Februárban helyezkedett el a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, a vásárlókkal pedig egyből örömmel beszélgetett, az ilyesmit már vendéglátósként is élvezte. Bár Simon Gábor Zoltán szakácsként és felszolgálóként kézsérülése miatt már nem tudna dolgozni, a sorsjegyárusítás semmilyen nehézséget nem okoz számára, feladatait gond nélkül el tudja látni.
Ugyan Simon Gábor csak szűk fél éve dolgozik sorsjegyárusként egy veszprémi szupermarketben, de vásárlóival a kapcsolata már most is remek. Korábban a vendéglátásban dolgozott felszolgálóként és szakácsként, és ma is imád emberekkel foglalkozni. „A lelkesedésem az eladásaimban is tükröződik, a forgalmam folyamatosan növekszik. Pedig – mivel három évig senki nem értékesített itt sorsjegyeket – szinte a nulláról indultam. Nagy szerencse, hogy eleve veszprémi kötődésű vagyok, és mivel itt nőttem fel, rengeteg ismerősöm van, sokan emiatt is odalépnek hozzám. A városban szakácsként is tevékenykedtem, így megismernek a korábbi vendégeim is. Az itthoni munka mellett rendszeresen dolgoztam felszolgálóként Németországban, majd Olaszországban is, ahol az olasz konyhatechnikát is elsajátítottam. Miután hazajöttem, a Balatonnál folytattam a munkát, onnan hívtak át egy helyi laphoz terjesztési vezetőnek. Több mint 20 évet töltöttem ott, majd visszamentem szakácskodni, és elkezdtem futárkodni is. Ezek a feladatok a balesetem után – mivel annak során megsérültek az ujjaim – már nehézséget okoztak. A legnagyobb gondom az volt, hogy a jobb kezemmel már nem tudok szorítani: a mutatóujjam teljesen merev, és a többit is alig tudom hajlítani. Ennek következménye, hogy már nem tudom szétbontani a húsokat, és ellátni az ahhoz hasonló feladatokat. De a váltást már nem bánom, a sorsjegyárusítást is szeretem.”
Mivel Gábor a felszolgálói, szakács és cukrász végzettségek mellett üzletvezetői képesítéssel is rendelkezik, nem okozott számára semmilyen problémát az új munkakörbe való betanulás. Munkatársával is remek viszonyban van, tőle kora délután veszi át az értékesítői teendőket. Feladatait örömmel látja el, vásárlóit jó kedvűen fogadja. „Mindig vidám vagyok és mindent pozitívan nézek, ami leképződik a mindennapjaimon. Az ismerőseim is azt mondják, hogy jobban nézek ki, mint 15 évvel ezelőtt. Ebben talán szerepet játszik az is, hogy semmin nem idegesítem fel magam, mindig nyugodt vagyok. A baleset utáni helyzetemet is elfogadtam, úgymond megszoktam. Ebben az is segített, hogy korábban sportoltam, és azon a területen is kitartó voltam, pozitívan gondolkodtam. A focit csak azért hagytam abba, mert ugyan nem súlyosan, de a baleset a térdemet is érintette. De futballt sem engedtem el teljesen, meccsekre ma is járok.”
Ugyan a karitatív hálózat munkatársa éttermi munkát már nem tudna végezni, az otthoni főzést ma is imádja, azért továbbra is rajong. Rendszeresen eljár horgászni is, függetlenül attól, hogy az kézsérülése után szintén nehezebbé vált. A helyzetet azzal oldotta meg, hogy megtanulta a horgászszereléket bal kézzel bedobni. A kifogott halakat jellemzően nem maga fogyasztja el, hanem odaajándékozza másoknak. Szeret adni, mint mondja, ő egyszerűen ilyen típus. Azt vallja, hogy amit másoknak ad, az élettől azt kapja vissza.
