Végtaghiánnyal született, szüleivel és környezetével együtt pedig már gyerekkorában azt érezte: ez nem jelenthet akadályt semmiben. Ma kuratóriumi elnöke és ügyvezetője A Végtaghiányos Gyermekért Alapítványnak, amelynek az induláskor ő volt az egyik első pártfogoltja. Lévay Petra a civil szervezet vezetőjeként ma azért dolgozik, hogy sorstársai is teljes életet élhessenek.
Amikor Lévay Petra 1985-ben bal alkarhiánnyal megszületett, még nem sok segítséget kaptak a végtaghiányos gyerekek szülei, édesapja és édesanya is csak szájról-szájra terjedő információk alapján jutott el a Semmelweis Egyetem ortopédiai klinikájára, ahol kérdéseikre választ kaptak. Ekkor még nem létezett A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány, de amikor 1988-ban létrehozták érintett gyerekek szülei, egyből felvették a kapcsolatot azzal is, sok segítséget kaptak onnan. A civil szervezetnek már ekkor voltak közösségépítő eseményei, indult úszásoktatás, később szerveztek táborokat is.
Az ottani gyerekek többségénél úgynevezett méhen belüli lefűződés okozta a végtaghiányt, így volt ezzel Petra is. Ez a rendellenesség a várandósság idején alakul ki, az okozza, hogy a magzatburok belső szövetéből leváló darabok szalagként tekerednek egyes végtagokra, például a karra, az alkarra, a kezekre vagy az ujjakra. Mindez a végtagokat nem hagyja kifejlődni, vagy pedig „amputálhatja”. Az érintett gyerekeknek a helyzet természetes, hiszen születésüktől fogva végtaghiánnyal élnek, azt nem baleset vagy valamilyen betegség miatt veszítik el.
Nincs lehetetlen
„Nálam is ez a helyzet, ezt szoktam meg, így nőttem fel. Az óvodás élményeim is jók voltak, csodálatos óvónők, gondozónők foglalkoztak velem. Elképesztően nyitottak voltak, attitűdjük meghatározta a későbbi életemet is. Ők akkoriban voltak pályakezdők és még ma is aktívak, máig tartom velük a kapcsolatot” – mondja Petra. Az óvodás társak is elfogadták, két kis barátnőjével sülve-főve együtt volt. Jó élményeket szerezett az általános iskolában is, az osztálytársai ott is maximálisan elfogadták, soha nem csúfolták.
„Ebben a pedagógusoknak is komoly szerepük volt, és persze annak, hogy a szüleim és én is nyitottan kezeltük a végtaghiány kérdéskörét. Visszaemlékezve csak egyetlen kellemetlen emlékem van ebből az időszakból. Ez ahhoz kötődik, hogy kisiskolásként az iskola udvarán elmeséltem, hogy átúsztam a Balatont, az egyik nagylány pedig közölte: ő nem hiszi el. Ez azért bántott, mert sértő volt számomra, hogy azt feltételezi, végtaghiányos emberként kiemelkedő dolgokra nem lehetek képes. Az ilyen típusú feltételezéseket most is ugyanígy viselem, ez nem változott” – mondja.
Petra kétéves korában tanult meg úszni, szülei akkor vitték el az alapítvány oktatójához, Málnai Istvánhoz, közismertebb nevén Pikéhez. „Neki az volt a mottója, hogy nincs megtaníthatatlan gyerek, és ehhez tartotta is magát. Elhitette velünk, hogy bármire képesek vagyunk, hatalmas szíve volt. Az úszásnál az sem volt kérdés, hogy versenyzünk-e, az utunk oda is egyenes volt: én ötévesen mérettettem meg magam először, akkor szereztem az első érmem. Persze a kitartás nem mindenkinél volt ugyanolyan, de én ott ragadtam a versenyeken” – mondja.
Együtt a búvárúszókkal
Mivel Petra családja Gyöngyösön élt, Málnai Istvánhoz pedig csak hétvégente tudtak eljutni, a sportkarrier előrehaladásával helyben is szükség volt egy elhivatott oktatóra. Meg is találták Veress András személyében, aki amúgy a Mátrai Erőmű Búvárklubjának az edzője azóta is. Az ottani közösség is elfogadó volt, Petra a búvárúszókkal edzett egészen 18 éves koráig. Együtt sportolhatott olyan tehetségekkel, akik később a búvárúszásban nyertek világjátékokat vagy Európa-bajnokságot.
Ugyan voltak periódusok, amikor a sportot egy időre abbahagyta, de Petra pályája is szépen haladt, paraúszásban negyvennégyszeres országos bajnok lett. Később paratriatlon versenyzőként folytatta, ott is többszörös magyar bajnok, nemzetközi versenyeken is érmeket szerzett. Középtávú Európa-bajnokságot 2016-ban nyert – ő Magyarország első női paratriatlon bajnoka –, sprinttávon pedig kilencedik helyezést ért el a tokiói paralimpiai játékokon, ahová a Ferencvárosi Torna Club versenyzőjeként kvalifikálta magát.
Több mint érintett
Petra sem az épekkel történő közös edzéseken, sem a hétköznapi életben nem tapasztalta, hogy a végtaghiány miatt környezete ne fogadná el. A középiskola után közgazdászként szerzett diplomát, Európai Unió szakirányon. „Az Európai Unió és az azzal kapcsolatos szakpolitikai kérdések mindig is érdekeltek, szerettem a sokszínűséget, érdekeltek más kultúrák. Az is efelé terelt, hogy gyerekkoromban az alapítványnak volt egy angol társszervezete (REACH), őket meg is látogattuk a szigetországban. Ekkor tizennégy éves voltam, az út pedig nagyon megfogott, jó volt látni, hogyan működik egy másik szervezet, hogy néz ki egy másik világ” – mondja.
Petra felnőttként, az első diploma megszerzése után jött rá arra, hogy foglalkoztatják a társadalmi kérdések is, emiatt jelentkezett az ELTE társadalmi tanulmányok szakára, aztán a szociálpolitika mesterképzésre. A fogyatékosságügy a helyzetéből adódóan is érdekelte, de nem érintettként, hanem szakemberként. „Az, hogy érintett vagyok, úgymond csak extra. Az alapítványi munkámnál is hasznos, hogy a kihívások előtt álló szülőknek első kézből mesélhetek arról, milyen az élet végtaghiányosként, el tudom mondani, hogy a gyerekeik bármire képesek lesznek” – emeli ki. Az is megesik, hogy az alapítványi tárgyalásokon a partnerek vonják kétségbe, hogy az érintett gyerekek meg tudnak-e valamit csinálni. Ilyenkor is jó, hogy ő ül ott, és el tudja mondani, hogy a végtaghiányos gyerekek bármit meg tudnak oldani. Petra a sportegyesületeket is arra bátorítja, hogy fogadják az érintett kicsiket és nagyokat. Szívügye a szabadidősport is, nagy vágya, hogy erre minden végtaghiányos gyerek lehetőséget kapjon.
