Elengedhetetlen, hogy a társadalom minden tagja segítse hozzáállásával a mozgáskorlátozottsággal élőket, a családtagjaikat. Az épített környezet kialakítása és a kölcsönös egymásra figyelés a magasabb szintű önállóságot jelenti számukra. Ezekre kapunk választ Drávucz Rita bejegyzésében.
A minap egy hozzánk közel elhelyezkedő pláza könyvesboltjába mentünk Flórával és Sámsonnal, a személyi-segítőkutyával. Megérkezésünkkor mindig az első feladat: megkeresni a mozgáskorlátozottak részére kialakított parkolóhelyet. Második lépés imádkozni, hogy legyen szabad hely – mert valljuk be, a jogszabály szerinti mozgáskorlátozott parkolóhelyek száma mostanra már kevésnek bizonyul –, majd kiszállni és bejutni a plázába. Sajnos, gyakori tapasztalat, hogy nem tesznek ki útbaigazító táblákat. Ilyenkor az Európai Vakáció című film egyik jelenete jut eszembe, amikor a körforgalomban utazik a család az autóban, és mennek vagy 10 kört, mire kitalálják, merre kell menni. Mi sem tudunk mást tenni, keressük a parkolási és az akadálymentes bejutási lehetőséget. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy már az autók rendszámait is megjegyezzük, mert annyi kört teszünk meg.
A mostani esetben néhány kör után megtaláltuk a feliratozott parkolóhelyet, de csodálkozva tapasztaltuk, hogy magas járdaszegélyek mellé alakítottak ki egymás mellett kettő helyet, és egyáltalán nem voltak a szabvány szerinti előírásnak megfelelően szélesebbek, mint bármelyik más parkoló. A különbség csak annyi volt, hogy felfestették a kerekesszékes grafikát. Meg kell jegyezzem, ez az eset nem egyedi. Elég gyakoriak a szabálytalan kialakítások, és számtalan cifra megoldással találkoztunk már. Ezekből mutatok be most párat, hogy ti is láthassátok mi mindenre kell(ene) odafigyelni a tervező és kivitelező csapatnak és miért merülnek fel bizonyos igények.
Edukáció, edikáció és edukáció
Sokszor eszembe jut, hogy jó ötlet lenne például egy értelmező, edukáló grafikát kitenni a mozgáskorlátozott parkolási táblák mellé, mert tapasztalatom szerint a normál parkolóhely-felhasználók nem értik, valójában miért van szükségük nagyobb helyre a mozgáskorlátozottaknak és kísérőiknek.
Ezek hiányában sokszor kell élni azzal a megoldással, hogy a forgalmi útszakaszon szállunk vissza az autóba, ugyanis, ha pl. az elektromos kerekesszéket (személy nélkül 80-100 kg!) használó gyermek az utas, és a gépjármű hátuljában van az emelőlift vagy rámpa, akkor ennek használatához szükséges a hely. Ha egy másik sofőr figyelmen kívül hagyja a figyelmeztető matricát/táblát, ami az autón hátulján van elhelyezve – melyek értelmében 2-4 méter biztosítása szükséges mögötte – akkor a szülő nem tudja a kerekesszéket betenni az autójába. Ilyenkor sajnos csak a forgalom megállításával tudja mindezt megoldani, ami jópár percig is eltarthat. Egy kerekesszékes ismerősöm az is elmesélte, hogy egy alkalommal olyan közel parkoltak az autójához, hogy egész egyszerűen nem tudott a vezetői ajtóhoz gurulni, beszállni és elindulni.
Sok kerekesszékes, végtaghiányos a székével a vezetői ülés mellé hajt és átül az autóülésbe majd a kerekesszéket maga mellé beteszi az anyós ülésre, de lássuk a gyakorlatot. Megkérdeztem Mányik Richárdot, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület (MSKE) vezetőjét, ő hogyan látja ezt a helyzetet ma Magyarországon.
Richárd szerint a társadalmi szabálykövetés és az épített környezet egyvelege jó kis kihívás elé állítja az embert, ha történetesen kerekesszék-használó. "Alapvetően nem az a feladat, hogy hol tud kiszállni, hanem hogy hol tudok úgy megállni, hogy utána vissza is tudjak kerülni az autómba!" – mondja. "Ki-be szállásnál az ajtót teljesen ki kell nyitni, hogy a kerekesszékből át tudjak ülni, ehhez pedig hely kell, lapjával nem tudunk kibújni, ha történetesen ránk áll egy másik embertársunk. Németországban egyből figyelmeztet a többi közlekedő (lehet a külföldi rendszámom miatt is ez a fokozott figyelem), hogy mozgássérült helyre álltam, csak a kártyám mutatása után váltanak át megértésre. Itthon a biztonsági őrök hozzáállásán múlik leginkább az, hogy mennyire csak a rászorulók, vagyis a kártyával rendelkezők használják egy adott parkolóban a fenntartott helyeket. Budapesten is van, ahol ezt nem kérik számon, így mindenki közkincsnek tekinti a szabad parkolót még ha ott éktelenkedik a nagy kerekesszék piktogram, akkor is. De a legtöbb helyen azért ma már figyelnek erre."
A társadalom jelentős fejlődésen ment át a témakörrel kapcsolatban, de érdekes, hogy karácsony környékén, a nagy ajándékvásárlási lázban visszaesik ez a megértő szabálykövetés. "Legalábbis engem csak ebben az időszakban küldtek el melegebb éghajlatra. Az autómban ülve szóltam egy mellém parkolónak, hogy rossz helyen parkol, mert ez mozgássérült hely. »Tudom! Miért Te talán az vagy?« – reagált indulatosan. Felmutattam a kártyám és válaszoltam, hogy igen. »Akkor menj a….!« –, felete, majd elviharzott a polgártárs. Szerencsére a mindennapokban nem annyira jellemző ez."
Az épített, szabványméretű és akadálymentes parkolók se mindig tudnak megfelelőek lenni. "Például, ha nem a személyautómmal közlekedek, hanem egy oldalliftes kisbusszal, akkor még inkább behatároltak a szóba jöhető parkolók. Az oldallift plusz egy parkoló helyet foglal el, így leginkább a járdával párhuzamos vagy közvetlenül a tilos parkolni helyek melletti részt tudom használni, amik azért elég ritkák és tapasztalatom szerint ez sokakat nem is érdekel.
Többször az ilyen gondosan kiválasztott helyre simán mellém parkoltak. Szóval relatív, hogy mennyire nehéz parkolni, mert az oldalliftes kisbuszhoz képest a személyautó már-már szabadság mámorát adja. A jövőt tekintve érdekes kérdés, hogy az elektrifikáció mit fog jelenteni a mozgássérült parkolás, vagyis inkább az elektromos töltők megközelíthetősége terén. Amikor nem egyszerűen bemegyek a benzinkútra, és a kutas megtölti nekem tankot, majd gyorsa megyek is tovább, hanem felteszem töltőre az autót és várok. Még nem láttam erre megoldást, igaz még nem is érint személy szerint."
Nyugtass meg vannak pozitív példák is.
"A parkolási lehetőségeinket a bevásárlóközpontok többsége nagyban megkönnyítette, én ezt nagyon értékelem. Meg tudok állni, egyedül tudom intézni ügyeimet, majd vissza is tudok szállni. Nagyon fontos számomra a mobilitás, hogy tudok egyedül közlekedni ez a szabadságot jelenti. Vannak segítőkész emberek, akiket meg lehet kérni, hogy álljanak ki az autómmal, ha rám parkoltak. De azért elég fura érzés, hogy egy idegent kérj meg arra, hogy az automataváltós, kézi vezérléses autódat kezelje, és persze meg is merj bízni benne, amikor odaadod neki a slusszkulcsodat. Mert vicces lenne a rendőrségi bejelentésem, hogy ellopták az autómat, igaz én adtam oda a kulcsot, én mondtam meg az indítási kódot és én kértem meg, hogy álljon már arrébb."
Ha már parkolás a téma, ne felejtsük el megemlíteni, hogy mennyire fontos a társadalom nagyobb létszámú ép társai felé szólni, hogy figyeljenek jobban. Úgy parkoljanak, hogy a fentieken túl, a járdán se zavarják a szabad közlekedést nemcsak a kerekesszékesek, hanem a babakocsival, járókerettel közlekedők számára. Itt köszönjük meg azoknak, akik erre odafigyelnek.
