Mit jelent ma fogyatékossággal élőnek lenni? "Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!" szemléletformáló programunk keretében életre hívott videósorozatunkkal betekintést nyújtunk a fogyatékossággal élők mindennapjaiba. Célja, hogy megértsd milyen problémákkal, sztereotípiákkal, előítéletekkel szembesülnek életük során, melyek ellenére képesek legyőzni a mindennapok kihívásait. Sorozatunk harmadik interjújában Lengyel Zsófia kommunikációs szakemberrel, esélyegyenlőségi referenssel, parasportolóval beszélgettünk olyan témákról, mint hogy látássérültként hogyan telnek a mindennapjai? Milyen, amikor a muszáj visz tovább? Mit tekint az életének 3 fő pillérének? Célunk, olyan üzenetek átadása a társadalom számára, mely elősegíti a fogyatékossággal élőkkel szembeni sztereotípiák lerombolását, erősítve a befogadást.
Semmit rólunk nélkülünk! Beszélgetés Lengyel Zsófia kommunikációs szakemberrel, parasportolóval
„Akik először lépnek az asztalomhoz, azokkal a sorsjegyekről beszélgetek, de később már egyéb témák is szóba kerülnek”
Fodor István már több mint két évtizede dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál, és mivel értékesítőasztala a kezdetek óta ugyanabban a szentgotthárdi szupermarketben van, a vásárlók zömét jól ismeri, gyakran beszélget is velük – és szívesen teszi ezt azokkal is, akik először lépnek az asztalához. Szabadidejében feleségével kertészkedik, hogy utána egész évben készülhessenek finomságok az ott megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből.
„Friss veszprémiként arra törekszünk, hogy a környéket minél jobban felfedezzük”
Élete tíz évvel ezelőtt változott meg egy sportbaleset miatt, de elfogadta az új helyzetet, a mindennapokban nem okoz számára akadályt a mozgáskorlátozottság. Papp Mihály hat éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál sorsjegyárusként, de nem ugyanazon a helyszínen: kezdetben egy budapesti szupermarketben állt az értékesítőasztala, de miután közel egy éve Veszprémbe költözött párjával, ott folytatta a munkát.
„Jó megtapasztalni, hogy mások szeretnek, és hogy én is tudok szeretetet adni másoknak”
Nógrádi Áront ma már megbecsülik és elfogadják a munkahelyén, de az élete nem indult ilyen egyszerűen. Az iskolai években sokat bántották és csúfolták, még a tanárok egy része sem tudott mit kezdeni azokkal a viselkedésbeli sajátosságokkal, amelyek az autizmusból eredtek. Gyerekkorában a zenélés és az éneklés hozott neki megnyugvást, mára pedig eljutott oda, hogy közösségekbe jár, és két kórusban is énekel.