Fogyatékossággal élő gyerekekkel foglalkozik, fő kutatási területe pedig a neuroortopédia, ami a neurológiának és az ortopédiának a határterülete. Dr. Terebessy Tamás nemcsak klinikusként tesz meg mindent a mozgásfejlődési zavarok érintettjeiért, hanem kutatómunkájával is segíti az ilyen betegségek legjobb kezelési módjainak felkutatását.
Az ideg- és izomrendszert érintő neuromuszkuláris betegségek közé számos ritka kórkép tartozik, ilyen a cerebrális parézis is, ami viszont meglehetősen gyakori. Ez a probléma ezer újszülöttből egyet vagy kettőt érint, ami a hazai születésszámokat ismerve azt jelenti, hogy évente legalább 100 új beteggel kell számolni. „A cerebrális parézis a definíció szerint magzatkorban, születéskor és kétéves kor alatt alakulhat ki, domináns tünete a mozgásfejlődési zavar. Hátterében olyan agyi sérülés vagy károsodás áll, amit oxigénhiány vagy agykamrai, agyállományi vérzés, anyagcserezavar, ciszta vagy tumorgyanús elváltozás okoz. Kifejezetten gyakran jelentkezik cerebrális parézis koraszülötti agyi történés – ami nem feltétlenül agyvérzés – nyomán” – mondja dr. Terebessy Tamás egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika igazgatóhelyettese.
A cerebrális parézis komplex betegség, érintheti a gondolkozást és a látást, az evést és a nyelést is. A miatta bekövetkező mozgásfejlődési zavar skálája meglehetősen széles. Az esetek egy részében a probléma olyan súlyos, hogy az érintetteknek kerekesszékre, mankóra vagy botra van szükségük a folyamatos fejlesztés mellett, míg más esetekben csak az tűnik fel a szülőknek, hogy a gyerekük kicsit furcsán tartja a kezét vagy a lábát. „Mivel a cerebrális parézis nem klasszikus értelemben vett betegség, hanem egyfajta maradványtünet, esetében gyógyulásról nem beszélhetünk, csak arról, hogy az érintetteknél fejlesztésekkel és műtétekkel elérik, hogy állapotuk a lehető legjobb legyen. A Semmelweis Egyetem gyermekortopédiája régóta foglalkozik ilyen esetekkel, már Vízkelety Tibor professzor úrnak is ez volt az egyik fő területe, és így van ez a mostani tanszékvezetőnknél, Szőke György professzor úrnál is. Hozzám is ők hozták közel a neuromuszkuláris betegségeket.”
Érkeznek az új módszerek
A cerebrális parézisből eredő sérülések jellemzően görcsös izomállapotokat, ízületi mozgásbeszűküléseket eredményeznek. Ilyenkor az ízületeket gyógytornával és nyújtó tornával, esetleg gipszeléssel vagy műanyag sínnel, ortézissel nyújtják, szükség esetén pedig műtéti megoldásokkal is élnek. A görcsöket botoxkezeléssel is lehet csökkenteni. „Ezt a módszert nagyjából 15 éve alkalmazzuk. Az eredménye ugyan jó, de sajnos nem tartós, csak néhány hónapig hatékony. A másik gond, hogy a kezelés injekciósan történik, és megszúrni annyi izmot kell, amennyit kezelni akarunk. Ez ébren csak azoknál a gyerekeknél történhet, akik már nagyobbak, és értik a szúrás okát, a többieket altatni kell. Tíz-tizenöt éve egy új idegsebészeti eljárás is megjelent, amit ma már sok gyereknél alkalmaznak. Ez az úgynevezett SDR eljárás, aminél a gerincvelői idegek részleges átmetszésével csökkentik a görcsös izomállapotot. Ez nagyon hatékony műtét, de hátránya, hogy hosszas – körülbelül kétéves – rehabilitációt igényel.”
Új módszer a robotterápia is, ami egyre jobban terjed. „Ennél a gyerekeket hevederrendszerrel függesztik fel egy futószalagra, hogy biztosítsák a stabilitásukat, a járásukat pedig egy robot által vezérelt motorral segítik. Már önmagában nagy dolog, hogy itt a gyerek függőleges helyzetben van és jár – régóta tudjuk, hogy ez mennyire hasznos a kicsiknek –, de ilyenkor a robot a helyes járási reflex kialakítását is segíti. Olyan új eljárás is van, ami a videójátékokhoz kötődik. Ezt a kéz görcsös állapotainak kezelésére lehet használni. A módszernél a gyerekek egy videójátékos székben ülnek és olyan játékokat játszanak, amik a kéz funkcióját javítják. Erről a módszerről is készítettünk egy összefoglaló felmérést, és kiderült, hogy hatékony lehet. Itt az agy valahogy kihasználja azt az érzelmi és funkcionális adalékot, ami a videójátékozásból ered.”
Mint egy filmben
Terebessy Tamás a kutatásokba a PhD-hallgatóit is bevonja. „Az Ortopédiai Klinika mellett vannak hallgatóim a Transzlációs Medicina Központból és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, és kapcsolatban vagyok a Pethő Intézet – ami ma már a Semmelweis Egyetem Pethő András karaként működik – konduktoraival is. A tudományos munkát fontosnak tartom, és szeretném még erősebbé tenni az Ortopédiai Klinika, Transzlációs Medicina Központ és Pethő András Kar vonalán. Jó lenne a kutatások nyomán létrehozni egy neuromuszkuláris mozgásszervi centrumot is. Az úgynevezett szenzoros diagnosztika kutatásában már vannak biztató eredményeink.”
Ezt a módszert úgy kell elképzelni, mint amikor az animációs filmekhez világító „bogyókat” raknak fel a színészekre, hogy a kamerák előtt azokkal mozogjanak, táncoljanak. Ilyenkor a számítógép csak a bogyók mozgását látja, és abból rajzolja meg az animált figurák mozdulatsorait. „Mi is ezt tesszük, csak diagnosztikai célból. Ez úgy történik, hogy a sérült mozgású emberekre úgynevezett reflektív markereket helyezünk fel – ezek szintén bogyószerű, ragacsos jelzőeszközök –, és számítógépen követjük azok mozgását. A következő lépés, hogy a komputer a bogyókból egy pálcikaembert rak össze, és elkészíti a mozgásgrafikonjait, jelezve, hogy azok mennyire térnek el az egészséges mozgástól. Így egyértelművé válhat, hogy hol tudunk gyógytornával, nyújtással vagy műtéttel célzottan beavatkozni a mozgatórendszerbe. Ez a fajta diagnosztika nagyon hasznos, de sajnos hosszadalmas és járáslaborhoz kötött. Jó hír ugyanakkor, hogy már vannak olyan szenzoros megoldások, amelyeknek az eredményét egy mobiltelefon is kijelzi. Ezek hatékonyságát próbáljuk a kutatásunkban felméri, és megnézni, mit tudunk azokhoz hozzátenni a laborban. Ha kiderül, hogy az új szenzoros megoldások jók és pontosak, akkor a vizsgálatokat kórházon kívül is végezhetjük, ami a gyereket sokkal kevésbé terheli meg.”
A kicsik mozgásfejlesztését a zene irányából is meg lehet közelíteni, erre szintén épül egy érdekes kutatás. „Én sajnos nem zenélek, de muzikális családból származom, így ez a téma is közel áll hozzám. Mivel tudjuk, hogy a zenélés is egyfajta testedzés, készítettünk egy játékot, ami egy kutatásnak az alapja lett. Ehhez tudni kell, hogy ha elképzeljük járás közben az ember csípőjét, térdét és bokáját, majd azoknak a grafikonos értékeit zenei hangokká alakítjuk, akkor egy akkordot kapunk. Mi sérült gyerekeket járattunk meg, majd lejátszottuk azt a hangsort, ami a járásgrafikonjukból képződött. Hallatszott, hogy náluk mennyire hamis az az akkord, ami normál esetben teljesen tiszta. Most gyógytornászok segítségével próbáljuk fejleszteni a módszert, hogy lássuk, a járás javításával hogyan tisztul ki és lesz egyre szebb az akkord. Azzal, hogy hamis dallamból létrehozunk egy tisztát és egyre szebbet, a gyerekeket is lehet motiválni. Persze az agyban történt sérüléseket ezzel a módszerrel sem lehet eltüntetni, de a gyerekek fejlesztését segíthetjük vele.”
