Megfelelő donor esetén ma már rutinszerűen végeznek az orvosok vesetranszplantációt, de évtizedekkel ezelőtt ez nem így volt, akkor még ritkábbak voltak a szervátültetések. Ez egyben azt is jelentette, hogy a végstádiumú vesebetegség folyamatos dialízist vont maga után, amelyet a gyerekeknél akkor még nem is tudtak kivitelezni. De Berente Judit az utolsó pillanatig kitartott, és végül vesét is kapott – hogy aztán szervátültetett sportolóként komoly sikereket érjen el, és segítse a sorstársakat is.
Berente Judit tízéves volt, amikor éjszakánként elkezdett bepisilni, de az orvosok sokáig nem jöttek rá, hogy ez miért történik. Három év kellett ahhoz, hogy kiderüljön: veséi nagyon rossz állapotban vannak. Olyannyira, hogy a diagnózis felállításakor a gyerekorvos azt mondta: a veseelégtelenség végstádiumú, nem éri meg a tizennyolcadik születésnapját. Akkoriban a gyerekeket még nem tudták dializálni, és a gyerek-vesegyógyászat is csak akkortájt kezdte bontogatni a szárnyait. De Judit szülei így is bizakodtak, és a családot segítő orvosoknak és dietetikusoknak hála a történet pozitív fordulatot vett. „Csak szigorú szabályok szerint étkezhettem, tizenhat éves koromban pedig el kellett kezdenem egy nagyon szoros diétát, aminél naponta 40 grammnál több fehérjét nem ehettem. Elmagyarázták nekem, hogy ez miért fontos, és adtak egy könyvet is, aminek az volt a címe: Vesebetegségről vesebetegeknek. Elolvastam a könyvet, és mindent megtudtam belőle, amire szükségem volt. Elfogadtam, hogy a sorsom jórészt az én kezemben van, majd tartottam a diétát 16 éven át. A módszer működött, és a veseértékeim csak 32 éves koromra lettek annyira rosszak, hogy el kellett kezdenem a művesekezelést. Ez 1995 januárjában történt, onnantól kezdve hetente háromszor négy órát voltam dialízisgépen. Ez a gyakorlatban nyolcórás elfoglaltságot jelentett, mert Jászkisérről kellett bejárnom a szolnoki kórházba.”
Szervátültetettek Világjátéka, Japán, 2001 augusztusa
Bár ez az időszak nagyon megterhelő volt, Judit szerencsésnek mondhatja magát, mert a 90-es évekre már itthon is jól működött a veseátültetési program, nyolc hónappal a dialízis megkezdése után pedig ő is kaphatott új vesét. „Szeptember 15-én volt a riadóm, pont akkor, amikor dialízisen voltam. Ekkor már elérhetőek voltak azok az immunszupresszív gyógyszerek is, amelyek hatékonyan segítették megelőzni az új szerv kilökődését, és ezzel exponenciálisan megnőtt a túlélések száma. Korábban ezek nem álltak rendelkezésre, így a veseátültetéseknek csak kis része volt sikeres. Emiatt mondom el mindig azt, hogy a 16 évig tartott diétámmal nemcsak a dializálást sikerült messzire tolnom, hanem ’meg tudtam várni’ ezeket a gyógyszereket is. Komplikációim így is voltak, amelyek miatt az új vesém négyszer akart kilökődni. Ezeket a problémákat ma már jól tudják kezelni, de akkoriban ez még nehéz volt, az egyetlen megoldás a nagyadagú szteroid volt, aminek komoly mellékhatásai vannak. A transzplantáció után az is kiderült – mert belobbantották őket az immunszupresszív gyógyszerek –, hogy policisztás mindkét petefészkem. A cisztákat először megpróbálták leszívni, de miután a folyadékban daganatos sejteket is találtak, teljes méh- és petefészek-eltávolításra volt szükség. Ezt követően döntöttem el, hogy én műtőbe többet nem megyek. Ebben szerencsém is volt, de én is mindent megtettem a felépülésért.”
Kitartani minden fronton
Judit a veseátültetés előtt nemcsak szigorú diétát tartott hosszú éveken át, hanem ugyanúgy próbálta élni az életét, mint mások. Elvégezte a középiskolát és tanítói diplomát szerzett, utána pedig gyerekeket oktatott tizenegy éven át. Vitte őket kirándulásokra is, és miközben ők a rántott húsos szendvicseiket majszolták, ő rágcsálta a sárgarépát, azt füllentve: az a kedvence. A kisdiákok mellett még abban az évben is kitartott, amikor már hetente háromszor dialízisre járt. „Az elsőseimet abban a tanévben még végigvittem, de éreztem, hogy folytatni már nem tudom a velük való munkát. A kicsikhez nagyon sok türelem kell, olyan szintű, ami magas méreganyagszint és vérnyomásproblémák mellett már senkiben nincs meg. Augusztusban jeleztem is az iskolaigazgatónak, hogy a tanítást nem tudom folytatni, egy időre betegállományba megyek. Akkor még nem tudtam, de ez nagyon bölcs döntés volt, mert szeptemberben riadóztattak a transzplantáció miatt, és utána decemberig ki sem engedtek a kórházból a komplikációk miatt.”
Szervátültetettek Téli Világjátéka, Kanada, 2020 februárja
Judit a transzplantáció után nem mehetett vissza tanítani, mert az immunszupresszív gyógyszerek miatt fogékony lett volna a fertőzésekre, immunrendszere pedig a betegségekkel sem tudott volna megküzdeni. Mivel a férje akkoriban alapította a vállalkozását, abban kezdett el dolgozni, és egy véletlennek köszönhetően elkezdett sportolni. „Még a kórházban találkoztam egy lánnyal, aki akkor jött haza Manchesterből, a Szervátültetettek Világjátékáról. Ez azért jelentett számomra sokat, mert eredetileg testnevelőtanárnak készültem, imádtam sportolni. Gyerekként versenyeztem is, de 13 éves korom után, azt követően, hogy a vesebetegségemet diagnosztizálták, nem kaptam sportorvosi engedélyt. De magát a sportolást soha nem hagytam abba, még a főiskolán is bekéredzkedtem a testnevelőszakosok síedzőtáborába. Emiatt éreztem azt, hogy a szervátültetetteknek szóló sportolási lehetőség egyfajta fényt jelent számomra az alagút végén. Ahogy a kórházból hazaértem, fel is hívtam az akkor még működő egyetlen szervátültetett sportegyesületet, ahová azonnal be is léptem. Három hónappal később elmentem az első sporthétvégére, amit Sopronban tartottak. Onnantól kezdve az életem 180 fokos fordulatot vett.”
Úszástól a sífutásig
Juditnak nagy öröm volt, hogy láthatta: azok a szervátültetettek, akik a kórházban még rossz állapotban vannak, remekül felépülhetnek, aktívak lehetnek. „Fantasztikus volt, hogy sportos emberekkel találkozhattam, akik célt adtak nekem. Elkezdtem újra úszni, egy évvel később, 1997-ben pedig már ott lehetettem Sydney-ben, ahol egy aranyérmet és egy bronzérmet szereztem. Ezt követően visszatértem a sífutáshoz, és elkezdtem biatlonozni is. A mentorom Szmodits Gábor lett, aki veseátültetése előtt a Budapest Honvéd sífutója volt. Rengeteget tanultam tőle, utána pedig lett egy német síedzőm is.” Judit a téli sportágakban is szép eredményeket ért el: amikor ’99-ben Salt Lake Cityben debütált, egyből három aranyat hozott haza. Azóta a szervátültetettek összes téli és nyári világjátékán részt vesz, ott van az európai megmérettetéseken, 2021-ben pedig ő lett itthon az Év Parasportolója. Az edzések mellett továbbra is segíti férje vállalkozását – ő viszi a papírmunkát –, elnökségi tagja lett a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, valamint vezeti a szervátültetettek egyesületeit ernyőszervezetként összefogó Magyar Szervátültetettek Szövetségét is. Ebben a minőségében próbál mindent megtenni azért, hogy a sorstársak élete teljes lehessen. Judit aktív nemzetközi szinten is, ugyanis alapító elnöke a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európai Szövetségének – a szervezetnek 21 évig volt tényleges elnöke –, illetve vezetőségi tag a Szervátültetettek Világjátéka Szövetségénél (World Transplant Games Federation) is.
