A Down Alapítvány hivatalosan 2020 óta segíti a Down-szindrómás gyerekek örökbefogadását, és már korábban is támogatta mintegy negyven kicsi családra találását. Jásper Éva is nekik köszönhetően lelt rá leendő kisfiára több mint kilenc éve, ma pedig már ő is közreműködik abban, hogy az örökbefogadásra váró gyerekek szerető szülőkhöz kerülhessenek.
Jásper Éva hat éve kapcsolódott be a Down Alapítvány munkájába, és azóta vesz részt az örökbefogadást is támogató Down Dada Szolgálat munkájában – viszont a Down-szindrómához és a szociális szektorhoz jóval régebb óta fűzik erős szálak. Szociálpolitikusként és szociális munkásként már több mint harminc éve dolgozik értelmileg sérült emberekkel, főleg olyan felnőttekkel, akiknél a nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedést kell támogatni. Ugyancsak régi, és meglehetősen pozitív a kapcsolata a Down-szindrómával.
„Még egyetemista voltam, amikor találkoztam egy családdal, akiknél az egyik gyerek egy Down-szindrómás kislány volt. Imádtam őt, és eldöntöttem, hogy ha valaha örökbe fogadnék egy gyereket, akkor az csakis Down-szindrómás lehet. Aztán teltek az évek, és eljutottam arra a pontra, amikor már nagyon vágytam az anyaságra, de nem találtam olyan párt, akivel arra vállalkoztam volna. Ekkor kezdtem el ténylegesen is gondolkodni az örökbefogadáson, amire egy cikk is rásegített. Abban egy olyan házaspárt mutattak be, akik két Down-szindrómás gyereket is örökbe fogadtak. Ezt a Down Alapítványon keresztül, Steinbach Éva segítségével tették, így én is őt kerestem meg, és elmondtam neki a gondolataimat, kikértem a tanácsát. Megkértem arra is, hogy kapcsoljon össze olyan családokkal, akik már örökbe fogadtak érintett gyereket.”
Út Tomihoz
Mivel a családlátogatásokon Éva pozitív benyomásokat szerzett, felkeresett egy örökbefogadási tanácsadót is, majd elvégezte az örökbefogadáshoz szükséges tanfolyamot. Steinbach Éva nem sokkal sokkal később kereste meg, hogy elmondja: egy Down-szindrómás kisfiút a születést követően a kórházban hagytak a szülők. „A kicsit Tamásnak hívták, ami számomra elképesztő volt, mert gyerekkoromban az összes babámat így hívtam. Tomi héthetes volt, amikor befeküdtem mellé a kórházba, ezzel hidalva át azt az időszakot, amíg az örökbefogadás hivatalos része lezajlott. Ez még 2016-ban történt, Tomi most kilenc és fél éves. Az első évünk nehéz volt, mert előállt nála egy komoly szívprobléma, ami miatt kétszer is szüksége volt többórás, nyitott szívműtétre. Az orvosok még azokat követően sem tudták biztosra, hogy sikerül-e őt menteni, de ő küzdött, és egyéves korában – pont a születésnapján – le tudták venni a lélegeztetőgépről. Azóta is jól van, és a szíve miatt csak gyógyszerre van szüksége.”
Tomi már kilenc és fél éves
Bár Tomit a Down-szindróma mellett az ADHD is érinti, képességei jók, így járhatott integrált bölcsődébe és óvodába is. Ezt követően az első osztályt nem hagyományos iskolában kezdte meg, hanem egységes módszertani intézményben, azaz EGYMI-ben. Erre azért volt szükség, mert az iskolakezdésnél az enyhe értelmi sérültek – vagy hivatalos megnevezéssel tanulásban akadályozottak – kategóriájába sorolták be. „Tominak az EGYMI vegyes csoportját javasolták, de kiderült, hogy az számára nem ideális, így iskolát váltottunk, és átmentünk egy másik EGYMI-be, ahol már foglalkoztató osztályba jár, ami remekül igazodik az igényeihez. Tomi azóta is szépen fejlődik, bearanyozza az életemet."
Másoknak is segíteni
Éva az örökbefogadás előtt egy alapítványnál dolgozott szakmai vezetőként, de azt követően váltott: először foglalkozási tanácsadóként kezdett el tevékenykedni a Down Alapítványnál, után pedig hamar bekapcsolódott a Down Dada Szolgálat örökbefogadásokkal kapcsolatos munkájába is. „Az első ezzel kapcsolatos ténykedésem az volt, hogy segítettem annak elérésében, hogy az alapítvány jogosultságot szerezzen az örökbefogadási folyamat hivatalos támogatására. Ezt az engedélyt 2020-ban kaptuk meg az illetékes minisztériumtól, és ma már öt olyan munkatárs is van – ehhez mindenkinek el kellett végeznie egy tanfolyamot –, aki hivatalosan is dolgozhat örökbefogadási tanácsadóként. Nemrég épp egy nagyobb gyereket fogadott örökbe egy család a segítségünkkel.”
Ezt sokan nem tudják, de ha az örökbefogadás menetét nézzük, akkor az a Down-szindrómás gyerekeknél is ugyanolyan, mint másoknál. Ez azt jelenti, hogy az örökbefogadás náluk is lehet nyílt és titkos. „A nyílt örökbefogadásnál az örökbeadó és örökbefogadó szülők ismerik egymást, mi ennél a fajta eljárásnál végezhetünk közvetítési tevékenységet. A titkos örökbefogadás közvetítése már állami feladat, abban az első lépés az iratbetekintés.”
Ez a procedúra a gyakorlatban azt jelenti, hogy a leendő szülők információt szereznek arról, hogy az örökbefogadásra váró gyerek a Down-szindróma spektrumán hol helyezkedik el. Ezt követi az úgynevezett rápillantás, aminél az örökbefogadók már nemcsak egy fényképet láthatnak a gyerekről, hanem különösebb interakció nélkül, de személyesen is találkozhatnak vele. Ha továbbra is elkötelezettek, megkezdődhet a barátkozási folyamat, aminek hossza a gyerek szükségleteitől, átkötődési képességeitől függ. Ebben a fázisban az örökbefogadó szülők már programokra is elvihetik a gyereket. A következő lépés az úgynevezett ideiglenes kihelyezés, ami 30 napos, és ha sikeres, megtörténhet utána a tényleges örökbefogadás.
Jásper Éva és Tomi
A gyerekek fogadására a családokat mindig fel kell készíteni, még akkor is, ha valamilyen módon már találkoztak a Down-szindrómával. Utóbbi gyakori, sokan ugyanis eleve azért döntenek az érintettek mellett, mert szakemberként már dolgoztak velük, vagy mert a családban már van érintett.
„A leendő örökbefogadók sok minden iránt érdeklődnek. Gyakori kérdés például, hogy az időbeosztások megtervezésekor mire kell figyelniük, illetve hogy milyen támogatói háttér van olyan esetekre, amikor valakinek vigyáznia kell a gyerekre. A leendő szülők arra is kíváncsiak, hogy a kicsik nevelését milyen intézményrendszer segíti. Ebbe a körbe a korai fejlesztés ugyanúgy beletartozik, mint a Bethesda Gyermekkórház Down-ambulanciája, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórházban működő Down Koordinációs Központ, ami már a felnőtteket látja el. Kíváncsiak a szülők arra is, hogy milyen lesz a kicsik felnőtt élete, mit jelent a támogatott lakhatás, ami a továbblépésüket segíti. Az érintetteknek arra is lehetőségük van, hogy bekapcsolódjanak az alapítvány programjaiba. Tartunk például olyan szülői edukációt, amiben több témát is feldolgozunk, és már volt olyan találkozónk is, ami kifejezetten az örökbefogadó szülőknek szólt. Fontosnak tartjuk, hogy a családokkal az örökbefogadás után is kapcsolatban maradjunk, és ha kell, segítsük őket.”
