Kaszáné Stolcz Hajnalka karitatív sorsjegyárus. Minden nap átutazza a várost, hogy értékesítőként dolgozhasson. Fontos számára a munka és szereti is. Önálló és független. Szerinte minden munkáltatónak törekednie kell az akadálymentes környezetre és a megváltozott munkaképességűek befogadására, hiszen teljesértékű munkát végeznek, épp úgy, ahogy ő is.
„Ugyanolyan értékű emberek vagyunk, mint bárki más”
„Azt szeretnénk megmutatni, hogy látássérültként is lehet teljes életet élni”
Vaskó Makkának az éneklés lételeme, már akkor énekesnő szeretett volna lenni, amikor négyéves kislányként bekerült a vakok óvodájába, majd iskolájába. Rengeteget dolgozott azért, hogy álmait valóra váltsa, és amikor tizenhárom éve megismerkedett a Nem Adom Fel Alapítvánnyal, aminek énekese lett, már semmi nem állhatott ennek útjába.
„Horgászat közben úgy érzem magam, mint egy elem, ami feltöltődik”
Már virágárusként is imádott emberek között dolgozni, és ez nem változott a leszázalékolása után sem, amikor sorsjegyárusként helyezkedett el a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál. Urbán Józsefnét a munka mindig feltölti, hasonlóan a horgászathoz, ami a hobbija. Utóbbinak a helyszínén a természet van rá príma hatással, míg előbbin a közösség.
„Elsősorban műfordítóként szeretnék dolgozni, és érdekel a szakfordítás is”
Már általános iskolás korában eldöntötte, hogy fordítóként fog dolgozni, a munkát pedig már az egyetemi tanulmányok idején megkezdte. Urbán Luca születése óta látássérült – állapota a vakság és az alig látás határán van –, de ez a tanulásban nem akadályozta, a diploma megszerzését követően pedig szépirodalmat szeretne fordítani.