A hoki a legkeményebb sportok közé tartozik, komoly küzdelmek, ütközések teszik látványossá, kevesen gondolnák, hogy mozgáskorlátozottak is űzhetik. Pedig az ülőhokit direkt nekik találták ki, megadva azt az élményt, amit az épek is átélhetnek a jégen. Bár a folyamat csak most indul, hamarosan itthon is szélesebb körben lehet ismert ez a különleges sportág.
A parahokit Magyarországon kevesen ismerik, de külföldön már régóta űzik, 1994 óta része a téli paralimpiai játékoknak is. Ugyanúgy öt plusz egy fő játssza, ahogy a hagyományos jégkorongot, hasonlóak a szabályok is. A könnyítés csak annyi, hogy a játékosok egy speciális szánkón ülnek, a két kezükben pedig olyan rövidített bot van, aminek az egyik vége különbözik az egyszerű hokiütőétől: azon szegek vannak, a játékosok tudják vele lökni magukat. Amikor a korongot lövik vagy irányítják, egyszerűen csak fogást váltanak a boton, és máris úgy működik, mint a hagyományos. Ebben a sportágban ugyanolyan kemény ütközések vannak, mint az ép hokinál, nagyon látványosak az ilyen tornák.
„Én Amerikában láttam először ülőhokit, 20 évvel ezelőtt. Már sokszor gondoltam rá, hogy itthon is meg kellene honosítani, négy év kitartó munka és szervezés után idén tavasszal sikerült az első jeges lépéseket megtenni. Még a folyamat elején járunk, de reméljük, hogy sokan szeretnének majd versenyezni is. Együttműködünk a Paraktív Alapítvánnyal is, amit Dani Gyöngyi paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kerekesszékes vívó és Jancsó Péter indított. Segítségükkel idén áprilisban a székesfehérvári jégcsarnokban rendezhettünk egy olyan bemutatótornát, amelyen a cseh és a szlovák paralimpiai jégkorong válogatott mérte össze tudását. A mérkőzés után ki lehetett próbálni az eszközeiket, vittünk felszerelést mi is. A kezdeményezésre nem csak a fehérvári jégcsarnok nyitott, kíváncsiak ránk például Érden is” – mondja Fábián Attila, a parahoki hazai elindítója, a magyar paralimpiai csapat alpesi sí edzője, szövetségi kapitánya.
Kötelező stabilitás
A hoki ülő változatát alapvetően olyan mozgáskorlátozottak űzhetik, akiknél az alsó végtagok sérültek – például amputáltak vagy valamilyen születési rendellenességük van –, de ezt leszámítva stabilan, biztonságosan ülnek. Fontos az is, hogy a felsőtest rendben legyen, annak izmai jól mozogjanak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a sportolók jól tudjanak fordulni a jégen, képesek legyenek kellő erőt kifejteni. A gerincsérültek közül csak azok választhatják ezt a sportágat, akik egészen „alacsonyan” sérültek, és képesek tartani a törzsüket. A kerekesszékesek ritkán űzhetik ezt a sportágat, lévén a stabilitás náluk sem teljes.
Mivel a jégpályák nyáron bezárták kapuikat, az idei indulás után a parahoki szerveződése is szünetelt pár hónapig, de szeptembertől újraindult a munka. „Folyamatosan keresem azokat a sérült embereket, akik érdeklődnek a sportág iránt, látják benne a fantáziát. Egyeztetek a nagyobb klubokkal is, a célunk ugyanis az, hogy olyan csapatunk legyen, amelyik akár nemzetközi szinten is bemutatkozhat. Ehhez persze sok idő kell, de nagyon bizakodó vagyok” – mondja Fábián Attila.
Az edző kiemeli, hogy aki csak a jégkorong élményét szeretné sérültként kipróbálni, annak nem kell komoly izomzattal rendeznie, elég, ha speciális szánkót választ: azok szélesebben álló, stabilabb pengéken csúsznak, míg a profik egymáshoz egészen közeli pengéken, vagy csak egy pengén. Azokat már csak az olyan sportolók tudják jól irányítani, akik komolyan edzenek. A hazai versenyrendszerben egyébként az a cél, hogy az ülőhoki-csapatokba az ép játékosok is beülhessenek, a sérültek felkészítését ők is segíthessék.
