifestőt használ, sok időt tölt hat unokájával is. A legnagyobb 20 éves, a legkisebb pedig idén januárban töltötte be a kettőt.

„Mivel itthon sosem volt, a személyi asszisztenciát még az érintettek sem ismerik.”

A Freekey társalapítójaként dolgozik azért, hogy a fogyatékossággal élők személyi asszisztenciával kaphassanak lehetőséget a teljes élethez. Csángó Dánielnek megadatik, hogy finanszírozni tud egy ilyen szolgáltatást, de ez nem mindenhol alapvetés, és az érintettek szüleitől sem várható a végtelenségig ilyen segítség. Társaival nem a jótékonykodásban hisz, hanem abban, hogy az államilag támogatott asszisztencia lehetőséget ad arra, hogy a sorstársak adófizetőkké válhassanak, és családtagjaik is kiléphessenek az önkéntes segítés ördögi köréből.

Elolvasom

„Elfogadó családban nőttem fel, már gyerekként tudtam, sokféle érték van”

Magyarországon 1993 után, a közoktatási törvény változását követően kezdett elterjedni, hogy az akadályozottsággal élő diákok ép társaikkal közös intézménybe járjanak. Az integráció korát megelőzve ágyazott meg ennek a Gyermekek Háza, amelynek alapítója és vezetője a kezdetektől a diákok sokszínűségére fókuszált. Kókayné Lányi Mariettát pályájáról és motivációiról faggattuk.

Elolvasom